kapubanner for mobile

Pályakezdő ügyvédeken segíthet a kirendelés

Átalakításra szorul a kirendelt védői rendszer - legalábbis ezt állítják a Népszabadság által megkérdezettek. Fontos lenne, hogy a védőket független hivatal jelölje ki, s a pályakezdők is lehetőséget kaphassanak, mivel a kirendelés sokat segíthet az ügyfélkör kiépítésében.

Az utóbbi időben számos vizsgálat szembesített a kirendelt védői rendszer hiányosságaival, s az érintettek valamennyien egyetértettek az átalakítás szükségességében. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke úgy véli, hogy pillanatnyilag a kirendelt védők felemás helyzetben vannak: állami feladatot látnak el, de nem közalkalmazottként, piaci szabályok közt, de nem piaci, háromezer forintos óradíjért.
- A jelenlegi szabályozás szerint az eljáró hatóságok rendelik ki a védőt arról a jegyzékről, amelyet az ügyvédi kamaráktól kapnak. A jegyzék összeállításához a törvény nem ad szempontokat, az elvárás csak annyi: legyen elég ügyvéd a feladatok ellátásához.

Az egyes kamaráknál különböző gyakorlat alakult ki, amit az eltérő ügyvédi létszám is magyaráz. Néhány megyében alig több mint 60 ügyvéd van, míg Budapesten ötezer, így van olyan kamara, ahol valamennyi ügyvédet szerepeltetni kell a jegyzékben, míg a nagyobbak megtehetik, hogy csak azt vegyék föl, aki önként jelentkezik. Az önkéntesség "ára": kevesebb kamarai tagdíjat kell fizetni. Budapesten úgy ezer ügyvéd jelentkezett önként - hangsúlyozta Bánáti János.

Bánáti János elsősorban az elosztás egyenlőtlenségét látja problémának. Ha valakit túl sokszor rendelnek ki, előfordulhat, hogy a leterheltség miatt nem tudja megfelelően ellátni a feladatát. Ugyanakkor sok ügyvédnek méltánytalanul alacsony kirendelt védői díj is sokat jelentene, lévén, hogy pályakezdő, vagy praxisukat leépítő idősebb kollégat.

Azt egyetlen hatóságnál sem vezetik, hogy kit és hányszor rendeltek ki. Például egy-egy rendőrkapitányságon a rendőrök maguk döntik el, kit választanak a jegyzékből.

Somfainé Vajda Ágnes valaha ügyészként tevékenykedett, azt mondja, kétségtelen, a kirendeléseknél profitált abból, hogy korábban, ha más oldalról is, de már ismerte a kirendelő hatóság.

- Nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen mindenki azzal szeret dolgozni, akiben megbízhat, akiről tudja, hogy lelkiismeretesen ellátja a munkáját. Engem főleg bíróságok rendelnek ki, s tény, minden bírónak van egy-egy ügyvédköre. De ez nem összefonódás és nem összejátszás, csak arról van szó, hogy a bíró tudja: számíthat rám - fejtette ki a Népszabadságnak Somfainé Vajda Ágnes.
- A kirendelés a fiataloknak lehetőség az ügyfélkör kiépítésére - nyomatékosítja Bánáti János, hozzátéve: ő például pályafutása első tíz évében csak kirendeléses ügyeket látott el, büntető megbízás közelébe se jutott.
Papp Gábor ügyvéd is egyetért ezzel: pályakezdőként több ügyben járt el kirendelt védőként, ami a tapasztalatok és a gyakorlat megszerzésében sokat segített.

Megoldást jelentene a Magyar Helsinki Bizottság szerint, ha a kirendelés funkcióját elvennék a nyomozó hatóságtól, s azt az ügyben eljáró hatóságtól független szervre bíznák. Ezzel a felvetéssel egyetért Papp Gábor is, aki elmondta: egy a kirendelt védői rendszerről tartott nemzetközi konferencián elhangzottak szintén egy független szerv létjogosultságát támasztják alá.

Népszabadság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Database Administrator

A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk

QA Engineer

A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk

Social Media Manager

A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk