Sok probléma a bizonytalan vezetői szereptudatra vezethető vissza
A vezetői kinevezéssel nem csak a dicsőség és a megemelt juttatások járnak, hanem a vezetői szerepkör is, annak szakmai, operatív, akár stratégiai és mindenképpen people management oldalával. Hol is érdemes kezdenie annak, aki készül a vezetői szerepre, vagy már bele is került és holnaptól művelnie kell?
Sokan hallottuk, sokan ki is mondtuk már néhányszor a fenti mondatot. Tanácsadói munkánk során azzal szembesülünk, hogy sokszor a vezetői identitás kialakításával kapcsolatban merül fel a legtöbb kérdés a frissen kinevezett vezetőkben. A tréningekre hozott dilemmáik, feldolgozandó problémáik gyökere több ízben a bizonytalan vagy még ki nem alakult vezetői szereptudatban keresendő.
"Eddig egy csapatban játszottunk, munka után beültünk sörözni, mától pedig ki kell adnom és számon kell kérnem rajtuk a feladatokat."
A frissen, belülről kinevezett vezetők szájából gyakran hallott mondat ez, így a velük való munka során két irányból is igyekszünk őket megtámogatni. Egyrészt praktikus vezetői eszközöket adunk a kezükbe, másrészt a vezetői szerep tartalommal való megtöltésére, az önbizalom növelésre, az új identitás kialakítására koncentrálunk. Tapasztalataink alapján hiszünk abban, hogy folyamatba ágyazott szakszerű támogatás rendkívül sokat tud adni egy új vezetőnek, akit a kezdetekben nem szabad "magára hagyni".
A jól segítés hangsúlya pedig a folyamaton, a folyamatosságon van, amely egyszerre takar személyességet, a kellő mennyiségű időt, a rendszerességet és építkezést.
A nyílt képzési sorozatban a vezetők saját maguk és egymás megoldásaira is reflektálhatnak, elindul egyfajta párbeszéd a különböző területről érkezők, ám hasonló problémákkal szembesülők között. Ha egy vezető bekerül tíz alkalmas tréning programunkba, hónapról hónapra megéli, hogy beérnek a tanultak, az elmélet szép lassan gyakorlati, készség szintű tudássá válik.
Trénerként hatalmas előny számunkra ezekben a folyamatokban, hogy az első néhány alkalom után már ismerjük a résztvevőinket, így személyre szabott szerepjátékokkal készülünk az egyes tematikák feldolgozására. Irányítottan adunk ki feladatokat annak tükrében, hogy kinek-kinek miben kell leginkább fejlődnie.
Egyik résztvevőnknek, Mártonnak jól ment a "megmondás", a saját álláspontja kifejezése, kérdéseket azonban ritkán használt, a másik fél helyett is inkább ő beszélt. Neki olyan szerepjátékot adtunk az asszertív kommunikációs kurzuson, ahol a korábban jól teljesítő, mostanában azonban levert, kedvetlen munkavállalójánál kellett kideríteni állapota okait, és hogy mit tehetne érte. A szituáció jól szemléltette számára, hogy bizonyos helyzetekben semmire sem jut kérdések nélkül.
Minden csoportmunka során létrejön egy bizalmi légkör, melyben őszinte, rendkívül hasznos visszajelzéseket adnak egymásnak a résztvevők. Mindenki a visszajelzés adás technikáját is elsajátítja már a folyamat elején, így az esetek többségében már nem a csak tréner hívja fel a csoporttagok figyelmét egy-egy agresszív megnyilvánulásra, a kérdések hiányára vagy a bizonytalanságra utaló nonverbális jelekre.
A videó-felvétel a legobjektívebb tükör mindenki számára, a felvételek lejátszása igazi AHA-élményeket okoz a szereplőknek. Ennek talaján pedig sokkal könnyebben beépülnek az újonnan tanult, asszertív technikák, mely változások regisztrálásához szintén alapvető fontosságú a kamera.
A vezetők fejlődését nem csak a kamera, de a tréner is regisztrál, követ és visszajelez. Egy-egy apróságnak tűnő, ám "lavinát" elindító változás tudatosítása fontos feladatunk, ami pedig hozzájárul nem csak a szakmai vagy people management technikák használatában mutatott fejlődéshez, de növeli a résztvevők önbizalmát, javítja kommunikációját és határozottabbá, magabiztosabbá teszi a fellépésüket.
Killeen-Körös Anikó
képzési vezető
Simonyi & Tóth Tanácsadó Iroda,
az AIMS International magyarországi partnere
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A tehergépkocsi-vezető olyan szakember, aki áruk szállítását végzi teherautóval belföldön és/vagy nemzetközi viszonylatban. Teljes cikk
A futár olyan munkakör, amelynek lényege küldemények (csomagok, levelek, iratok, ételek stb.) eljuttatása egyik helyről a másikra meghatározott időn belül. Teljes cikk
A biztonsági őr olyan munkakör, amelynek célja emberek, épületek, területek és értékek védelme, valamint a rend és biztonság fenntartása. Teljes cikk
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 5 napja
- A néma fluktuáció ára: Miért az asszertivitás a 2026-os év legfontosabb HR-stratégiai befektetése? 1 hete
- Sikervakságban szenved a HR szakma 1 hete
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 2 hete
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 2 hete
- A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője 3 hete
- Mit nem oldott meg az AI 2025-ben? A HR-vezetők egyik legnagyobb tanulsága 3 hete
- Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül. 4 hete
- A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Torma Barbara 1 hónapja
- Tehergépkocsi-vezető 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa