kapubanner for mobile

Nemes Gábor: a teljes BKV-s állomány sztrájkolni fog áprilisban

A Nemes Gábor vezette BKV-s Egységes Közlekedési Szakszervezet is jelezte a BKV vezérigazgatójának, hogy sztrájkolni fog. Így nagyjából a teljes munkavállalói kör részt vesz szervezetten a sztrájkban - írja közleményében az Egységes Közlekedési Szakszervezet.

Hivatalosan is beleáll a BKV-sztrájkba az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), amely ezt levélben közölte is a cégvezetéssel. Kiemelik, hogy nem a 3 évre szóló, összesen 30 százalékért buzdítja majd munkabeszüntetésre a tagjait - a napokban sztrájkot hirdetett másik két szakszervezettel ellentétben -, hanem csupán a már novemberben jelzett eredeti követelésükért, az idei 15 + 5 százalékért. Ehhez mindössze 10 milliárd forint kell, szemben a cégvezetés által hangoztatott 3 éves program 34 milliárdos költségével, amelyről a BKV állítja, semmiképpen sem tudja most előteremteni.

Újabb szakszervezet, a BKV-s EKSZ is jelezte a cég vezérigazgatójának, hogy sztrájkolni fog a másik két érdekvédelmi szervezet által már bejelentett időpontban, április 18-tól három napig, április 24-től pedig egy öt napig, amennyiben addig nem teljesül a béremelési követelésük.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet azt is közölte Bolla Tiborral, hogy mostantól részt akar venni a béremelésért folytatott kollektív munkaügyi vitában, és a sztrájk idejére érvényes elégséges szolgáltatási „alkuban” is - írta közleményben a szakszervezet. Így nagyjából a teljes munkavállalói kör részt vesz szervezetten a sztrájkban.

Nemes Gábor szerint azonban a cégvezetés lehető legrosszabb magyarázata a béremelés elmaradására az, hogy nincs pénz. Akkor hogyan működik a BKV? - kérdezi Nemes. Az elnök szerint az a cégvezető, aki beismeri, hogy nem tudja a szükséges pénzt előteremteni, alkalmatlan egy ekkora vállalat vezetésére.

Egységes Közlekedési Szakszervezet
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek