Nőtt a munkahelyi balesetek száma tavaly
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNőtt a munkabalesetek száma tavaly Magyarországon: összesen 17 222 munkavállaló szenvedett balesetet a munkavégzéssel összefüggésben, míg egy évvel korábban 17 025 esetet regisztráltak, ez 1,2 százalékos növekedésnek felel meg - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) munkavédelmi és munkaügyi igazgatóság munkavédelmi főosztálya összesítéséből.
Az NMH 187 munkahelyi balesetet minősített súlyosnak tavaly. A statisztika szerint tavaly 53-an veszítették életüket munkavégzés közben, míg 2012-ben 57 ember halt meg.
A legtöbb balesetet, 3106-ot Budapesten regisztrálták, a legtöbb halálos munkabaleset, 9 azonban Pest megyében történt. Budapesten, Fejér megyében, és Hajdú-Bihar megyében egyaránt 6 halálos munkabaleset történt 2013-ban.
Az adatokból az is kiderül, hogy a munkabalesetek leginkább a gépiparban fordulnak elő, 2013-ban az ágazatban 3317 esetet regisztráltak, ezek túlnyomórészt férfiakkal fordultak elő. A rangsorban a második a feldolgozóipar 2944 esettel, ezt a szállítás, raktározás, posta, távközlés követi 2207 balesettel. Ezekben az ágazatokban is inkább a férfiak a balesetek elszenvedői.
A feldolgozott munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján készült jelentés szerint legtöbbször az 50 és 250 fő közötti, valamint a 10 és 50 fő közötti munkavállalót foglalkoztató cégek dolgozóit éri baleset.
A munkavédelmi felügyelők 142 esetben több mint 52,5 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki, 72 ügyben pedig több mint 7,1 millió forint eljárási bírságról határoztak. Három munkáltató ellen tettek bűnvádi feljelentést, és 88 cég tevékenységét függesztették fel.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek