Péterfi Judit és Veiszer Alinda is távozik a HírTV-től
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚjabb szerkesztőkről és műsorvezetőkről derült ki, hogy a tömeges elbocsátások miatt nem hosszabbítanak velük szerződést vagy felmondanak nekik. Kálmán Olga marad - írja a 24.hu.
A 24.hu úgy tudja, hogy a Riasztás és a Privátszféra című műsorok vezetője is távozik a csatornától. Péterfi Judit azóta közleményben erősítette meg a hírt: "A Riasztástól elbúcsúzom, többé nem én köszöntelek Titeket keddenként a főcím után. A Riasztás egy olyan gyerek volt, ami már ugyan megszületett, amikor kézbe kaptuk, de úgy érzem, velünk nőtt fel, általunk lett értelmes, igaz, érdekes, sokrétű, szenvedélyes és szerethető. A kollégáim nagyon sok energiát és időt fektettek abba, hogy minden héten izgalmas riportokkal ültessék a nézőket a képernyők elé. Bízom benne, hogy műsor sokáig ilyen sikeres lesz, mint most, amikor elköszönök tőle" - írja a Facebook oldalán.
Távozik a Tv kereskedelmi igazgatója is, Bardóczy Tímea, akinek jelentősen akartak csökkenteni a fizetésén és ezt nem fogadta el.
Felröppent a hír, hogy Tarr Péter vezérigazgató-helyettes is beadta felmondását, de ezt ő azóta cáfolta.
Távozik viszont Veiszer Alinda, az Alinda című műsor vezetője és M. Kiss Csaba, az oknyomozó Célpont szerkesztője is.
Tegnap már írtunk néhány nevet, akik biztosan nem a csatornánál folytatják a munkát, de új nevekre is lehet számítani, mert a leépítés még zajlik. Sajtóértesülések szerint Kálmán Olga marad.
24.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?