Napközis tábor indult a nyíregyházi LEGO gyárban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA LEGO gyár dolgozóinak gyerekei sokféle programban vehetnek részt az augusztus 26-ig tartó táborban.
Idén augusztusban első alkalommal nyitotta meg kapuit a nyíregyházi LEGO gyár nyári napközis tábora, melyre augusztus 8. és 26. között várják a gyárban dolgozók gyermekeit, unokáit. A gyerekek napközben a LEGO Helyi Közösségi Szerepvállalás programjának képviselői és a LEGO gyár munkatársai által közösen kialakított programokban vehetnek részt.
A játékos feladatok során a gyerekek olyan, a mai világban nélkülözhetetlen készségeiket is fejleszthetik, mint a kommunikáció, a problémamegoldás vagy az önbizalom. A LEGO építéseken túl számos programon vehetnek még részt a táborozók, van például gyártúra, Nintendo kihívás, kézműveskedés, és távirányítós autó futam, a kevésbé forró órákban pedig rengeteg kültéri játék közül választhatnak. A táborban az önkéntes LEGO dolgozók mellett két gyakorlott pedagógus felügyeli a gyerekeket, és irányítja a 6-12 éves korú gyermekek számára kialakított foglalkozásokat.
Hasonló kezdeményezés indult a csehországi kladnoi LEGO gyárban is, részben az ottani munkatársak visszajelzései formálták meg a nyíregyházi tábor alapjait. Az első tábor tapasztalatai alapján a szervezők továbbfejlesztik, és a tervek szerint jövőre már a nyári szünet teljes időszakára biztosítják a programokat a gyárban dolgozók gyermekei számára.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
