kapubanner for mobile

Szenior klubok országos hálózatának kiépítését tervezik

Szükségesnek és hasznosnak nevezte Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a Szenior Foglalkoztatási Szövetség csütörtöki budapesti fórumán a szövetség által kezdeményezett társadalmi mozgalmat.

A fórum résztvevői kezdeményezték a Szenior klubok országos hálózatának létrehozását a művelődési intézményekre alapozva. Vadász János, a szövetség elnöke elmondta: ezek a klubok együttműködésre adnak lehetőséget majd a 45 év felettiek foglalkoztatása érdekében a helyi munkavállalói és munkáltatói képviseleteknek a munkaügyi és képzési intézményrendszernek.
Az elnök szerint változatni kellene azon, hogy a magyarországi munkáltatók nem szívesen vesznek fel 45 év feletti munkanélkülieket, ez gyakorlatilag egy diszkrimináció. Ez járul hozzá ahhoz, hogy Magyarországon a 45 év felettiek foglalkoztatási aránya fele az európai uniós átlagnak - tette hozzá.

Vadász János szerint meg kellene értetni a munkáltatókkal, hogy az idősebb munkavállalók megbízható szaktudása, több évtizedes szakmai gyakorlata, munkakultúrája a cégeknek, intézményeknek is előnyös lehet.

A fórum egyik szakmai előadásában ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy a munkáltatók akkor se alkalmaznak szívesen 45 év felettieket, ha valamilyen új képzettséget szereznek. Azt hiszik, hogy gond lesz szorgalmukkal, hozzáállásukkal. A képzések, átképzések azoknak előnyösek elsősorban, akik rendelkeznek munkahellyel, s ennek segítségével tudják fenntartani azt. De munkanélküliként 45 év felett alig javítja az elhelyezkedési lehetőségeket egy képzés vagy átképzés. A szövetségre mint társadalmi mozgalomra tehát azért is szükség van, hogy változzon ez a munkáltatói gyakorlat. Vadász János emlékeztetett rá, hogy a szövetség alapító tagjai a legnagyobb munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletek. Ez is lehetőséget adhat a változásra.

A szövetség az év elején tartott megalakításakor az elnök elmondta, hogy az idén legalább 50 ezer egyéni, 500 szervezeti és 500 pártoló tagra számítanak. A tervezett taglétszám alapján lehetséges egy 100 millió forint nagyságú tagdíjbevétel elérése, ezt a Munkaerőpiaci Alapból, valamint az európai uniós pályázatokból elnyert összegekkel kiegészítve indíthatnak majd különféle képzési, foglalkoztatást segítő akciókat, tanácsadói, szervezői munkát. Többek között egy díjat is alapítanak azoknak a munkáltatóknak, akik készek tenni a 45 év felettiek foglalkoztatásáért. A megalakítandó klubok felveszik a kapcsolatot a helyi munkáltatókkal annak érdekében, hogy a klubtag 45 év feletti munkavállalók képzettségüknek, tapasztalataiknak megfelelő munkához jussanak.

Kiss Péter a fórumon elmondta: a 45 év felettiek foglalkoztatásához hozzájárulhat az a társadalmi összefogás, mozgalom, információnyújtás, az érdekeltek egyéni személyes segítése, amit a szövetség klubjai, s más fórumai kínálnak majd. Mindez kiegészítheti azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány tesz az idősebb munkavállalók nagyobb arányú foglalkoztatásáért. Ezek között említette példaként a miniszter a Start extra programot, amely hamarosan jelentős járulék kedvezményt nyújt az 50 év felettieket foglalkoztató munkáltatóknak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk