kapubanner for mobile

Több mint 1000 fős közmunkaprogram indul Nyíregyházán

Mintegy 1,4 milliárd forint értékű közfoglalkoztatási program indult Nyíregyházán, amelynek keretében 1148 ember kap munkát - közölte a szervező városüzemeltető és vagyonkezelő nonprofit kft. illetékese.

Takács Miklósné elmondta, hogy a program kiegészül egy tavalyról áthúzódó képzési projekttel, amelynek keretében a munka mellett 771-en szerezhetnek szakképesítést a későbbi elhelyezkedésükhöz. A nyíregyházi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő cég közfoglalkoztatási csoportvezetőjének tájékoztatása szerint az érintetteknek a város oktatási, szociális és más közintézményeiben is kínálnak munkát.

Végzettségtől függően akár adminisztrációs feladatokat is elláthatnak, részt vehetnek a házi gondozói hálózat munkájában, gyermekgondozóként, konyhai kisegítőként, vagy gondnokként is dolgozhatnak. Mások a város köztisztasági munkáit látják el, a parkgondozástól kezdve az utak, közterületek és csatornák rendbe tételéig.

A korábbi gyakorlattól eltérően, három-négy hónap helyett most majdnem egyéves időtartamra tudnak közfoglalkoztatást biztosítani, és folyamatosan várják a jelentkezőket, akik több munkalehetőség közül is választhatnak a nyíregyházi közintézményekben - hangsúlyozta. Tavaly a Nyíregyházi Városüzemeltető összesen 3841 ember foglalkoztatott több hónapos közfoglalkoztatási jogviszony keretében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek