Orvossá avattak több mint 550 hallgatót
A Semmelweis Egyetem (SE) 547 orvostanhallgatóját avatták június 25-én orvosdoktorrá a Papp László Sportarénában tartott ünnepségen: 291-en magyar, 131-en angol és 125-en német nyelvű képzésben vettek részt.
Merkely Béla rektor a folyamatos továbbképzés és tudásbővítés fontossága mellett arra biztatta a hallgatókat, hogy emlékezzenek mindarra, amit most gondolnak és éreznek, mert az a kíváncsiság, tettvágy és lelkesedés, amivel telve vannak, a későbbiekben is erőt és muníciót ad.
Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány soha nem látott kihívás elé állította az orvosokat, oktatókat, hallgatókat egyaránt. A Semmelweis Egyetem a járvány elleni védekezésben is az élen menetelt, amint tették elődeink szabadságharcaink alatt 1848-ban és 1956-ban is, de a hallgatók nélkül nem érhettek volna célt ebben a legújabb küzdelemben - emelte ki, utalva arra, hogy az egyetem többezer hallgatója vette ki a részét a járvány elleni védekezésből.
A most végzettek két olyan változásnak is a részesei voltak, amelyek mérföldkőnek számítanak a Semmelweis Egyetem második negyedévezredének építésében: gyakorlatorientált, bővülő klinikai ismeretekkel rendelkező orvosokat képez az egyetem, a modellváltás pedig minden korábbinál több lehetőséget, mozgásteret, dinamikusabb fejlődési lehetőséget ad az intézménynek - tette hozzá.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?