Önmagában a járulékcsökkentés nem elég

A munkaerőhiány megoldásához a járulékcsökkentés önmagában nem lesz elég: mindenképpen képzési, lakhatási, toborzási-szervezési megoldásokkal kellene kombinálni ahhoz, hogy működjön.

Ha szó szerint értelmezzük a mostanában felröppent ötletet, akkor a munkavállalót terhelő 10%-os nyugdíj- és az összesen 8,5%-os egészségbiztosítási járulékot érthetik alatta, hiszen ezek a klasszikus járulékok. Ha az egyszerűség kedvéért feltételezzük, hogy teljesen megszüntetik e terheket, akkor a mostaninál 18,5%-kal magasabb bért kapnának kézhez a munkavállalók.

E kedvezmény azonban a vállalkozók terheit egyáltalán nem csökkentené, és így nem eredményezné a cégek versenyképességének növekedését, ezzel több munkahely megteremtésének lehetőségét. Ugyanakkor valószínűleg nem is csábítaná haza azokat, akik a magasabb bérek reményében hagyták el az országot, mivel az átlag EU-s és magyar bérek között nagyobb a különbség, mint 18,5%. Tehát a munkaerőhiány csökkentését nem segítené e körből. Az sem valószínű, hogy a környező országokból vonzana hozzánk képzett munkaerőt – hacsak nem Ukrajnából –, mert már a román gazdaság is jobb helyzetben van, mint a magyar. A képzetlen munkaerőt igénylő mezőgazdaságban jelentkező munkaerőhiányt sem oldaná meg, mivel ezen a területen eddig is költség- és köztehermentesen, vagyis szürkén vagy feketén foglalkoztatták az embereket.

Kérdés, hogy a 18,5%-kal magasabb fizetés meggyőzné-e azokat a közfoglalkoztatottakat, akik eddig nem érezték elég motiválóknak az elérhető béreket, és csak ezért nem cserélték le közmunkás állásukat egy piaci munkahelyre, illetve hogy a vállalatok valóban fel akarják-e és tudják-e venni őket. Ugyanis csak ebben az esetben vezethet a járulékcsökkentés a munkaerőhiány csökkenéséhez. A fogyasztás további élénkülése és a dolgozói szegénység mérséklődése azonban valóban várható az intézkedéstől.

Zara László szerint azonban nem erre, hanem a foglalkoztatót terhelő „járulékok” csökkentésére, vagyis a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás mérséklésére lenne inkább szükség. A foglalkoztatók egy jelentős – legalább 10%-ot elérő – egy lépésben végrehajtott csökkentést már valóban megéreznének. A nagyobb cégeknél, ahol sokan dolgoznak, a megtakarításból technológiai beruházást lehetne végrehajtani, esetleg a már ott dolgozók bérét lehetne emelni, vagy akár új munkahelyeket is lehetne teremteni. A fejlesztés és a munkahelyteremtés a termelés növekedéséhez vezetne, a béremelés pedig a jó munkaerő megtartását támogatná. Így a vállalkozások maguk dönthetnének a helyzetükben a legjobb megoldásról.

A mikrovállalkozásoknál azonban még ennek a csökkentésnek sem lenne számottevő hatása, hiszen esetükben ez a kedvezménymérték nem volna elég egy-egy beruházás megvalósítására vagy új munkahelyek megteremtésére. Csak a mostani alkalmazottak (sokszor a tulajdonosok) bérének növekedéséhez, esetleg tisztulásához (az osztalékként kivett jövedelmek rendszeres bérré alakításához) és áttételesen ismét csak fogyasztásnövekedéshez vezetne.

Bár az ötlet jó, de a fő kérdés, hogy először a foglalkoztatottságot vagy a versenyképességet szeretnék-e növelni, még nem világos.

Továbbá a csökkentés mértékéről sem hallottunk eddig semmit. Pedig egy kisebb mértékű, több lépcsős csökkentés elodázná a versenyképesség elérésének időpontját is, kevésbé tervezhetővé tenné a leendő beruházások forrásait. Valamint a csökkentésnek mindenképpen lesz árnyoldala is, lesznek területek, ahova eleinte bizonyosan kevesebb pénz jut. Ezért szükséges lenne mielőbb látni és szakmailag megvitatni az elképzelés stratégiai hátterét.