Nyílt levélben hívják országos tüntetésre a pedagógusokat augusztus közepére
"Nem kaptunk tiszteletet. Nem kaptunk anyagi elismerést. Európában az utolsó előtti helyén állunk a kereseti listán tanárként" - írja levelében a pedagógus, aki országos tüntetéssorozatot indítana.
"Elkeseredettségemben és elszántságomban írom ezt a levelet. Sajnos úgy érzékelem, hogy mi, pedagógusok kormányzati szinten semmilyen támogatást nem kaptunk az elmúlt években. Néha az az ember érzése, hogy a rendszer ellenségei lettünk. Bár történt előrelépés a társadalom részéről, hiszen egyre többen ismerik el a helyzetünk súlyosságát. Ezúton is köszönettel tartozunk nekik, illetve a civil kezdeményezőknek, támogatóknak, külön köszönet jár a támogató szülőknek és diákoknak!" - olvasható abban a nyílt levélben, amit szerzője többek között az Eduline-nak is elküldött. A Facebookon közzétett poszt írója arra kéri a peagógusokat, hogy augusztus 15-én kezdjenek országos tiltakozásba.
A levél szerint azért van szükség az országos tiltakozásra, mert a tanárok helyzete továbbra is kilátástalan, kifejezetten a pályakezdőké.
"Ennyi jövedelemből, 200 ezer forintból tengődni, vegetálni lehet, önálló életet kezdeni és normális szinten fenntartani azonban nem lehet. Ez különösen igaz azokra, akik az elmúlt néhány éveben vásároltak ingatlant, vagy akik most készülnek rá. Az infláció és a forint gyengesége rekordokat dönt, a pénzünk értéke napról napra csökken, az albérleti árak elszálltak (sajnos sok ember is), a lakások ára mára a középosztály alsó rétegének is megfizethetetlenek" - olvasható a bejegyzésben. A levél szerint az életpályamodell megbukott, és olyan képzésekre kötelezik a tanárokat, ami érdemben nem feltétlen tesz hozzá a mindennapi munkájukhoz, miközben egy szakmát tanult dolgozónak nem kell ezen átesnie. Mint írja, nincs őszinte szándék a pedagógusok bérrendezésére.
"Nem kaptunk tiszteletet. Nem kaptunk anyagi elismerést. Európában az utolsó előtti helyén állunk a kereseti listán tanárként. Nem kaptunk beleszólás a munkánkba. Nem hiába az egyre több pályát elhagyó munkatárs. Csakis a gyerekek szeretete és hálája tart a pályán. Ilyen recesszió mellett egyszeri 50 %-os béremelésre lenne szükség. De amit látok, az sajnos az, hogy ezen a szinten valójában nincs demokrácia. Nem lehet beleszólni érdemben semmibe. Még a tiltakozás jogát is elvették" - olvasható a levélben.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített kutatás rávilágít: a gyermekek digitális szokásait és a képernyő... Teljes cikk
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 2 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 2 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 2 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 2 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- Digitális szakadék a családokban: kétszer annyi képernyőidő a kevésbé iskolázott szülők gyerekeinél 2 hete
- Újra lesz önálló oktatási minisztérium és újra lesz Erasmus? 3 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 3 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 1 hónapja
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?