kapubanner for mobile

Nagyot ugrottak a fizetések

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az állami alkalmazottak a januári egyhavi jutalom nélkül számolva 7,6 százalékkal több pénzt vittek haza, mint egy évvel korábban és 36 ezer forinttal volt több a bruttó bérük, mint a versenyszférában dolgozóké. A magyar átlag egyébként 101 ezer forint nettó havonta.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 788 ezer volt 2005. január-szeptemberben, közel annyi, mint egy évvel korábban - adta híról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb jelentésében. A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 9,7%-kal, a nettó átlagkeresetek 10,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,2%-kal, a nettó átlagkereset 8,6%-kal emelkedett. A költségvetés területén - az ez évben januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt - a bruttó átlagkereset 14,9%-kal, a nettó átlagkereset 15,2%-kal növekedett. Ez utóbbi területen a jutalom és az egyhavi külön juttatás nélkül számított bruttó kereset növekedési üteme 7,6% volt.

A január-szeptemberi reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,7%-os növekedése mellett) 6,8%-kal nőtt a nemzetgazdaságban. A versenyszférában 2005. január-szeptemberben 0,2%-kal nőtt a létszám. A költségvetés majdnem minden területén folytatódott a létszámcsökkenés, amely így a költségvetési intézményeknél összességében 1,3%-os volt. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 154 600 Ft-ot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 144 200 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 179 900 Ft-ot kerestek 2005. január-szeptemberben. Szeptemberben a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 7,5%-kal, a költségvetési szférában dolgozóké 7,9%-kal volt több az előző év azonos időszaki értéknél, ez nemzetgazdasági szinten 7,7%-os növekedést jelent.

A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 101 300 Ft volt január-szeptemberben (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 74 900 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 131 900 Ft), ami 10,7%-os növekedés az egy évvel ko­rábbi szinthez képest. A szeptemberi nettó keresetek 9,2%-kal haladták meg a 2004. azonos időszakit.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek