kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 7 éve

Növelni kell a nők önbizalmát a műszaki területeken

A zöldgazdaság és a zöldipar százezres nagyságrendben teremthet új munkahelyeket a következő tíz évben. Az együttműködő robotok pedig nem elvenni, hanem segíteni fogják az emberek munkáját, mondta a HR Portalnak Taira-Julia Lammi.

A többek között a robotika és a megújuló energiák területén is tevékenykedő ABB Kft ügyvezető igazgatója annak apropóján beszélt többek között erről a témáról is, mert a cégnél lezárult egy öthónapos mentorprogram végzős, mérnökhallgató nőknek. A nők munkavállalási kedvét és lehetőségeit szeretné javítani műszaki területen az ABB. A nők érvényesülési lehetőségei mellett az is szóba került, hogy az oktatási rendszernek milyen készségeket kellene megalapoznia, hogy aztán sikerrel boldoguljanak a fiatalok a munkaerőpiacon.


Miért tartanak fontosnak egy mentorprogramot, miért kifejezetten női szakemberek számára?



A mentorálás számos szempontból nagyon fontos. Először is, ennek keretében a hallgatók valós képet nyerhetnek a munka világáról és a vállalatról. Másik fontos szempont, hogy a gyakorlatban is megismerkedhetnek azokkal a témákkal, amelyekkel az egyetemen csak elméleti síkon foglalkozhatnak. Nem utolsósorban pedig a program a vállalat számára is előnyös, mivel segítségével olyan lelkes, tehetséges fiatalokat ismerhetünk meg, akik esetében a kiépülő kapcsolat munkaviszonyt eredményezhet. Ez utóbbi esetben igen fontos, hogy a felvétel előtt már megismerhetjük a jelöltet, így csökken az alkalmazással járó esetleges kockázat. Nem véletlen, hogy a mentorprogramunkban részt vevő hallgatók közül ma többen is az ABB-nél dolgoznak.

Ugyanakkor női mérnökként szerzett saját tapasztalataim alapján is nagyon hasznosnak vélem a mentorálást. Mivel a mérnöki pályát ma még férfiak uralják, különösen fontos, hogy a mentorálás segítségével hálózatokat hozunk létre a női mérnökök számára, és a műszaki pályára lépés irányában növeljük önbizalmukat. Nagyon hasznos, ha már a pályakezdés korai fázisában segítünk a fiatal hallgatóknak teljes képet alkotni a műszaki pálya lehetőségeiről, és megismertetjük velük a mérnöki hivatáson belül lehetséges, különböző karrierutakat.

Taira-Julia LammiTaira-Julia Lammi


Nehezebb ezen a területen nőként érvényesülni? Hivatalosan az egyenlő bánásmód elve mindenütt kell, hogy érvényesüljön, de ezek a dolgok általában apróságokon, hozzáálláson múlnak, hogy valóban ugyanúgy bánnak-e egy nővel az adott munkahelyen, hogy jól érezze magát ott.

„Mindent lehet, csak akarni kell! “- tartja a mondás. Úgy vélem, ha az ember rendelkezik a megfelelő ambícióval és ehhez kellő támogatással bír, például egy vállalatnál, akkor számára nem nehezebb érvényesülni a mérnöki világban. De ez egyaránt igaz a nőkre és a férfiakra is. Mérnöki tanulmányokat folytatni, majd belépni a munka világába mindenki számára kihívást jelent. Azonban vannak olyan gondolkodási sémák és mentális modellek, amelyek megnehezítik, hogy egy nő teljes idős munkakörben dolgozzon, vagy jelentős felelősséggel és terheléssel járó menedzseri, vagy vezetői állást vállaljon. Még ma is léteznek azok a múltban kialakult sémák, amelyek a nők nagyobb otthoni szerepvállalását és a gyereknevelésben játszott nagyobb szerepét hangsúlyozzák. Napjainkban a rugalmas munkaidőt biztosító munkahelyekkel ezek a problémák már megoldhatók.


Mi a tapasztalata, hogyan változott a helyzet az elmúlt években, évtizedekben?



Véleményem szerint a nők jobban tudatában vannak annak, hogy milyen lehetőségeik vannak. Napjainkban egyre gyakrabban tapasztalható, hogy nők töltenek be korábban férfiak által uralt állásokat, avagy elnőiesednek az ilyen szakmák, gyakori például a női orvos, állatorvos, fogorvos, tiszteletes vagy ügyvéd. A műszaki világban szintén tapasztalható enyhe emelkedés a női alkalmazottak számában. Finnországban számos olyan program van, amelyek fiatal lányokat orientálnak a műszaki tanulmányok felé, így segítve elő, hogy később mérnöki pályára lépjenek.


Mennyire más a helyzet tapasztalatai szerint Finnországban és Magyarországon?



Finnországban sok nő dolgozik teljes munkaidőben, gyakran még gyermek mellett is. Az infrastruktúra és a szociális intézmények teljes mértékben támogatják ezt, és lehetővé teszik, hogy emellett mindkét szülő dolgozzon. A társadalom megfelelő biztonságot garantál a gyermek megszületése után gyermekgondozási szabadságra menő szülő részére. A rendszer nagyon rugalmas, így az apák is elmehetnek gyermekgondozási szabadságra. Sőt, a rendszert legutóbb úgy módosították, hogy egyre több apa otthon maradását ösztönözzék, így téve lehetővé, hogy az anyák korábban visszatérhessenek a munka világába. Úgy vélem, hogy a családos apák és anyák teljes körű munkavállalását elősegítendő jó infrastruktúra megteremtésére van szükség. Gondoskodni kell a gyerekek napközi felügyeletéről, az iskoláztatásról és az iskola utáni szabadidős tevékenységekről. Ezek mellett a rugalmas munkahely is nagyon sokat segíthet.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Növelni kell a nők önbizalmát a műszaki területeken
2. oldal - Az alapszintű oktatást meg kell erősíteni az erős felsőoktatásért
  • 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek