Önként és dalolva távozik 200 ember a Démásztól?
A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál. Az áramszolgáltató magasabb juttatást kínál, mint amennyit a törvény elbocsátáskor előír, hogy a dolgozók önként távozzanak - írja a Délmagyarország. A leépítés egyik oka a rezsicsökkentés.
Életkor és ledolgozott évek száma szerint is vegyes a távozók tábora, a tervezettnél valamivel többen, nagyjából 220-an jelentkeztek, hogy önként elmennének.
Az önként távozók a jogszabályokban rögzítettnél magasabb végkielégítést, ezen felül átképzési, áttelepülési és elhelyezkedési támogatást kapnak. A leépítés az EDF Démász munkavállalóinak 14 százalékát érinti. A munkavállalói érdekképviseletek és a menedzsment egy, a távozó munkavállalóknak kínált szociális csomagon dolgoznak.
Az EDF Démász azt közölte, hogy miközben az új árszabályozás szerint 10 százalékkal csökkennek a lakossági fogyasztói árak, új elemként megjelent a közműadó, illetve az energiaszolgáltatók társasági adója is 50 százalékra emelkedett a 31 százalékos Robin Hood adóval együtt. Az adó- és tarifaváltozások együttes hatása miatt az EDF Démász szigorú költségoptimalizálásra kényszerül, így nemcsak beruházási, hanem működési költségeit is csökkenteni kell.
Délmagyarország

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?