kapubanner for mobile

Munkáltatók figyelem, idén is lehet pályázni az Érték vagy! díjra

Idén is lehet pályázni az Érték vagy! díjra, az elismeréssel azokat a munkáltatókat és civil szervezeteket ismerik el, amelyek nagyban hozzájárulnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához - jelentette be a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

images

Csizi Péter elmondta, a pályázatokat hat kategóriában hirdették meg, a dokumentumokat szeptember 6-ig várják. Elmondta, a kormánynak kiemelt célja, hogy Magyarországon mindenki lehetőségeihez képest munkát vállaljon, és munkabéréből tartsa el magát és családját.

Nincs ez másképp a fogyatékossággal élők esetében sem - folytatta -, az elmúlt években évről évre folyamatosan nő a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása. Míg 2010-ben mindössze a fogyatékossággal élők 18 százaléka talált munkát a munkaerőpiacon, ez az arány mára 40 százalékra nőtt.

Mint mondta, az ő foglalkoztatásuk azonban nem csak kormányzati program, hiszen a társadalom számára is előnyös, hogy a fogyatékossággal élők munkát tudjanak vállalni. Ez épp úgy célja a nagyvállalatoknak, mint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) vagy éppen az érintetteknek és családjuknak - tette hozzá.

Az Érték vagy! díjra minden olyan szervezet, cég, magánszemély vagy civilszervezet pályázhat, aki úgy érzi, tett az elmúlt egy-másfél évben annak érdekében, hogy a megváltozott munkaképességű emberek munkát tudjanak kapni - emelte ki.

Csizi Péter bizakodásának adott hangot a pályázattal kapcsolatban, mint mondta: az elmúlt két alkalommal a díjazottak között éppúgy volt multinacionális nagyvállalat, állami cég, civilszervezet vagy kkv, de megváltozott munkaképességű munkavállalók is, akik a mindennapok során segítik sorstársaikat.

A pályázatokat az [email protected] címre várják szeptember 6-áig.

MTI
  

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek