kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 9 éve

Tetovált lány ékszerteknőssel

A szoftvercég világos irodáival, éttermével, fitnesztermével jól mutat, de nem szórakozóhely. Mégis van valami a levegőben, mert többen állítják, hogy szeretnek ide járni. HR-esek íróasztalait és rejtett kulisszáit nézegető sorozatunk első részéből kiderül, hogy bolygók együttállásában van az SAP titka, vagy más a felelős.

Pedig a munkába járás szeretetének temérdek akadálya van, mindjárt az egyik az SAP szoftvergyártó és az Oxford Economics globális felméréseszerint az, hogy a munkavállalók többsége nem bízik a cégvezetésben, mert szerintük nem képesek a változásokat megfelelően kezelni.

Business partner jégmadárral

Horváth Krisztina HR-vezetőt kérdeztem, hogyan erősítik a cégvezetést az SAP-nál. „Egy dolgozó nem a HR-es miatt marad vagy megy el egy cégtől, hanem a szakmai lehetőségek hiánya, vagy éppen a vezetője miatt. A HR tud irányítani is, nálunk viszont elsősorban segítő kéz, amely támogatja az üzleti területet és a vezetőket. Én konzulensként tekintek magamra” – vázolta a helyzetet.

A felmérés szerint a HR-stratégiákat a következő években az Y generáció tömeges munkába állása, az ideiglenes, külsős dolgozók növekvő aránya és az öregedő munkavállalók befolyásolják Európában. Krisztina szerint náluk leginkább ez számít: „IT technológia terén komoly tapasztalatot szednek fel a kollégák, ezt a tudást gyémántként csiszoljuk és őrizzük az évek során. Az utánpótlás és az üzlet folyamatossága az első, hogy minél több fiatalt vonjunk be, és figyeljünk azoknak a fejlődésére is, akik több éve itt vannak nálunk.”

Az SAP magyar leányának legnagyobb létszámnövekedéséről cikkeznek a céges honlapon és egy új üzletágról. Krisztinától tudjuk, hogy a legtöbben az ügyfeleknél lévő szoftverek támogatásában dolgoznak, e terület növekszik a legdinamikusabban. A cég támogatja az ügyfelek SAP rendszereit, infrastruktúráját, az applikációkat. Az új terület az SAP felhő alapú szolgáltatásainak operatív támogatása. Felépítése komplex dolog, első lépés a munkaerő felvétel. Tavaly óta több mint 150 embert vettek fel, 630-an vannak most, és tovább bővülnek.

Örvös halción – egy igazi jégmadár. „Lengyel senior HR-es kollégám fotója. A születésnapomra kaptam”

Krisztina 2002 óta van az SAP-nál. Az ügyvezető asszisztense volt, utána váltott a HR-területre, a magyar üzleti terület business partnere volt. Ezután az európai térség, majd az Európa–Közel-Kelet–Afrika térség HR-vezetésében dolgozott 2010-13 között. Egy éve foglalkozik újra a magyar leánnyal business partnerként és HR-vezetőként.


Recruiter az erő jó oldalán

Amikor kezdődik a toborzás a felhőtámogatásra, pár emberen múlik, hogy időre összerakják az induló csapatot, ezért feléjük vettem az irányt. Nagy Dianától először az új terület meghatározását kértem, ami így szól: „felhőalapú rendszerek szerveroldali támogatása”. Aztán biztosított arról, hogy érti, amit most mondott: „aki nem autentikus, és nem érti, mire kell keresni, az nem képvisel megfelelően egy vállalatot.”

Arra a kérdésre, hogy a munkahelyén belül az erő melyik oldalát képviseli, azt felelte, hogy „kizárólag a jobbat”.

Ez a cég szerencséje, mert sokat tud.

„A recruiternek, amennyire tőle telik, muszáj alaposan megismerni, hogy mit csinál a saját vállalata, ez hitelessé teszi a jelöltek szemében. Így a szakmát is érteni fogja, pl. hogy mit csinált a jelölt korábban, megfelel-e az adott feladatra, az elképzelései találkoznak a cégével és fordítva. Ehhez ismerni kell a saját technológiát meg az üzleti stratégiát” – fejtegette.

Akkor ön az egyik legokosabb a cégnél?


„Azt kötve hinném, szerencsére vannak nálam okosabbak” – felelte.


Aztán a svéd krimi klasszikus Millennium trilógia hősnőjére terelődött a szó, de azt tisztáztuk, hogy a tetovált lányhoz hasonló antiszociális hekkereknek nincs itt hely.

Diána a párszáz négyzetméteres iroda tér egyik csendes, világos szegletében dolgozik három munkatársa irodája mellett. A recruitment csapatban van egy lengyel hölgy is, Karolina Dzierzawska.
Nagy Diána mögött 11 év IT toborzási tapasztalat áll.


PR spíler az adminisztráción

A háromfős HR-adminisztráción mindenki csúcsra van járatva, nagy a pörgés, de az éles szem apró részleteket is rögzít. Hegyi Zsófia asztala mellett elsőre úgy tűnt, egy filmszínész fotója látszik, de tévedtem, az előző német főnöke látható az üzenőfalon.

„Két éve dolgoztunk együtt, mire volt szerencsém találkozni vele – meséli Zsófia – Mátrix szervezetben dolgozunk, a közvetlen felettesem már egy német hölgy, ő dönt az alkalmazásomról, fizetésemről, esetleges előléptetésemről. Helyben, operatív szinten Krisztina mondja meg, mi a fő csapásirány. A német menedzseremtől a globális folyamatokra jönnek instrukciók, amit minden országban megvalósít a cég. Van egy harmadik menedzserem is, mivel tagja vagyok a globális bérszámfejtési csapatnak. Mindig multinál dolgoztam, de máshol nem volt ilyen erős a multi-kulti.” (Szó szerint multi-kulti: van orosz és bolgár munkatársuk, az informatikai segítséget Írországból és Indiából kapják és argentin kapcsolat is játszik.)


Nehéz elhinni, hogyan képes beosztani a munkaidejét. Felmutat egy spirálfüzetet, így.

„Zsófi mindig mosolyog” – veti közbe a háttérből Márk, az eddig csendben figyelő kommunikációs ember. „Ez igaz. Ha valami miatt koncentrálunk, megkérdezik, hogy baj van, szomorúak vagytok? Nem, csak egy elemzésnél nem feltétlenül ér fülig a szánk” – szokta mondani ilyenkor Zsófia.

Aztán kérésemre elsorolja, hogy szerinte miért az övék a legjobb munkahely: „a munka színvonalas, a juttatások átlagon felüliek, szép irodában vagyunk. Értelmes munkát, jó csapatban, jó feltételekkel, korrekt kompenzációért végzünk, tehát emiatt szívesen dolgozunk itt” – erre csak annyit mondhatok, hogy hú ha, frappáns válasz, de csak a kezdet:

„Néha meglepődöm, hogy itt mindenki olyan válogatottan jó fej, hogy van valamilyen szűrő? De valószínűleg igen, ők találják meg a helyüket itt. A társosztályoknál bárkihez fordulok, én még úgy nem jártam, hogy ne foglalkoztak volna az e-mailemmel, ne válaszoltak volna azonnal, kedvesen. Igyekszünk, hogy ez oda-vissza játszma legyen. Mi csak azt adjuk, amit kapunk” – s miközben Zsófia energikusan helyzetképet ad, elhagyja a száját néhány receptre adható inspiráló mondat.

Ezért megragadom az alkalmat, hogy a cikknek ezen a ponton legyen némi társadalmi haszna. Tegyük fel, hogy van egy cégvezető olvasónk, aki rossz napra ébredt. Takarja ki a hárombetűs cég nevét a saját vállalatának nevével, nyomtassa ki, aztán olvassa fel hangosan. Ha naponta megteszi, a kedvező élettani hatás rövidesen jelentkezni fog:
„Az SAP már csak ilyen, mindig van valamilyen változás, valami nagyszabású, de úgy látom, hogy jó irányba megyünk, egyre hatékonyabb a működés. Örömmel vesszük a kihívásokat. Sokat tanulunk közben, és mindig többet tudunk adni a munkavállalóknak.”

Zsófia kertészkedni szeret, főzni és jógázni. „A hatha jógával simítom ki az idegeimet a 630 munkavállaló után, és otthon a két gyerek is sok figyelmet igényel. Most éppen a gyerekek utáni pótszabadságot intézzük. 400 munkatársunknak van gyereke, vagyis sok a céges bébi.”

Zsófi a teknős mellett – emlék egy kolléganőtől – számológépet és teaszűrőt is tart

Hegyi Zsófia 2006 óta SAP-s, most két fiúval ül az irodában.

Nekik se való alantas meló

Tamás decemberben jött, és reméli, még velük marad egy darabig. Bence egy éve van, ő lassan másik területen folytatja. Mindketten gyakornokok. A HR adminisztrációs munka egy részét Prágából látja el egy cseh hölgy, aki részmunkaidőben elemzési feladatokat is végez.

Szarka Tamás decemberben kezdett, hetente három napot dolgozik, a Corvinuson HR-alapszakon tanul. „Mind a hárman ugyanazt csináljuk, nincs az, hogy gyakornokok vagyunk, és nekünk jutnak az alantasabb munkák. Tényleg csapatként dolgozunk” – mondta el. Harmadik munkahelye „a dolgozói környezetet tekintve a legszínvonalasabb”. Neki az számít, hogy mindenkivel lehet közvetlenül beszélni, mindenki jókedvűen megy be dolgozni.

A vele szemben ülő Tóth Bence egy éve gyakornok itt, nemsokára végez a pécsi közgázon gazdálkodás és menedzsment szakon, és cégen belül átmegy a tanácsadásra: „Ez az első komoly munkahelyem. Örülök a támogatásnak, hogy kipróbálhatom magam egy másik területen is.”
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk