Rossz morálra szankciót - a Jobbik így alakítaná át a munka világát
Szankciókat és munkafelügyelőket ígérnek a közfoglalkoztatásban, ahol a romáknak is dolgozniuk kell majd, a multik pedig elmehetnek, ha kizsigerelik az embereket. Bertha Szilvia, a Jobbik parlamenti képviselője, a foglalkoztatási bizottság tagja beszélt választási programjukról.
Sok oka van, például nincs értelme a 40-50 év feletti analfabétákat 4 hónap alatt írni-olvasni tanítani, mert úgyse sikerül, ha pedig sikerül, akkor sem javítja a munkaerő-piaci pozíciójukat, ahogy a munkanélküli kertészt sem érdemes kertgondozói tanfolyamra küldeni, helyette az analfabétát kellene erre oktatni, a szakmával rendelkezőt meg nyelvtanfolyamra küldeni. 4 hónap alatt ezt meg lehet tanulni.
Azt írják választási programjukban, a Hét Vezér Tervben, hogy a multik által befizetett magasabb munkáltatói terhekből finanszíroznák a közmunkát.
A közfoglalkoztatási béreket a közös kasszából fizetjük. Ha a munkanélkülieket tolják be ide, és nem hoznak létre valóban értékes, adóbevételeket generáló munkahelyeket, ahol dolgozhatnának, akkor egyre több közfoglalkoztatottnak kell kifizetni a bérét úgy, hogy nincs adóbevétel. Ez fenntarthatatlan lesz. Ez a szocializmus, hitelt veszünk fel azért, hogy látszólag fenntartsuk a teljes foglalkoztatottságot, de a kapun belüli munkanélküliség mondjuk 70 százalék. Ebbe már egyszer beleroggyant az ország.
Szigorítanák az ellenőrzésüket, és ezzel csökkenne a közfoglalkoztatottak száma. Akár tízezres nagyságban is?
Nem hiszem, mert például a cigányság egy jelentős része úgy nőtt föl az elmúlt 20 évben, hogy nincsen munkakultúrája. Őket tényleg szocializálni kellene a munkára, erre kiváló lenne a közfoglalkoztatási rendszer. Ugyanakkor van a cigányságnak egy olyan része, ami a mostani közmunka programból kikerülne, mert ha beindul a mezőgazdaság és van napszám, vagy az építőiparban lehet segédmunkázni, akkor jelentős részük elmenne, mert ezt csinálta régebben is.
Hol dolgozna a legtöbb közfoglalkoztatott?
Elsődlegesen a városüzemeltetésben, karbantartásban, önkormányzati mezőgazdasági területeken lenne helyük. Vállalkozásokhoz is mennének, hogy azoknak nem kerülne semmibe és az állam is örülhetne, hogy piaci tapasztalatot szereznek. Lépcsősen kell elképzelni, csak az juthat el idáig, aki már szocializálódott.
„Többet szabad a cigányoknak”
Látjuk, hogy a jelenlegi rendszer nem segíti a közfoglalkoztatottak nyílt munkapiacra jutását. Ön szerint miért?
Nincs szankció. Volna rá jogszabály szerint lehetőség, ki lehet zárni embereket a közfoglalkoztatásból, de nem élnek vele. A jelenlegi jogszabály szerint is el lehetne veszíteni a jogot kirívóan közösségellenes magatartás esetén, vagy ha a gyerek nem jár iskolába. Amikor tavaly megkérdeztem a kormányt, hány főt zártak ki a közfoglalkoztatásból, akkor nem tudtak egyet sem mondani. A jobbikos városvezetésű Gyöngyöspatán több ilyen eset volt. Visszahallottuk, hogy nem lehet kizárni senkit a közmunkából. Így nincs tétje és értéke, ezzel szakítani fogunk. Az ellenőrzést kellene fokozni. A panaszok arra is vonatkoznak, hogy nagyon különbözően kezelik a magyar és a cigány közfoglalkoztatottakat. Látens megegyezés van, amit nem mondanak ki, de a magyarokkal elvégeztetik a munkát, ugyanakkor a cigányságnak sokkal több mindent szabad.
Ki állítja ezt, igazolni is tudják?
Senki. Nem lehet igazolni. Ez a kormány óhaja is. Ezek az emberek rettegnek, hogy azt a 47 ezer Ft-ot is elveszítik és éhen halnak, ha a nevük nyilvánosságra kerül.
A nyilatkozatának nagyobb lenne az értéke, ha ilyen esetet említene.
Egy közmunkás csoportból kellene több ilyen ember, aki ezt igazolja. Egy ember szavára azt lehet mondani, hogy sértett, valamilyen érdekellentét van.
Önök hisznek annak az egynek is.
Nem, azért sok helyről jött az információ. Országos ez a panasz, ezért kell erősíteni az ellenőrzést, ami ma nincs.
Olyan rossznak tartják a társadalmi morált, hogy elsősorban a szankciókban látják a megoldást?
Igen, mert ha a közrend védelmet hozom fel, az is egyfajta fenyegetettséget jelent, akkor valóban rossz a morál, de úgy gondoljuk, hogy mindenki szeret naponta jóllakni legalább háromszor, szereti, ha télen melegben van és van fedél a feje fölött az év 365 napján. Ez az alapvető emberi igény megteremti azt a moráljavulást a társadalom minden rétegében.
Erre lenne megoldás a munkafelügyelők alkalmazása. Ez a megnevezés nagyon rosszul hangzik. Ön találta ki?
Nem én találtam ki. A munkafelügyelők dolga, hogy a munka valóban elkészüljön, akinek kell, ott legyen, rend legyen a munkacsoportban. Sok végzettséggel rendelkező jelenleg munkanélküli szakember találni így munkát, például egy munkanélküli kertész is lehetne munkafelügyelő.
Lehetnek roma munkafelügyelők is?
Igen, ez lenne a kívánatos morális szempontból, illetve mintaállításként a többiek elé. A cigány származású pedagógusokat is szeretnénk beállítani a rendszerbe.
A szigorítás helyett nem lelki, szellemi táplálékra volna szükségük ezeknek az embereknek?
Erre szükség van, de ehhez kormányon kell lenni, hogy a média, a kultúra, oktatás a kezünkben legyen. Komoly gondolkodásátalakulás kell. A szegénység és a munkanélküliség idővel nagyon deformált gondolkodást alakít ki, amiből nehéz kitörni. Hónapok kellenek, hogy valaki visszaalakuljon, ezzel mindenki így van, legyen cigány vagy magyar. Először a szankciók tartják vissza, de utána alakul az ember. A Jobbiknak van esélye, hogy változtasson a közfoglalkoztatáson, ez történelmi tett lenne, ami a többi pártnak nem sikerült.
Milyen támogatást kapnának a munkanélküliek?
A támogatott munkahelyeken dolgozók, mondjuk ki, állami alkalmazottak. Ezt nem szoktuk hangoztatni, mert nem akarjuk megbántani azokat, akik értékes munkát végeznek, de azt tudni kell, hogy az állam az adókon keresztül visszakapja az általa befektetett pénzt. Tehát a támogatott munkahelyek nem valós munkahelyek. Ezzel kívánunk szakítani a hét gazdasági ágazatot tartalmazó Hét Vezér Terv megvalósításával. A hőerőművek beindítása és Paks, ezekkel kapcsolatban a bányászat újjáélesztése, ház és lakásépítési programok, egészségturizmus, mezőgazdaság – ezek fejlesztésével a valódi piacot indítanánk be.
Úgy tűnik, hogy erre a hét területre nem a közmunkából élőket és a megváltozott munkaképességűeket várják. Programjuk szerint az utóbbiak több százezres tömegének adnának munkát költségvetési pénzből. Állítják, hogy ennek ma is volna fedezete.
A megváltozott munkaképességű emberek piacképes foglalkoztatása lenne megoldható ebből a forrásból. Azt szeretnénk, hogy magyar alapanyagból magyar termékeket állítsanak elő, és ne átcímkézzenek beérkező árukat.
Számos érintett és szakemberek véleménye szerint is az volna a legjobb, ha integráltan dolgoznának. Ön nem erre gondol.
Ezeknek az embereknek a jelentős része integráltan nagyon nehezen foglalkoztatható. Egy példa erre, hogy vak emberek műszerészkednek és összeszerelnek kis kütyüket, és hatékonyabbak, mint látó társaik. Nem integráltan dolgoznak, mert speciálisan kell a munkahelyi körülményeket kialakítani. Nagyon sokszor a hatékonyság ellen van, hogy egy ilyen embert integráltan foglalkoztatnak. Nagyon nagy beruházást kíván az adott cégtől, hogy 1-2 ember számára lehetővé tegye a munkavégzést, egészen más, ha egy cég kifejezetten erre épül, így hozza létre az egész környezetet. Ez hatékonyságnövelő paraméter, amit figyelembe kell venni.
Az integrált megoldás költséges és nem hatékony?
Megváltozott munkaképességű a cukros ember, és az is, aki kerekesszékkel megy, nem lát, nem hall. Külön akarjuk kezelni azt, aki valóban képes piaci alapon dolgozni és piacképes terméket létrehozni, és azt, aki csak szociális alapon foglalkoztatható, azért, hogy az életminősége jobb legyen, viszont nem tud piacképes terméket létrehozni.
Ki a piacképes?
Aki többet termel, mint amennyibe a foglalkoztatása kerül. Aki kevesebbet, az a szociális foglalkoztatásba kerül. Annak is örülünk, ha saját magukat el tudják tartani, vagy kevesebbe kerülnek az államnak.
Írják, hogy véget vetnének a munkaerő-kölcsönzés áldatlan állapotának.
Önmagában irracionális rendszernek tartjuk a kölcsönzést a munkáltatóktól és a munkavállalói érdekképviseletektől kapott információk alapján. Ugyanolyan feltételekkel kellene foglalkoztatni egy kölcsönzöttet, mint egy saját dolgozót, de ezt nem tartják be a kölcsönzők.
Milyen időintervallumot engednének a kölcsönzésre?
A jelenlegi öt évet soknak tartjuk. A kérdésekről társadalmi egyeztetést kezdenénk a munkáltatókkal, szakszervezetekkel, kölcsönzőkkel.
A Jobbik kritikus a szakszervezetekkel, úgy tartja nem függetlenek a pártpolitikától. Mégis van olyan, amelyiket egyeztetésre hívnák, vagyis hitelesnek tekintik?
Van néhány, akit hitelesnek tartok, de neveket azért nem mondok, nehogy rájuk szálljon a mostani kormányzat.
Vagy nem akarja olyan helyzetbe hozni őket, hogy ők a Jobbik szakszervezetei.
Igen, ezt sem akarom. Én nagyon vigyázok az információforrásaimra, és inkább azt is bevállalom, hogy azt mondják, nem hiteles, amit mondok, mert nem támasztom alá. De annyi tapasztalatom van arról, hogyan lehetetlenítik el a dolgozókat és a cégeket, nem akarok ilyen kockázatnak kitenni senkit.
Programjukban állítják, hogy a nők főállású anyaként teljesítik be a küldetésüket, de támogatnák visszatérésüket a munkába. Ennek érdekében házi gyermekfelügyelői rendszert hoznának létre, ami önkormányzattól, államtól volna igényelhető.
Ez az államilag támogatott babysitter intézmény. Olcsóbbak lennének, mint a piaci babysitterek.
Jó multik, rossz multik
Elítélik a multinacionális vállalatoknál a munkaerő erőszakos fluktuációját. Mire gondolnak?
A próbaidős üzemben kínos figyelmet fordítanak arra, hogy annak határideje előtt elküldjék őket. A hároméves időszak is határ, ami után akár végkielégítésre is jogosulnának. Kizsigerelik az embereket, rengeteget dolgoztatják őket, és amikor egy felmosóronggyal válnak egyenértékűvé, úgyis elmennek, vagy elküldik őket, amikor hibát vétenek, és jöhet a friss munkaerő, aki már egy éve munkanélküli, és 65 ezerért is boldogan kihajtja a lelkét. Nyílt titok, hogy kettős munkaidő nyilvántartás van sok multinál, az egyik a valóság a másik a hatóságoknak szóló. Kirívóan ritka az a multi, amelyik nem így működik.
Nem tesznek különbséget közöttük?
Vannak a kereskedő és szolgáltató multik, finoman szólva is nem fakadunk sírva, ha ők elmennek. Ilyenen az élelmiszer láncok, közüzemi szolgáltatók, telefontársaságok, amelyek a piacból akarnak szakítani.
Mi más szándékuk lehetne?
A termelő multik nem fogyasztói piacszerzés céljából jönnek. Amelyek igen, azok a törvények folyamatos szigorításával hagynák el az országot, és gombamód szaporodnának a magyar kkv-k, mert például kis üzletek korábban is voltak. A tapasztalat az, hogy a kisboltos rendszerben kétszer annyi embert foglalkoztatnak.
Egy nagyobb piacot ural egyre kevesebb lánc a világon. Magyarország sem kivétel ez alól.
Változóban van a világ e szempontból is, egyre több helyen ismerik fel, hogy ez nem jó irány. Elsősorban azokban az országokban, ahol csak kifelé áramlik a pénz a multikon keresztül. Tisztességtelen eszközökkel érik el, hogy ilyen alacsony áraik vannak. A NAV volt alkalmazottja mondta el, hogy az adóhatóság elnézi, hogy nem fizetik be az áfát, így könnyű lenyomni a magyar vállalkozókat. Ha csak nekik jó, azt nem fogadjuk el, mert nem akarunk gyarmat lenni. Maradhatnak, ha betartják a szabályokat. Ne legyen 27 százalék extra árrésük ilyen módszerrel. Minimum, hogy emberi bérért több alkalmazottat foglalkoztassanak, és ne zsigereljék ki az embereket. Ha ezt nem tartják be, akkor nincs haszna a gazdaságnak belőlük, akkor menjenek el.
Hogy érnék el, hogy a multinacionális cégek az anyaországihoz képest 80 százalékra emeljék a magyarországi béreket?
Erre külön törvényt akarunk alkotni.
Magasabb minimálbér
25 ezer forinttal, nettó 90 ezerre emelnék a minimálbér összegét. A kkv-k vezetői a szívükhöz kapnának.
Igaz, hogy ez a versenyszférát érintené, de nem jelentene több terhet a munkáltatóknak, adó- és járulékkedvezményekkel akarjuk elérni. A munkáltatók összes terhe ne legyen magasabb, mint most. A termelő vállalkozásokat kedvezőbb adózás alá helyeznénk, hogy ott szülessenek új munkahelyek.
A munkanélkülieknek adott juttatások terén milyen változások lennének?
A legfontosabb, hogy a munkában töltött idő és az életkor számítana, például egy 55 éves, aki 35 évet dolgozott, és ezután elveszíti a munkahelyét, támaszkodhasson a társadalomra.
Mit változtatnának A munka törvénykönyvében?
A jelenlegi kormány által alkotott Mt. egyenlő félként kezeli a munkáltatót és a munkavállalót, ami nonszensz a gazdasági kiszolgáltatottság miatt. Az Mt. egész szemléletével gond van, ezért újat kell írni. A munkáltatók számára a gazdaságpolitika terén kell lehetőségeket biztosítani, a foglalkoztatáspolitika és a munkajog terén a munkavállalókat kell védeni az egyensúly érdekében. Visszaállítjuk a folyamatos műszak műszakpótlékát, biztosítjuk, hogy a köztulajdonban lévő vállalatoknál is legyen lehetőség a munkaközi szünet kiváltására; például a buszvezetők jelentős része nem tudja kihasználni ezeket a szüneteket, emiatt többet dolgozik, és nem kapja meg az érte járó pénzt. A kiskorú gyermeket egyedül nevelők alkalmazását adókedvezménnyel kell ösztönözni, amit ilyen demográfiai adatok mellett a munka világában és nem szociális téren képzelünk el. Arra törekszünk, hogy a jelenlegi gyakorlattal szemben legyen kockázata annak, hogy milyen könnyen mondanak fel a munkáltatók.
Miért akarják egységesíteni a cafetériát?
Ágazatonként egységes életpálya modellt szeretnénk a közalkalmazottaknak, pl. tanároknak, egészségügyi, rendvédelmi dolgozóknak. A cafetéria jó eszköz az irányított fogyasztásra. A versenyszférában az adóteher és az adminisztráció miatt nem éri meg adni, ezen is változtatnánk.
Mik a terveik az adórendszerrel és az adókedvezményekkel?
Három szélesebb sávot tervezünk, a legalacsonyabb 12 százalék lenne. Családi adózást szeretnének és gyerekek utáni kedvezményt.
Így változtatna az Együtt PM
Így változtatna a DK
Így változtatna az LMP
- 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME
Részletek
Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
A magyar kormány az ország újraiparosításának részeként az elmúlt években több nagy beruházást is bejelentett. Ilyen a debreceni CATL és BMW, a... Teljes cikk
Milyen párhuzamok vonhatók a munkaerőpiac és az olimpiai botrányok között? Bár szóban minden a rugalmasságról és a munkavállalói jól-létről, a... Teljes cikk
Váratlan kiadás, és a következő fizetésig még várni kell? A fizetési előleg ebben az esetben megoldás lehet. De mit is jelent pontosan a fizetési... Teljes cikk
- Emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben 2 hete
- Munkanélküliség az EU-ban: Spanyolország az élen, így áll Magyarország - grafikon 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása hazánkban nemek szerint 2 hete
- Ezért hasznos, ha a HR és a pénzügyi terület együtt gondolkodik 3 hete
- NGM: január 1-től elérhető a havi 150 ezres lakhatási támogatás 3 hete
- Lehet 2024-es számlát benyújtani a 2025-ös Cafeteria keret terhére? 4 hete
- Optimistábban tekintünk a munkakereséssel járó kihívásokra, mint egy éve 1 hónapja
- Így bővül a cafeteria juttatások köre 2025-től 1 hónapja
- Így alakul az euróövezetben a munkanélküliség 1 hónapja
- Így állt a munkanélküliség Németországban decemberben 1 hónapja
- Így változott a munkanélküliségi ráta a férfiaknál és a nőknél - grafikon 2 hónapja