Megjelent: 4 éve
A szerzőről ▼

Önkiszolgáló HR: a munkavállalók kezében az ügyintézés

A hibrid munkavégzés adminisztrációja nem kis kihívást jelent a vállalatoknak, vállalkozásoknak, különösen, ahol nincs meg erre egy már bejáratott HR informatikai rendszer. A digitalizáció ebben az élethelyzetben és piaci környezetben nem elkerülhető. Valamint egyre fontosabbá válik ezekben a folyamatokban is a munkavállalói élmény, a felhasználóbarát működés, hiszen a kollégák egyre inkább önállósodnak ezen eszközök használatában.

hr informatika-

A járvány kapcsán a digitalizáció egyértelműen felgyorsult, sok helyen katalizátorként hatott a home office bevezetése, a távoli munkavégzés kényszere, hiszen nem nagyon volt más választás, ha valaki fenn akarta tartani a működést. Ugyanakkor az elmúlt évben a munkavállalói igények is jelentősen megváltoztak, például a munkahelyi ügyintézés, a HR-rel való kapcsolattartás tekintetében is. 

A nagyvállalatok már most is érzik, hogy az adminisztráció hamarosan túlnő rajtuk, ha még ez nem történt meg. Nem elég azt mondani, hogy rendben, home-office-ban vagy holnap, de tudnunk kell, hogy a csoportból ki dolgozik távolról, ki van szabin, ki van tanulmányi szabin, ki beteg, hányan dolgoznak az irodában? Ki az, akinek holnap biztosítani kell egy hot desket?” – sorolja a kihívásokat Bakó Krisztina, az L-Soft Zrt. kereskedelmi igazgatója. Hiszen ezeket a folyamatokat most már tervezetten és átláthatóan kell tudni használni a hibrid munkavégzés során. 

A gyakran drasztikus cégkultúra váltásokat csak megfelelő szoftverekkel és szolgáltatásokkal lehet kielégíteni, emelte ki Ocskay Szilárd, a NEXON tulajdonos-ügyvezető igazgatója Kiemelte, hogy a működésben nagyon fontos szerepe van annak, hogy a HR-adminiszráció nem csak webes felületről, hanem gyakorlatilag bárhonnan mobiltelefonról is könnyen elérhető legyen, még akár otthonról is. A szoftveres megoldások között megemlítette a munkaidő-menedzsmentet: „A munkaidő tervezése, a dolgozók munkaidejének nyilvántartása mellett rugalmasan kezeli az irodától eltérő munkavégzési helyszínek nyilvántartását, tervezhetőségét is. A dolgozók a beosztástervező vagy a távolléttervező felületén igényelhetnek otthoni munkavégzést. Amennyiben a home office napok számát munkaszerződés rögzíti, a rendszer ellenőrzi, hogy az igény nem lépte-e túl a keretet.” 

A megváltozott keretek nem csak a munkavégzésre, hanem a vezetői kultúrára is kihatnak, jelezte Gondos Krisztina, a Memolux Kft. bérszámfejtési üzletágának vezetője: „új vezetői kultúra kialakítása szükséges a feladatmeghatározás, az ellenőrzés területén is. Nem hagynám ki a munkavállalói morált sem, gondolok itt a szabadságkivétekre: megfigyelhető, hogy a szabadságok kiadása csökkent.” Aki azzal folytatta, hogy fontos HR feladatnak látja a jövőben, hogy a HR egységet tudjon teremteni azok között a munkavállalók között, akik éppen otthonról dolgoznak vagy pont az irodai környezetet preferálják: „meg kell teremteni a jogi hátteret belső szabályzatokkal, fel kell készíteni és segíteni kell a vezetőket és a munkavállalókat az új rendszerbe való beilleszkedésben”. Mint Misi Melinda a Soft Consulting Hungary szakmai igazgatója is megerősítette, „meg kell teremteni a megfelelő jogszabályi hátteret a kialakult új trendet is figyelembe véve, hogy se a munkáltató, se a munkavállaló ne érezze magát kiszolgáltatott helyzetben”. Ugyanakkor ehhez szükség van - amit több szakember is kiemelt -, a megfelelő, és már igen régen várt törvényi változtatásra is a távmunka és a home office szabályozásában.

A folyamatok digitalizációja a mindennapokban elkerülhetetlen, az aktuális kihívásokból a szakemberek kiemeltek néhány  praktikus példát:

Kovács Gyöngyi, outsourcing üzletágvezető, VT-SOFT Software Kft.: Nagy kihívást jelentett az átállás a munkavállalói igazolások, nyilatkozások elektronikus formában történő kiadására és fogadására, illetve, hogy ezek a dokumentumok hitelesítése elektronikusan történjen meg.  

Bakó Krisztina, L-Soft Zrt.: mivel a cégeknek az adatszolgáltatási kötelezettségeiknek továbbra is meg kellett felelniük, el kellett készülni, és el kellett juttatni valamennyi kollégához januárban időre az M30-as igazolást és a járulékigazolást. Ezt e-aláírással kombinálva ma már szoftver segítségével is meg lehet tenni. „Egy 1000 fős ügyfelünknél például az év eleji igazolások kiadási folyamata a szoftverbevezetés előtt egy hónapig tartott, lerövidülhetett 6 napra.

A HR-ben is egyre nagyobb szerepet fog játszani a közeljövőben a mesterséges intelligencia (MI), az automatizálás és az adatalapon hozott döntések. Ocskay Szilárd szerint a „HR alkalmazások kiszabadultak a HR-osztály falai közül”, és mivel széles körben elérhetővé váltak, ezért a fejlesztői törekvések leginkább a dolgozói élmény fokozása felé kell, hogy irányuljanak, hiszen ez a munkavállalók megtartásban is szerepet játszhat. Mint mondta: „ha az MI segít elemezni a HR-ben meglévő adatokat, a vezetők tisztábban láthatják a vállalatnál zajló folyamatokat. Nem csak az derül ki például, hogy mekkora a fluktuáció, hanem az is, hogy mely területeket érinti és mi lehet az oka. Ha pedig ismerik az okokat, időben be is tudnak avatkozni és megfordíthatják a nem kívánatos munkaerő trendeket.” 

Általános tapasztalat, hogy az új munkavállalói generációk gond nélkül fogadják az új technológiákat, nyitottak és befogadók ezekkel a megoldásokkal kapcsolatban, hiszen ebben a világban nőttek fel, sőt el is várják, hogy online is tudják zökkenőmentesen intézni az ügyeket. 

Nyitókép: Marek Levák on Unsplash

 

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"A megtartás ma adatból épül" - játékosan, mérhetően és valós idejű diagnózissal

A munkatársak megtartása és fejlesztése ma már nem feltétlenül a tréningnapokról szól, hanem sokkal inkább az adatokról. A játékosított... Teljes cikk

Sci-fi a valóságban: íme a robot, ami elvégzi helyettünk a házimunkát

Bemutatták NEO-t, a világ első fogyasztói humanoid robotját, amely 2026-tól elérhető az otthonokban. A mindössze 66 kilós, halk és tanulékony robot... Teljes cikk

Lebuktat a wifi: mostantól pontosan lehet tudni, ki honnan dolgozik

A Microsoft új Teams-funkciója automatikusan felismeri, ha egy dolgozó a vállalat WiFi-hálózatára csatlakozik, és ennek alapján frissíti a... Teljes cikk