Megjelent: 3 éve

Nyugdíj előtt mennyi szabadságot vehetek ki?

A nők 40 éves nyugdíját szeretném igénybe venni. 1977-óta dolgozom, 1961-ben születtem és a napokban töltöttem be 56. évemet. Az elmúlt héten már megkaptam a nyugdíjszámításomról a határozatot, mely szerint 2016. december 31-ig 39 év és 90 nap a figyelembe vehető idő, és ebből kereső tev. járó jogviszonyban szerzett idő 33 év és 98 nap (1977. szeptembere óta dolgozom, levelezőn érettségiztem.) Jelenleg is dolgozok, irodai alkalmazott vagyok. 17. éve dolgozom jelenlegi munkahelyem, ahol rendes évi szabadságom 30 nap, melyből 6 napot már kivettem ebben az évben. Egyéb szabadság nem jár részemre, mivel 2 gyermekem felnőtt. Úgy számoltam, hogy 2017. október 2-án kell, hogy megszűnjön a munkaviszonyom. Mennyi szabadságot vehetek ki még addig? Illetve mikor kell elmennem a Nyugdíjbiztosítóhoz, hogy a pontos határnapot megadják, és mi egyéb teendő, ill. nyilatkozat kitöltése szükséges még, stb., mielőtt nyugdíjba tudnék menni?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A leírtak alapján Ön 2017. október 3-án teljesíti a nők kedvezményes nyugdíjának feltételeit, aznapra kell megszüntetnie a munkaviszonyát, és október 4-i kezdőnappal kérheti a kedvezményes nyugdíját.

Addig a munkáltatójának ki kell adnia az időarányos, még ki nem vett szabadságot (a megadott adatok alapján ez 18 nap lehet), vagy azzal el kell számolnia a munkaviszony megszűnésének napján. A nyugdíjigényét szeptember elején adhatja be, a következő nyomtatványon.
A további tudnivalókat olvassa el az erről írt összefoglalómban.

Aki válaszol:

Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András

Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Dr.Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője válaszolja meg. A budapesti ELTE jogi karán summa cum laude végzett jogász. Az elmúlt 22 évben több nagy biztosítótársaság és közvetítő cég felsővezetésének tagja, az élet- és nyugdíjbiztosítások szakértője. 2013 óta a Facebook NyugdíjGuruja több, mint 60 ezer követővel, 2015 óta a NyugdíjGuru News alapítója és szerzője.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a kerdes@hrportal.hu címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Antalóczy Adrienn válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus és a Saldo Zrt segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Saldo Zrt válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Közszolgálati kérdésekkel kapcsolatban Dr. Hódosi Anikótól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2020.08.30Sämling Solution most induló online nyílt képzései! Összes képzésünk elérhető online, professzionális csapatunk profi megoldásokkal a megszokott színvonalon a következő képzéseket ajánlja figyelmébe: Virtuális csapatok menedzselése, Practical Task&Project menedzsment, Hogyan oktassunk online, Kreatív problémamegoldás, Megtartó erőim a változó időkben, Reziliencia,Virtuális interjútechnika Részletek Jegyek
  • 2020.09.17HR Basic képzés HR feladatai vannak? Szeretné rendszerezni ismereteit, vagy szeretné összevetni saját gyakorlatát a másokéval, illetve egyszerűen csak érdeklődik a téma iránt? Nálunk megtanulhatja mit és hogyan kell hatékonyan csinálni. Jöjjön el képzésünkre és sajátítsa el – évek helyett 11 napban – az operatív HR munka legfontosabb eszközeit! Részletek Jegyek
  • 2020.10.06Vigyázz, jönnek az ellenőrök! Az ellenőrzésektől mindenki tart. Sok esetben azonban nem könnyű magunkat kiismerni a jogszabályok és az ellenőrzési folyamatok útvesztőjében. Ebben az eligazodásban szeretnénk segíteni olyan szakértőkkel, akik az ellenőrzések napi gyakorlatára látnak rá. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Mennyit vonhatnak le a nyugdíjból?

Öregségi nyugdíjasnak jogerős bírósági letiltó végzés alapján a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága a nyugdíjból 33%-t... Teljes cikk

A koronavírus miatt van-e mód előrehozott nyugdíjba menetelre?

Idén nyáron leszek 60 éves, a nők- 40-nel kb. két és fél év múlva leszek jogosult nyugdíjba menni. A koronavírus miatt egészségi állapotom a... Teljes cikk

Nyugdíjba menjek vagy GYOD-on maradjak?

1956-ban születtem. Ebben az évben jogosult lennék nyugdíjra. Készült egy hivatalos kimutatás 1970 és 2013 közötti időszakra vonatkozóan. 1981-ben... Teljes cikk