Munkahelyteremtő kkv-kat támogatna a tárca
A Pénzügyminisztérium újabb munkahelyteremtő pályázatot hirdet a kis- és középvállalkozásoknak. A támogatási keretösszegből megközelítőleg 600 kkv-nál mintegy 3 ezer új munkahely jöhet létre a Pénzügyminisztérium tervei szerint.
Hatmilliárd forintból idén már második alkalommal hirdeti meg a Pénzügyminisztérium (PM) a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt programját – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek.
A miniszter elmondta: a pályázat a kormány gazdaságpolitikai és foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseivel összhangban a kkv-szektor versenyképességének növelését támogatja az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások segítésével, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaságok megerősítéséhez, a területi kohézió erősítéséhez és a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásához.
A támogatási keretösszegből megközelítőleg 600 kkv-nál mintegy 3 ezer új munkahely jöhet létre és több ezer megőrizhető – tette hozzá Varga Mihály.
A tárcavezető elmondta, a központi programban a jelenlegi munkaerőpiaci helyzethez igazodva emelkedtek a kiegészítő támogatási összegek, továbbá egy újabb hátrányos helyzetű célcsoport – a hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nők – foglalkoztatásának kiemelt támogatását is segíti a program.
A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható, amelynek mértéke új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet – tájékoztatott a miniszter.
MTI

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek