kapubanner for mobile

Őszinte reklámok nyomában

Mindenki tudja, hogy a reklámok, ha nem is feltétlenül hazudnak, de szeretik némileg elferdíteni a valóságot. Nem kell ezen nagyon meglepődni, hiszen a cégek számára a profit a legfontosabb, ezért nem csoda, ha csalni is képesek miatta. Sokszor a túlélés a tét, hiszen ki vásárolna egy olyan cégtől, amelyik nyíltan bevallja, hogy neki csak a bevétel számít?

Nehéz kezdetek

A reklámiparnak még ma sincs nagy múltja, mindössze kb. 100 évvel ezelőtt kezdtek azzal foglalkozni, hogy mindenhol megjelenő hirdetésekkel vegyenek rá embereket a vásárlásra. Egészen addig az ügynökök feladata csupán az volt, hogy a megbízóik számára hirdetési felületeket vásároljanak az újságokban.

Később ez a feladatkör egyre szélesebb lett, már nem csak a felület megszerzése volt a cél, hanem elvárták, hogy az ügynök írja meg a hirdetési szöveget és találja ki a koncepciót. Ezekben az időkben kevesen engedhették meg maguknak, hogy az újságokban hirdessenek, erre leginkább a „csodaszereket” áruló sarlatánoknak tellett. Ez sajnálatos módon nem tett jót a reklámszakma hírnevének, és ez azóta sem sokat változott.

Több áru, sok reklám

Később, nagyjából a második világháború után megváltozott a helyzet. Az amerikai gazdaság fellendült, és ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a boltok polcain egyre több hétköznapi termék sorakozott. Ráadásul ezekből sem csak egyfélét lehetett kapni, hanem volt olyan termék, amelyikből tízféle is egymás mellett kapott helyet a boltokban.

A megnövekedett áruk hatására létrejöttek az első szupermarketek is, ahol már nem az eladó győzködte az egyes vevőket a termékek nagyszerűségéről, hanem a cégek feladata lett erről gondoskodni. Akkoriban a reklámozás abból állt, hogy kiemeltek egyetlen jó tulajdonságot, mellyel a konkurencia terméke nem rendelkezett, és ezt folyamatosan ismételgették.

Amikor egy őszinte mondat betalál

Az 1960-as években az Avis autókölcsönző meglepően őszinte szlogennel szólította meg a potenciális vásárlóit. A szlogen így szólt: „Másodikak vagyunk, ezért mi jobban igyekszünk”. A dolog annyira bevált, hogy csak 2012-ben váltottak, de az új szlogen már nem sikerült ilyen ütősre.

Napjainkban, amikor az ingerküszöb folyamatosan egyre magasabbra kúszik, nehéz olyan reklámot alkotni, amelyről beszélni fognak az emberek és az eléri célját. Nemrégiben ez azonban egy borotválkozó termékeket gyártó cégnek, a Gillette-nek sikerült: egy olyan kisfilmet mutattak be, melyben a nők elleni erőszak, a nőgyűlölet, a zaklatás és a férfiak és nők egymás iránti viselkedése ellen kampányol. A reklám brutálisan őszinte, még csak nem is a termékre koncentrál, mégis néhány nap alatt több mint 10 milliós nézettséget generált 170 ezer feletti kommentszámmal.

Az, hogy az őszinte reklámok kinek találnak be és kinek nem, nagyban személyiség kérdése. Ha szeretnél ebben a témakörben további érdekes cikkeket olvasni, keresd fel az ÉVA magazin weboldalát!
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek