kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Nőtt a munkanélküliség

Az idén május–július között 7,3 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta, ami így 0,2 százalékponttal magasabb a tavalyi év hasonló időszakában mért adatoknál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Kapcsolódó témák

Ezermilliárd távmunkahelyekre és különböző képzésekre

7,2 százalékos a munkanélküliség



A foglalkoztatottak száma 3 millió 934 ezer, a munkanélkülieké 311 ezer volt. A munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszaki mutatónál, de 0,4 százalékponttal alacsonyabb – a szezonális hatásokból is következően –, mint a január–márciusi.

Április–júniusban a foglalkoztatottak száma ugyancsak 3 millió 934 ezer, a munkanélkülieké viszont valamivel kevesebb, 306 ezer volt. Így a munkanélküliségi ráta is alacsonyabb, 7,2 százalék volt ebben az időszakban.

Tavaly május–júliusban a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt, szemben a 2004 május–júliusi 5,9 százalékkal. A foglalkoztatottak száma a 2005. május–július közötti időszakban 3 millió 909 ezer, a munkanélkülieké 299 ezer volt. A 2006. május–júliusi időszakban átlagosan a 15–74 éves népesség 55 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon, ez a munkavállalási korúak esetében 65,1 százalékos arány. A vizsgált időszakban közel 25 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban.

A munkanélküliek 19,7 százaléka az idén május–júliusban a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelen lévő 15–24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 18,5 százalék volt, ez 0,8 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliek 48,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17 hónapnak felelt meg.

Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő júniusban az EU korábbi, 15 tagállamában 7,1 százalék, az újonnan csatlakozott országokkal együtt 7,8, Magyarországon 7,1 százalék volt.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kilométerdíj és üzemanyag-elszámolás 2025-ben: Szabályok, számítási módszerek és javaslatok

A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk

Sportbelépő adózása és juttatása 2025-ben: részletes útmutató

A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk

Bérgarancia Alap: védelem fizetésképtelenség idején

A Bérgarancia Alap a magyar munkajogi védelem egyik sarokköve, amely megóvja a dolgozókat akkor is, ha munkáltatójuk váratlanul fizetésképtelenné... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek