Sosem tesszük le a munkát
Egyre kevésbé húzódik választóvonal a munka és a magánélet között: a munka miatt a családi és baráti programokat is hajlandóak vagyunk háttérbe szorítani, de a magánügyek intézése, az olvasás, a számítógépen vagy okostelefonon való játék sem tabu a munkaidő alatt.
KutatásNem esik egybe a munkaideje a valós munkavégzéssel a Kutatópont által megkérdezett ezer 18-69 év közötti magyar internetező számottevő részének. A válaszadók több mint felére (58 százalék) jellemző, hogy munkaidejének lejárta után is munkahelyi kötelezettségeivel foglalkozik. Nem ritka az sem, hogy a szabadnapok sem kikapcsolódással telnek, ugyanis az internetes társadalom harmada (34 százalék) a szabadság alatt is gyakran dolgozik.
Ugyan éles eltérés látszik a korcsoportok között (a 18-29 évesek 29 százaléka, az 50-69 évesek 40 százaléka dolgozik szabadsága alatt), még inkább szembetűnőbb a különbség, ha lakóhely szerint vizsgáljuk az egyes társadalmi csoportok munkavégzéshez fűződő gyakorlatát. A falun élő internetezők közel kétszer akkora arányban folytatják kereső tevékenységüket szabadnapjaik alatt, mint fővárosi társaik (48-27 százalék), de kiugróan magas a városi és vidéki dolgozók munkaidőn túli munkavégzése is. Míg ez a jelenség az előbbiek több mint négyötödére (81 százalék) jellemző, utóbbiak esetében csak közel minden második válaszadó (50-56 százalék) mutat munkaidőn túli aktivitást. Az esténkénti vagy hétvégi céges levelezés figyelemmel követése a megkérdezettek 31 százalékára jellemző.
A gyakori internetezők kétharmada betegen is dolgozik, felük pedig családi és baráti programjait is háttérbe szorítja, ha munkája úgy kívánja.
Árnyalja a képet, ha a hivatalos munkaidő alatt végzett egyéb tevékenységeket vizsgáljuk. A kutatás jól mutatja, hogy a munkával töltött nettó idő valamennyire kiegyenlítődik, ugyanis nem ritka a magánjellegű ügyek intézése (21 százalék), a magáncélból történő e-mailezés (28 százalék) vagy telefonok lebonyolítása (31 százalék) sem. Bár manapság számos munkafolyamat elengedhetetlen része lehet a közösségi portálok látogatása, valamint az ilyen oldalakon végzett információgyűjtés, reklám-, marketing vagy egyéb kereskedelmi célú tevékenység, a válaszadók közel ötöde (19 százalék) magáncélból csatlakozik fel ezekre a portálokra. A megkérdezettek ötödénél (22 százalék) fordul elő, hogy olvas (könyvet, blogot, újságot) munka helyett, de minden tizedik válaszadó esetében a számítógépen vagy okostelefonon való játék megy a munka rovására.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?