kapubanner for mobile

Négy programba is toboroz startupokat a Design Terminal

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az agrárium kihívásaira megoldást kínáló vállalkozók, a fintech témakörében jártas innovátorok, és a régiós terjeszkedés valamint a háromhónapos Mentorprogram iránt érdeklődők jelentkezését is várják.

NAK TechLab – vezető agrárnagyvállalatokkal

A hazai agrárszektor vezető nagyvállalataival dolgozhatnak együtt azok a startupok, akiknek fejlesztése potenciális megoldás lehet a mezőgazdaság égető kihívásaira. A NAK TechLab, vagyis a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal inkubációs programjának következő felvonására augusztus 22-ig várják a jelentkezőket.

Számtalan hosszú távú startup-nagyvállalati együttműködés született már az ezt megelőző programok során. Az agrárszektorra hangolt innovatív megoldásoknak ez alkalommal is lehetősége nyílik arra, hogy versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá tegyék az iparágat és a piacot.

A háromhónapos programban nagyvállalatok kiemelkedő szerepvállalása teremti meg azt, hogy a fiatal vállalkozások valós piaci körülmények közt fejlesszék terméküket. A résztvevő startupok üzleti képzések, intenzív workshopok során, valamint agráripari, üzletfejlesztési és nagyvállalati mentorokkal dolgozva hozhatják lendületbe fejlesztésüket.    

A részletekről a NAK TechLab oldalán lehet bővebben olvasni.

Mentorprogram – jön az őszi szemeszter!

Ebben a félévben is várja a leginspirálóbb innovátorokat Mentorprogramjába a Design Terminal. Többek között termék-, és üzletfejlesztésben, kommunikációban, értékesítésben, pénzügyi tervezésben kaphatnak szakmai segítséget a startupok. A program erőssége most is a hazai és nemzetközi szakemberekből álló mentorcsapat, akik közreműködésével nagy szerepet kap a csapatok igényeire szabott, egyéni mentorálás. Augusztus 9-ig várják a jelentkezéseket, méghozzá ezen a linken.

V4 Startup Force – újra V4 Bootcamp!

Az előző szemeszterben újragondolt V4 Startup Force Program már a kiválasztási folyamat során értékes ismeretekkel és kapcsolatokkal vértezi fel a startupokat. 20 csapat kerül be a régiós vállalkozásfejlesztési program Bootcampjére, ahol workshopok és networking események várják őket, sőt nagyvállalatokkal, valamint kis- és középvállalkozásokkal üzleti találkozókon is részt vehettek. A program egyik legfőbb célja most is az, hogy a régiós terjeszkedésben segítse a visegrádi országok startupjait. Az őszi szemeszterre jelentkezni augusztus 22-ig lehet.

X-Europe – FinTech startupokat várnak

A deep tech startupokat képzésekkel és kapcsolatokkal segítő X-Europe program hatodik, záró kohortjára is elindult a toborzás. FinTech témakörben várják a szervezők a startupok jelentkezését szeptember 10-ig.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek