Pályakezdő gazdasági diplomások

Elvárások, lehetőségek és tippek az érvényesüléshez

Míg a bölcsész szakon végzetteknek akár fél évbe is telhet, míg állásra találnak, addig az elvárásoknak megfelelő gazdasági diplomásoknak 2-3 hónap is elegendő a munkaszerzéshez.

Előszeretettel alkalmazzák a pályakezdőket

Kedvező munkaerő-piaci helyzetük egyrészt a nagyobb cégek által évente indított vezetőképző programoknak köszönhető, másrészt pedig annak, hogy egyre több multinacionális vállalat helyezi Magyarországra Shared Service Centerét - ahol előszeretettel alkalmaznak pályakezdőket, csakúgy, mint a Big 4-ként is emlegetett négy nagy nemzetközi könyvvizsgáló cégnél.

A pénzügyi területen elhelyezkedni kívánók számos ajánlat közül válogathatnak. Ezen ajánlatok között találhatunk trainee (gyakornoki) pozíciókat és önálló munkaköröket is, úgymint gazdasági asszisztens, banki alkalmazott, könyvelő, kontroller, de a pályakezdők kezdő számviteli és adósságbehajtással kapcsolatos állásokra is találhatnak álláskeresésük során. A munkaerő-kiválasztást végzők a gazdasági állásokra jelentkezőknél a felkészültség mellett a talpraesettséget, a motiváltságot, a fellépést, a nyelvtudást és a csapatba illeszthetőséget vizsgálják.

A pályakezdők akkor helyezkedhetnek el minél gyorsabban, ha folyékonyan beszélnek legalább egy idegen nyelvet - előny, ha a pályázó több nyelven beszél - , emellett rendelkeznek szakmai tapasztalattal, gyakorlattal - tette hozzá Friedl Zsuzsanna, a GE HR managere.

A szakmai gyakorlat előny

Általában a fél éves nyári gyakorlat megléte is elegendő - és a végzősök zöme rendelkezik is azzal -, viszont tény, hogy minél hosszabb időt töltött a pályázó munkahelyi környezetben, annál esélyesebb az állás megnyerésére.

A fentiek mellett ideális - tette hozzá -, ha a jelentkező önálló, tanulékony, motivált és energikus, valamint könnyen fel tudja venni a ritmust, tud küzdeni, és jó kommunikációs készséggel rendelkezik.

"Az interjúkon három szempont alapján válogatunk: szakmai felkészültség, személyiségjegyek, és a motiváció" - hallottuk egy nagy pénzintézet HR-tanácsadójától.

Elvárás a szakirányú végzettség, a legalább középfokú nyelvtudás, és a jó kommunikációs készség. A szakmai gyakorlat nem minden esetben szükséges, viszont előnyt élvez, aki rendelkezik azzal. A szakmai gyakorlaton részt vevők ugyanis már betekintést nyertek a munka világába, így számukra könnyebb az integrálódás.

Szinte profik a pályázásban

Bár a frissdiplomások kommunikációs készsége még hagy némi kivetnivalót, viszont egyre jobbak az álláskeresésben. A szakértők szerint az önéletrajz elkészítésében szinte profik, csakúgy, mint a motivációs levél megírásában, ráadásul az Assesment Centerrel is tisztában vannak.

Amit problémaként említettek: általában kevés információ van a birtokukban a pozícióval járó feladatokkal kapcsolatban - néhány pályakezdő számára csak az állásinterjún derül ki, hogy egészen pontosan mit takar a megpályázott állás.

Ajánlott utánanézni a munkakör leírásának

"Mivel ilyen esetben vagy a pályázó mond nemet az ajánlatra, vagy a munkáltató dönt az elutasítás mellett, a pályakezdőknek ezért elsősorban azt tanácsolom, hogy a jelentkezést megelőzően minden esetben nézzenek utána a megpályázott munkakör leírásának, és tájékozódjanak a munkáltató cégről" - tanácsolta Friedl Zsuzsanna.

További probléma, hogy sokuk vagy túl- vagy alulpozícionálja magát. Egy részük azonnal vezetői pozícióba kíván kerülni, a másik csoport pedig irreálisan alacsony elvárásokat támaszt a munkáltatóval szemben.

Három körös kiválasztás Assesment Centerrel

A gazdasági diplomások kiválasztása egyébként általában 3-4 fordulóból áll. A GE - nél és a gyakornoki programba való bekerülésnél először az önéletrajzok szortírozására kerül sor, majd a jelentkezőket meghallgatják egy vagy két állásinterjú keretében, végül az Assessment Centeren mérik fel képességeiket.

Az Assesment Center egy előre összeállított szempontrendszer alapján vizsgálja a résztvevők kompetenciáit. A résztvevők helyzetgyakorlatokon, szerepjátékokon vesznek részt, miközben szereplésüket szakemberekből és a megrendelő vezetőiből álló zsűri figyeli és értékeli.

Előny: egyedi motivációs levél, külföldi gyakorlat

Egy-egy álláshirdetésre a megkérdezettek szerint akár több száz pályázat is érkezhet, és kitűnni rendkívül nehéz - talán egy jól megfogalmazott, saját gondolatokkal teli - és nem minta alapján készült - motivációs levéllel lehet ezt elérni, illetve előnyt jelent a pozícióhoz közel álló külföldi gyakorlat, munkatapasztalat.

Fontos, hogy az önéletrajzban - a személyes adatok, a nyelvtudás, a hobbi és a végzettség mellett - tüntetessék fel diplomamunkájuk témáját, és az összes olyan munkatapasztalatukat vagy szakmai gyakorlatukat, amelyek a megpályázott pozíció területéhez kapcsolhatóak. Az önéletrajzban emellett nem elegendő a gyakorlati hely nevét és a gyakorlat időtartamát beleírni, hanem azt is ajánlott beleírni, hogy ez idő alatt milyen feladatokat látott el a jelentkező. Mindemellett nem árt, ha szerepelnek benne az egyetemi/főiskolai évei alatt elkészített szakdolgozatok témái is.

Tegyenek fel kérdést az interjú végén

"Az állásinterjúk végén megkérdezzük a jelöltet, van-e kérdése. Erre nemleges választ nem ajánlott adni. A munkáltatók, interjúztatók ugyanis ebből legtöbbször arra következtetnek, hogy a pályázót nem érdekli eléggé sem a megpályázott állás, sem a vállalat" - adott tanácsot Friedl.

Bruttó 170-250 ezer forint havi bér

A pályakezdők bérezésével kapcsolatban a HR manager elmondta, az átlagosan havonta bruttó 170 - 250 ezer forint. "Fizetési elvárásaik egyébként reálisak, a bértárgyaláson általában ilyen összegű bért kérnek" - jegyezte meg a HR manager.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi elköszönés: hogyan búcsúzzunk méltósággal és emlékezetesen?

Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk

Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés

A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk

Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet

A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek