Titoktartási kötelezettségek

Kérdések és válaszok a Jobpilot "Munkajogi problémák: Kérdezzen dr. Sipos Márta munkajogi szakértőtől" című rovatából Titoktartási kötelezettségek Egy korábbi, a "Titoktartási szerződés, konkurenciatilalom" témához kapcsolódóan azt szeretném kérdezni, hogyha a munkáltató nem biztosít semmiféle ellenértéket, megtagadható-e a titoktartási szerződés aláírása? Vagy alá kell írni a szerződést, de nem lesz érvényes, mivel nem biztosított az ellenérték? Még annyi kiegészítést szeretnék tenni, hogy munkaviszonyom közös megegyezéssel szűnik meg.

Nem tudom, mi okozta a félreértést, a jogszabály szerint kétféle titoktartási kötelezettsége van. Az első az Mt. 103.§-ban előírt, amely alapján, idézem:

"103. § (1) A munkavállaló köteles

"(3) A munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzleti titkot - a Ptk. 81. §-ában foglaltak figyelembevételével -, valamint a munkáltatóra, illetve a tevékenységére vonatkozó alapvető fontosságú információkat megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott a tudomására, és amelynek közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járna. A titoktartás nem terjed ki a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségre."

Itt nincs konkurencia-tilalom.
A második már az ellenértéktől függő :

"Mt. 3. § (1) A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a munkáltató, az üzemi tanács, a szakszervezet és a munkavállaló a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.

(5) A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt - kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja - nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné.

(6) A munkaviszony megszűnését követően az (5) bekezdésben meghatározott kötelezettség a munkavállalót csak ilyen tartalmú, megfelelő ellenérték fejében kötött megállapodás alapján és legfeljebb három évig terhelheti. E megállapodásra a polgári jog szabályai az irányadók.

8. § (1) Semmis az a megállapodás, amely munkaviszonyra vonatkozó szabályba, vagy egyébként jogszabályba ütközik. Ha a semmisség a felek és a közérdek sérelme nélkül rövid időn belül nem orvosolható, a semmisséget hivatalból kell figyelembe venni.

9. § A semmis és a sikeresen megtámadott megállapodás érvénytelen. Ha a megállapodás valamely része érvénytelen, helyette a munkaviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, kivéve, ha a felek az érvénytelen rész nélkül nem állapodtak volna meg."

Szóval: semmis lesz, ha aláírja ellenérték nélkül ezt a fajta megállapodást. És az alapján a munkáltató nem követelhet semmit.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per

Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk

Év végi aktualitás: Ezt kell tudni a jövő évre szabályosan átvihető szabadságokról

Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk

Perelhető-e a munkáltató, ha megsérti az egyenlő díjazás elvét?

Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek