kapubanner for mobile

Nem hal meg nyáron az álláspiac

Nyáron is lehet jó állást találni, a cégek ilyenkor is hirdetnek, jóllehet az ügymenet kicsit lassabb. Aki viszont szeptemberre állást akar, annak mindenképpen el kell kezdenie keresni.

A legtöbben úgy érezzük, hogy nyáron megáll az élet, nincs értelme belevágni komolyabb feladatokba, álláskeresésbe, a cégek úgyis a pihenéssel vannak elfoglalva, a számok azonban mást mutatnak. Lassulás, szerkezeti átalakulás azért tapasztalható, de - a közhiedelemmel ellentétben - az álláspiacok nyáron is mozgásban vannak.

Elhúzódó kiválasztási procedúrák

Imre Andrea, a Manpower Munkaerő-szervezési Kft. tanácsadója a FigyelőNetnek elmondta, hogy júniusban még közepes fordulatszámmal pörög a piac, a szabadságolások miatti nagyobb visszaesés júliusban, augusztusban tapasztalható. Van olyan – egyre több – termelő, speciális, többnyire műszaki szakismeretet igénylő munkakörökkel rendelkező cég, mely a nyárra teljesen beszünteti a munkát, ebben Balázsy Krisztina, a Grafton tanácsadó cég vezető tanácsadója a nyugat-európai tendenciák visszaköszönését látja. Ilyenkor a munkavállalók egyszerre veszik ki szabadságukat, a cég bezár, a rekrutálás értelemszerűen szünetel. Egyelőre azonban ez nem tipikus – teszi hozzá a szakember -, a cégek, ha tehetik, elosztják a munkatársak között a feladatokat. Ha nem áll le az élet, a bővítések, az új folyamatok beindítása is halad – talán nem akkora dinamizmussal –, zajlik a megüresedések meghirdetése, a pályáztatás, folyamatos az interjúztatás, a szabadságolások miatt azonban számítani kell arra, hogy a kiválasztási procedúrák meghosszabbodnak. Igaz, egyes cégek a távol lévő munkatársak miatt el sem indítják a keresést, amíg a döntéshozó nem elérhető, mások viszont felgyorsított folyamatban választják ki a klienst.

Jól is járhat, aki beugrik

Időszakos munkát folyamatosan hirdetnek a cégek, de a rövidebb időre szóló állásajánlatok száma nyáron a szabadságok miatt megnő. Ahol a munkakör jellege nem teszi lehetővé a teendők elosztását vagy a belső helyettesítést – például egy recepciós estében –, ott átmenetileg új embert vesznek fel a feladatok ellátására. Az ilyen munkaköröket sok cég elsősorban diákokkal tölti fel. Az időszakos munkákat egyébként mindenkinek ajánlja a Grafton fejvadásza, ha ugyanis a cég elégedett, lehetőség van más alkalommal is visszamenni, és akár a tanulmányok alatt is folytatni a munkát. A helyettesítés időtartama széles skálán mozog, egy nap és három hónap is lehet. Balázsy Krisztina elmondta, hogy a cégek nem ragaszkodnak a diákokhoz, bárki elvállalhat időszakos munkát, ez a legtöbb embernek ugyan nem perspektíva, de a pályakezdők profitálhatnak belőle. A cégek mindenekelőtt a tapasztalatokra utaznak még az egyetemről, főiskoláról frissen kikerült pályakezdő esetében is, enélkül nehezebb az álláskeresés. Az ellentmondást egy nyári gyakorlattal fel lehet oldani: a pályakezdő pénzt is keres, és megszerzi a későbbi, hosszabb távú elhelyezkedéshez szükséges vagy azt megkönnyítő gyakorlati ismereteket. Mivel pedig a munka időszakos, rövidebb időre szól, kisebb az újoncokra helyezedő nyomás, a munka világába történő kilépés nem olyan drasztikus. Balázsy Krisztina ezért minden pályakezdőt megpróbál rábeszélni egy nyári projektben való részvételre, már csak azért is, mert ezzel kapcsolatban csak pozitív tapasztalatokról tud beszámolni.

Az utolsó vakáció

Aki nem szívesen vállal időszakos munkát, az - mivel az állásajánlatok folyamatosan futnak be a közvetítő cégekhez - nem feltétlenül kerül jobb helyzetbe ahhoz képest, aki most elutazik nyaralni, és csak ősszel áll neki a karrierépítésne. Már csak azért sem, mert a stúdiumaikat befejezők különböző időpontban lépnek ki a munkaerőpiacra. A felsőoktatási intézmények ugyan nyáron bocsátják ki diplomásaikat, de a főiskolán diplomázók a kötelező gyakorlat miatt január és március között tesznek pontot tanulmányaikra. Hasonló a helyzet az egyetemi hallgatók között a gyakori halasztások és a külföldi ösztöndíjak miatt keresztfélévessé válók esetében. A Grafton tanácsadója ezért azt javasolja, aki teheti, nyaralja ki magát, mert életének egy nagy fordulata előtt áll, melynek nem árt pihenve nekimenni. Több cégnél működik kiválasztási program, melynek keretében megpróbálják már a tanulmányok alatt megcsípni a tehetségeseket, a kiválasztások májusra, júniusra lezárulnak, a munka viszont többnyire csak ősszel kezdődik, így a legszerencsésebbek azzal a tudattal tölthetik vakációjukat, hogy szeptembertől biztos helyük van. Imre Andrea tapasztalati szerint az álláskeresést nyáron elkezdők is leghamarabb szeptemberben állnak munkába, az igazán jó állások megcsípéséhez azonban a szabadságok miatt megnyúlt kiválasztási idő miatt nem elég a nyár, hacsak nem kezd el a valaki már tanulmányai alatt pályázni.




Értesüljön e-mailben a legfrissebb hírekről, iratkozzon fel hírleveleinkre!


  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban

Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk

Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek

A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk

A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek