Siessen, aki tanfolyamon akar szakmát szerezni

Igyekeznie kell azoknak, aki tanfolyami keretben céloznak meg államilag elismert - közismerten OKJ-s - szakképzettséget. December 31-ig lehet elkezdeni a kurzust, de a változó kínálat és az ideális helyszín megtalálása miatt már most érdemes böngészni és tervezni. Az új szakképzési és felnőttképzési törvény 2020 januárjában már hatályba lépett, a végrehajtási rendelet azonban még várat magára. Sok korábban közkedvelt tanfolyam nem lesz elérhető a jövőben a felnőttképzés keretei között.

Az oktatási kormányzat döntése, hogy teljesen átalakítja a szakképzést és ezzel együtt a felnőttképzést is, megszünteti az OKJ-t, egy korszak végét jelenti. Az eddig OKJ képzésekkel foglalkozó intézmények, bár már a tavalyi év folyamán is, a fokozatosan nyilvánosságra kerülő információk nyomán, készülhettek a változásokra, addig nem látnak teljesen tisztán, amíg a törvények végrehajtási rendeletei meg nem jelennek.

Van még idő a régi rendszerben, de...


Aki még a korábbi szabályozás és keretek között szeretne képesítést, végzettséget szerezni, annak 2020. december 31-ig van ideje beiratkozni a képző intézmények által meghirdetett tanfolyamokra, hiszen eddig lehet utoljára elindítani ezeket a tanfolyamokat, mondta el a HR Portalnak Szepessy Hajnalka. A Perfekt Zrt. vezérigazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy a képzéseket arra figyelemmel kell elindítani, hogy a szükséges vizsgák megszervezésére, letételére is kellő idő jusson, ugyanis ezeket 2022. december 31-ig be kell fejezni.

Számos képzés, különösen, amelyeket felnőtteknek szerveznek, akik munka mellett végzik azokat, nem fejeződik be egy év alatt, a vizsgát pedig csak ez után lehet megszerezni. Ha pedig olyan végzettséget szerez valaki, amelyet csak központilag szervezett vizsgán, kötött időpontokban lehet letenni, akkor a lehetőségek még tovább szűkülnek.
Szepessy Hajnalka, Perfekt Zrt.

Szepessy Hajnalka szerint megnőtt az érdeklődés mind azon képzések iránt, amelyeket a jövőben csak az iskolapadban lehet elsajátítani, mind azok iránt, amelyek sorsa bizonytalanná vált. „Az átmeneti intézkedésekben rögzített határidők ismeretében ezért is javasoljuk mindenkinek, hogy mielőbb hozzon döntést, ha az ismert keretek között szeretne még szakképesítést szerezni. A képzési és a vizsgáztatási szakaszra is kellő időt kell szánni. Több olyan képzés is van például a pénzügyi ágazatban, ahol a vonatkozó szakmai vizsga csak központi időpontokban tehető le, ez még inkább szűkíti a lehetőségeket, hiszen a képzések ütemezésénél ezt is figyelembe kell venni”- hangsúlyozta a vezérigazgató.

Valamint jelezte, hogy egyáltalán nem biztos, hogy aki esetleg az év utolsó napjaiban ébred rá arra, hogy valamilyen tanfolyamba szeretne kezdeni, az a fentiek miatt, talál is éppen induló képzést, amire ráadásul még hely is van.

Eltűnik a fotográfus végzettség


Azokra a képzésekre érdemes a leginkább figyelmet fordítani, amelyek a jövőben nem lesznek elérhetők a felnőttképzésben. A Perfekt kínálatából a következőket sorolta a vezérigazgató: pénzügyi-számviteli ügyintéző, sportedző, vállalkozási és bérügyintéző, fotográfus és fotótermék-kereskedő, eladó, bányaművelő technikus. Továbbá, mint mondta a részszakképesítésekkel és ráépülésekkel kapcsolatban is még sok a tisztázatlan kérdés, pedig ezek lesznek azok a területek, amelyeket az iskolarendszeren kívül, tanfolyami formában lehet majd elsajátítani. Így például még nem lehet tudni, hogy milyen keretek között és milyen tartalommal lehet képezni a jövőben például a könyvelőket, társadalombiztosítási ügyintézőket, adószakembereket.

Az utóbbiak között ráadásul a legnépszerűbb képzések is szerepelnek, így például a tb ügyintéző, de megtalálható a mérlegképes könyvelő, és a bérügyintéző is, amelyek remélik, megmaradhatnak a felnőttképzés keretei között. Ezért a szakember szerint minél hamarabb fontos lenne a rendeletek megjelenése, hogy a piac szereplői világos képet kapjanak, és a tanulni vágyók is tisztán lássanak. „Amit biztosan tudunk, hogy az alapképzésekként emlegetett, szakmajegyzékben szereplő képzéseket, a felnőttképzésben, munka mellett már nem lehet elsajátítani.
Tudjuk, hogy egy ekkora mértékű átalakítás után a területen működő valamennyi szereplő és folyamat stabilizálódásához - a következő pár évben megszerezhető tapasztalatok alapján - szükséges majd a rendszer finomhangolása, amely a letisztuláshoz vezet.”

Harmadára csökken a szakmák száma


Az iskolarendszeren belül a jelenlegi lista szerint 177 féle szakképzettség szerezhető meg. Két iskolatípusban: a technikumokban és a szakképző iskolákban. Előbbi a szakgimnáziumot, míg az utóbbi a szakközépiskolát váltja. Itt mindkét esetben előszőr az ágazat szerint alapozó képzésben részesülnek a diákok kettő illetve egy évig, ez után választanak szakmát a diákok, amit a technikumban további három évig, duális képzés keretében tanulnak, a szakképző iskolákban pedig két évig, szintén duális képzéssel.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból

A svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon – ahol évente a világ legnagyobb vállalatainak vezetői, kormányfők és döntéshozók... Teljes cikk

Felmérés: ezek lesznek a legfontosabb soft és hard skillek 2026-ban

A puha készségek közül a professzionalizmus a második helyen végzett, ami egy szakértő szerint arra utalhat, hogy a fiatalabb generáció munkavállalói lazábbak. Teljes cikk

Itt a megoldás a pedagógushiányra? 640 ezres bért kapnak az óvodai technikusok

Az új „Óvodai nevelő” technikusi képzés kiemelkedő, bruttó 640 ezer forintos kezdő fizetéssel csábítja a fiatalokat, és gyors belépést... Teljes cikk