Optimisták a pályakezdők a jövőjükkel kapcsolatban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA pályakezdő fiatalok 85 százaléka valószínűnek tartja, hogy el tud helyezkedni a szakterületén. Jobban motiválja őket a szakmai fejlődés, mint a ranglétrán való feljebbjutás, és közel felük tervez külföldi munkavállalást a közeli jövőben - derül ki a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola közel 500 hallgató megkérdezésével készült felméréséből.
A felmérést kitöltő, még a BKF-re járó fiatalok alapvetően bizakodók munkaerő-piaci lehetőségeiket tekintve: 19 százalékuk egészen biztos benne, hogy rövid időn belül sikerül a szakterületén elhelyezkednie, kétharmaduk szerint pedig ez jó eséllyel menni fog. Optimizmusukat igazolja, hogy a főiskola végzett hallgatóinak 90 százaléka dolgozik, 70 százalékuk pedig valóban azon a területen, amelyet tanult. Bevallásuk szerint felük már a főiskolai évek alatt talált állást, a végzés után pedig álláskeresők 87 százaléka 3 hónapon belül el tudott helyezkedni. A betöltött pozíciókhoz közel ugyanakkora arányban álláshirdetés útján, mint személyes ismeretség révén jutottak a kérdőív kitöltői.
Érdekesség, hogy leendő fizetésükkel kapcsolatban azonban pesszimistábbak a hallgatók, mint amiről már munkába állt társaik beszámolnak. Míg a jelenleg még tanulók átlagosan nagyjából 163 000 forintra becsülik a frissdiplomások átlagkeresetét, és maguk 190 000 forinttal lennének elégedettek, a végzett hallgatók ezzel szemben jelenlegi főállásukban átlagosan nettó 204 ezer forintot keresnek havonta, 12 százalékuk pedig 300 ezer forintnál is többet visz haza.
Elhelyezkedésük sikerének kulcsát a valódi, használható tudás és gyakorlati tapasztalat megszerzésében látják mind a jelenlegi, mind a volt hallgatók. Ennek érdekében tanulmányaik végzése közben a válaszadók 64 százaléka végzett a tanultakhoz kapcsolódó szakmai munkát. Ez jó döntésnek is bizonyult részükről, hiszen 39 százalékukat alkalmazták is későbbiekben a gyakorlatuk helyszínén. "Tapasztaljuk, hogy ez a generáció már jóval tudatosabban készül a jövőjére, mint ahogyan az korábban jellemző volt. Olyannyira a rögtön alkalmazható tudás megszerzését tartják pályakezdésük sarokpontjának, hogy az oktatási intézményről alkotott véleményük kapcsán is azt tekintik elsődleges szempontnak, hogy a képzés mennyire fókuszál a kreatív, adott helyzetekhez könnyen alkalmazható tudás elsajátítására. Örülünk, hogy a felmérésből az derül ki, hogy BKF legfőbb erősségeként éppen annak gyakorlatorientáltságát említik" - mondja dr. habil. Vass László, a Főiskola rektora. Saját legjelentősebb ütőkártyájuknak emellett elméleti szaktudásukat, kreativitásukat és gyors alkalmazkodóképességüket tartják a fiatalok. Azok, akik már szereztek némi tapasztalatot a munkaerőpiacon, szinte egyöntetűen úgy nyilatkoznak, hogy a jövőben szükségét érzik még nyelvtudásuk, informatikai ismereteik, időgazdálkodásuk, illetve konfliktuskezelési és stressztűrő képességük fejlesztésének.
A jelenleg pályája elején járó generáció nagyfokú tudatossága tetten érhető abban is, hogy a fiatalok kiemelten fontosnak tartják a nemzetközi tapasztalatszerzést. Ennek érdekében a már végzettek 10 százaléka felsőfokú tanulmányai alatt vagy végzettsége megszerzése után tanult hosszabb-rövidebb ideig külföldön, 100 hallgatóból 14 pedig dolgozott valamennyi időt más országban. A jelenlegi hallgatóknak még határozottabb elképzeléseik vannak e tekintetben: felük tervezi, hogy a diploma megszerzése után külföldön is vállal munkát. A terület elvárásaival szinkronban kiemelkedően magas ez az arány a turizmus-vendéglátásképzésen tanulók körében.
A külföldi tapasztalatoknak is köszönhetően a felmérésben részt vevő fiatalok 70 százaléka beszél saját bevallása szerint magas szinten legalább egy nyelvet, 42 százalék pedig két vagy több idegen nyelvet is ismer.

A gyakorlat a legfontosabb

Nyelvtudás és nemzetközi tapasztalat

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?