Nyelvtudás nélkül is pályáznak nyelvtudást igénylő pozíciókra
A magyarok elkeserítő angoltudásáról havi szinten felröppen egy-egy új kutatás. A HR-esek mindezt a saját bőrükön tapasztalják. És sajnos azt is, hogy sokan nem csak hiányos angoltudással, hanem hiányos önismerettel is rendelkeznek, vagy azt hiszik, egy pozíciókiírásnál az elvárt nyelvtudás csak dísznek szerepel.
Hogy ezek az adatok mennyire valósak, nem tudni, hisz egy 2013-as kutatás egyből rácáfol a fentiekre. Az 54 országot érintő felmérésben Magyarország a 8. helyen végzett, a legfrissebb, 2014-es adatok szerint 63 résztvevő ország közül pedig a 17. vagyunk a világranglistán angoltudás szempontjából, ezzel többek között Svájcot, Franciaországot és Olaszországot előzzük meg.
A londoni központú Education First nemzetközi nyelviskola adatai szerintnem végeztünk túl rossz helyen, ám az európai országok versenyében nem vagyunk a legjobbak között, sőt, a középmezőny végén kullogunk.
Országunkban az angolul beszélők legnagyobb százalékban a karrierjük közepén lévő felnőttek közül kerülnek ki, ami arra utal, hogy a munkánkban igencsak sokat kell használjuk a nyelvtudásunkat. A felmérés azt is megmutatja, hogy a nők szinte minden országban jobban tudnak angolul, mint a férfiak.
Az angol nyelvtudásra irányuló felmérések mindig nehezek, nem csak világszinten, hanem a HR-eseknek számára is. Hisz ha valakit megkérdezünk arról, beszél-e angolul, nem biztos, hogy reálisan válaszolnak.
A HR-esek munkájának egyik legnagyobb elnyújtója épp ez, a jelölteknek a nyelvtudásukra irányuló nem túl őszinte válaszadása. Fejvadászok tapasztalata szerint nagyon sok idő megy el arra, hogy feltérképezzék egy-egy jelölt valós tudását.
Sokan a hirdetési kritériumokkal nem törődve bejelentkeznek egy-egy állásra, ami aktív közép vagy akár magasabb szintű nyelvtudást igényelnek, annak ellenére, hogy egyáltalán nem beszélik jól a nyelvet.
Az első körös telefonos interjú során jelentős százalékuk esik el a pozíciótól, pedig a szakmai tudásuk megkérdőjelezhetetlen.
A Beck and Partners Kft. munkatársainak munkájában is meghatározó volt az angol nyelvtudás feltérképezését jelentő időigényes folyamat. Ezért olyan megoldást kerestek, amivel gyorsan pontot lehet tenni a bizonytalanságok végére. Már 4 éves dolgoznak a HR Felhő rendszerével, amit kifejezetten azért fejlesztettek ki, hogy a munkafolyamataikat gyorsabbá és hatékonyabbá tegyék.
A rendszer egyik leghasznosabb funkcióját azok a beépített tesztek jelentik, amiket az egy-egy pozíciót megpályázók automatikusan megkapnak, és a továbblépéshez ki kell töltsenek.
A tesztek bármire vonatkozhatnak, az egyik leggyakrabban használt és leginkább kedvelt az angol nyelvű időkorlátos teszt. Egy pozícióra adott esetben közel 100-an is bejelentkeznek, ezért a fejvadászok dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy ha azt az adott projektnél beállítják, a pályázók a bejelentkezéskor azonnal e-mail választ kapnak a rendszertől, amiben az kéri őket a teszt kitöltésére. Ezután a rendszer értékeli eredményüket, és a százalékok szerint rangsorolja jelölteket. Így a munkatársaknak elég csak a 100 százalékot elért pályázók anyagaival foglalkozni. Ezzel igen jelentős munkaórák spórolhatóak meg, és mindez egy automatizált folyamatnak köszönhető.
Természetesen a tesztek minden nyelven elérhetőek, de nem csak a nyelvtudás az, amit vizsgálni lehet velük. Bármilyen kitöltendő kérdéssorral szortírozhatók a pályázók, ami egy adott projektnél meghatározó.
Az angoltudás az új generáció egyetemről való kikerülésével, és a munkahelyek egyre inkább nemzetközivé válásával remélhetőleg jó irányba fog változni, és néhány év múlva már nem kell gyanakvással nézni az önéletrajzokat.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dél-Koreában a munkaerőpiacon a megjelenés sokszor kimondatlan, mégis döntő elvárás: az álláspályázatokhoz gyakran kötelező a fotó, a külső... Teljes cikk
A szakértők szerint a mesterséges intelligencia eddig még nem szüntette meg a belépő szintű állásokat, de hatalmas tehetséghiányt okozhat, amelyet... Teljes cikk
A magyar vezetői munkaerőpiac éles versenybe fordult: miközben kevesebb a nyitott felsővezetői pozíció, egyre több tapasztalt szakember jelenik meg... Teljes cikk
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hónapja


Nehezen fellelhető szakemberek vagy vezetők toborzásával, fejvadászattal és személyzeti kérdésekkel kapcsolatban válaszoló szakértőnk:
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?