Tanácsadói szolgálaton jártunk

Három hete működik az elbocsátott köztisztviselők elhelyezkedését segítő állami Szolgáltató Centrum.

Az elbocsátott köztisztviselők részére létrehozott, július 17-e óta működő Szolgáltató Centrumot eddig közel 500 érdeklődő kereste fel. "153-an személyesen érdeklődtek. Az ügyfélszolgálat zöld számát eddig 213-an hívták. 25-en az internetes ügyfélszolgálaton keresztül jelentkeztek be, míg 51 érdeklődő egyéb vonalon keresett meg bennünket"- tájékoztatott a nyitás óta az érdeklődők arányáról Kiss Virág, a Szolgáltató Centrum munkatársa.

Július óta tart az érdeklődők rohama

"Az elbocsátási hullám nem válogat - korra, nemre tekintet nélkül fordulnak meg az érintettek az ügyfélszolgálaton. Sokan már a felmentési idejüket töltik. Vannak, akik még nem kapták kézhez a felmondólevelet: ők inkább a lehetőségek iránt érdeklődnek." A dömping hetek óta tart. "Július közepe óta folyamatosan keresnek meg minket a köztisztviselők" -mondta.

A leépítettek többsége fővárosi munkára számít

Az elbocsátottak közül sokan 20-30 éves közigazgatásban eltöltött munkaviszonnyal rendelkeznek. Ennél a rétegnél a munkatapasztalat számít pozitívumnak. Ám a munkaerő- piaci és önmenedzselési technika hiánya komoly problémát jelent. A kirendeltség munkavállalói kapcsolattartója úgy informált: az elbocsátottak túlnyomó többsége diplomás. Belátható időn belül, Budapesten és a főváros vonzáskörzetében szeretnének elhelyezkedni. Azért vannak kivételek: a fiatalabb korosztályból akadt olyan jól képzett, fiatal szakember, aki külföldön képzeli el további pályafutását.

Központi adatbank várja a tisztviselők önéletrajzát

"A Szolgáltató Centrumhoz forduló köztisztviselők a kitöltendő adatlapon megjelölhetik, milyen típusú segítséget igényelnek: elsősorban az állásajánlatok érdeklik-e őket, nyelvi, szakmai, informatikai képzést, munkavállalói tanácsadást szeretnének-e, esetleg önálló vállalkozóként képzelik el a jövőt"- mondta Kiss Virág.

EU pályázatíró képzéssel van esély az elhelyezkedésre

A képzéseket választóknak azonban tudniuk kell: a Munkaügyi Központ kizárólag a munkaerőpiacon hasznosítható képzéseket támogatja. Az EU-s pályázatok írására jogosító projektmenedzseri végzettséggel nagyon jók az elhelyezkedés esélyei."

Pszichológiai segítséget is nyújt a munkaügyi központ

Kiss Virág arról is említést tett: aki úgy érzi, személyes kapcsolatfelvételt is igényelne, mert nehezen tudja feldolgozni a hirtelen jött státuszváltozást, az álláskeresési tanácsadáson túl a Fővárosi Munkaügyi Központ Pszichológiai Szakszolgálatát is igénybe veheti.

Újra kell tisztázni az álláskeresés alapfogalmait

A kirendeltségen eközben folyamatosan zajlik az élet: a szomszédos asztalnál egy középkorú ex-köztisztviselő hölgyet tájékoztatnak a korrektül megírt önéletrajz fontosságáról és a motivációs levél funkciójáról. Kicsit később érkező sorstársa arról érdeklődik: milyen célt szolgálnak a kézzel írt motivációs levelek.

Pályázatírót és titkárnőt is keresnek a kirendeltségen

A Szolgáltató Centrumban kifüggesztett állásajánlatok széles skálán mozognak: akad itt pályázati tanácsadói munkakör bruttó 200-600 ezer forintos kereseti lehetőséggel. Az egyik közismert katalógusáruház német nyelvű titkárnőre vadászik. Akad hazai önkormányzat, amely a Szolgáltató Centrumban közzé tett állásajánlatában keres pénzügyi-számviteli irodavezetőt, de autószalon-menedzseri állásajánlat ugyanúgy előfordul, mint az angol nyelven óraadó közgazdaságtan-tanári pozíció.

A köztisztviselőknek alkalmazkodni kell a megváltozott piaci körülményekhez

Tóth Edit munkavállalási tanácsadó azt tartja a közszférából érkezők egyik legsúlyosabb problémája, hogy évek óta nem voltak aktív részesei az álláspiacnak. Így sokan a köztes időszakban a megváltozott gazdasági környezet és álláskeresési technikák miatt nem tudják felvenni a versenyt a piac követelményeivel.

"Többségüknél időközben elavulttá vált az egykor megszerzett szakmai ismeret. A megváltozott gazdasági környezet újfajta készségeket, kompetenciát -például aktív nyelvtudást, korszerű számítástechnikai ismereteket-vár el a munkavállalótól "-összegzi tapasztalatait a szakember.

Az önmenedzselési technikákat is el kell sajátítani

"Az új munkahelyet kereső köztisztviselőknél leggyakrabban előforduló típushiba az álláskeresési technikák, az önmenedzselés szóbeli és írásbeli ismereteinek hiánya. A jelenség nem függ az ügyfél életkorától: nagyon sokszor a fiatal, harmincas éveikben járó álláskeresők is hasonló problémákkal küszködnek. Az elbocsátott köztisztviselőket először a hatékony önmenedzselés módszereivel kell megismertetni."

Precizitásuk és hierarchiatiszteletük miatt a versenyszférában is van esélyük

A Szolgáltató Centrum munkatársa ezzel együtt úgy véli: a harmincas, diplomás, jól képzett, nyelveket beszélő ex-köztisztviselőknek a versenyszférában is nagy hasznát vehetik a leendő munkáltatók. "A közszférából elbocsátottak alaposak, pontosak, precízek és tudnak szervezeti hierarchiában dolgozni. Jó a munkamoráljuk és megfelelő alázattal kezelik a munkát. Nem utolsósorban: a hivatali létformával elsajátították a szabálykövető magatartást. Ez a készség a versenyszférában is jól jön"-mondta Tóth Edit.

Szerettünk volna elbocsátott köztisztviselőket is megszólaltatni, ám senki sem állt kötélnek.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek

Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk

Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül.

"Szép álom, hogy a cégek karácsony előtt ne rúgják ki a dolgozóikat, de rendszeresen kapunk év végi elbocsátásokról híreket" – mondta a HR... Teljes cikk

Válságspirálban az RTL: akár ezernyi munkahely is megszűnhet

Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek