Megjelent: 2 éve

PSZ: ne kötelezze a kormány a tanárokat a pedagógus II-es fokozat megszerzésére!

A Pedagógusok Szakszervezete szerint új életpályamodellre lenne szükség, javasolják a diákok és pedagógusok rendszeres tesztelését, valamint béremelést és jelentős óraszámcsökkentést követelnek.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt kéri a kormánytól, hogy ne kötelezze a tanárokat arra, hogy 2024-ig megszerezzék az előmeneteli rendszer pedagógus II-es fokozatát. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a szakszervezet tanévkezdő sajtótájékoztatóján azt mondta: becslések alapján a pályán lévők mintegy hat százaléka meg kívánja tagadni a minősítés megszerzését, így a jelenlegi szabályok értelmében ők elveszítenék a munkájukat. Ez, a szakmából jelenleg is hiányzó 12 ezer főállású pedagógussal együtt végzetes lenne a közoktatás rendszerére - hangsúlyozta az alelnök. Szerinte teljesen új életpályamodellre lenne szükség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ezt már felismerte, és a szakképzésben dolgozóknál eltörölte a minősítő rendszert. Beszélt arról is, hogy Magyarországon minden negyedik oktatási intézményben legalább egy tantárgyat tanít olyan tanár, akinek az adott tárgy nem szakja, minden ötödik intézményben pedig van olyan tanár, akinek nincs felsőfokú végzettsége. A következő öt évben legalább 22 ezer pedagógust veszít majd el a közoktatás - tette hozzá, jelezve: számukat növelnék azok, akik nem vállalják a pedagógus II-es minősítést.

Totyik Tamás tudatta: a PSZ a jelenlegi utasítások alapján nem tartja biztonságosnak az oktatást az oktatási intézményekben, ezért arra kéri a kormányt, hogy hozzon határozottabb intézkedéseket a koronavírus-járvány elleni védekezéséért. A PSZ javaslata szerint rendszeresen tesztelni kellene a tanulókat és a pedagógusokat, valamint kontaktkutatást szükséges végezni - mondta, kiemelve: súlyos probléma, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének kiadott tájékoztatója szerint a hatodik évfolyamtól nem lehet tantermen kívüli oktatást elrendelni.

Szabó Zsuzsa, a szakszervezet elnöke azt mondta: a PSZ évek óta "kongatja a vészharangot, de a kormány eddig a füle botját sem mozdította az oktatás égető kérdéseire." Emiatt az idei tanévet a közoktatás egészét veszélyeztető pedagógushiánnyal kell megkezdeni - emelte ki, hozzátéve: a diákok így nem mindenhol kapnak majd minőségi oktatást. Az elnök emlékeztetett, hogy a PSZ ezért petíciót indított, amelyben a többi között béremelést és jelentős óraszámcsökkentést követelnek a pedagógusoknak szeptembertől. A petíciót - amelyet már több ezren támogattak - szeptember 15-ig lehet aláírni a szakszervezet honlapján és közösségi oldalán - ismertette. Hozzátette: nyáron arra kérték a pártokat, hogy a parlamenti választások előtt mutassák be a szakszervezetnek az oktatást érintő javaslataikat.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakképzésben dolgozók foglalkoztatásának szabályozatlansága nem csökkent az Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. honlapján megjelent 280 oldalas kézikönyv ellenére sem. A PSZ ezért is kéri az ITM-et, hogy tartsa be a szociális párbeszédre vonatkozó szabályokat - mondta. Az alelnök tudatta azt is: a PSZ újabb közérdekű adatigényléssel fordult az oktatásban érdekelt állami szervezetekhez, szeretné ugyanis megtudni például, hogy 2021 januárja és június vége között hányan voltak táppénzen, hányan betegedtek meg a koronavírus miatt, és hányan kapták meg a száz százalékos táppénzt.

  • 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető. Részletek Jegyek
  • 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása. Részletek Jegyek
  • 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket. Részletek Jegyek
  • 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal. Részletek Jegyek
További cikkek
Lehet, hogy csak később lép életbe a pedagógusok státusztörvénye

Nem biztos, hogy június 1-jén szűnik meg a tanárok közfoglalkoztatotti státusza. Április 24-én újra sztrájkolnak a pedagógusok. Teljes cikk

Ágazati képzőközpontot adtak át Szekszárdon

Az Ady Endre Technikum és Kollégium a legnagyobb tolnai szakképző iskola, ahol 1200 diák tanul. Teljes cikk

Az ELTE-n sem kell majd nyelvvizsga a diplomához

Az intézmény jelenlegi hallgatói számára ajánlott, de nem kötelező a nyelvvizsga megszerzése a diplomához. Teljes cikk