Megjelent: 19 éve

Több mint 30 ezer új munkahelyet ígérnek 2007-re

A cégek várakozásai szerint idén várhatóan mintegy 33 ezer új munkahely keletkezik Magyarországon, derül ki egy csütörtökön ismertetett felmérésből. A foglalkoztatás a legnagyobb mértékben a feldolgozóiparban bővül majd, miközben a legkisebb cégek elbocsátásokra kényszerülhetnek. Mfor.hu tudósítás.

Idén 33 ezer fővel bővülhet a munkaerőpiac, ami ezer munkahellyel nagyobb növekedést jelent 2006-hoz képest. Az átlagot meghaladó mértékben a feldolgozóipar, az idegenforgalom, a pénzügyi és gazdasági szolgáltatások területén keletkezhetnek új állások.

Élen a feldolgozóipar

Csak a feldolgozóiparban 14 ezer betöltendő álláshely jön létre, derül ki abból felmérésből, amelyet Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter ismertetett csütörtökön Budapesten. Szerinte óriási értéke van annak, hogy egy "politikailag pikáns időszakban" alapvetően optimistán nyilatkoztak a cégek.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös felméréséből az is kiderül, hogy 5 százalékkal javulhat idén a kapacitások kihasználtsága. Ez a munkaerő-felvétellel együtt növelheti a termelékenységet, ami elengedhetetlen a fejlett nyugati országokhoz való felzárkózás szempontjából.

Az SZMM és az MKIK felmérése
A vizsgálat keretében 6 ezer vállalatot kérdeztek meg, amelyek az összes foglalkoztatott negyedének, 650 ezer főnek adnak munkát. Az adatfelvétel 2006 szeptembere és novembere között zajlott. A többségében külföldi tulajdonban lévő cégek aránya 17 százalék volt.

A kis cégek pesszimisták

"A bővülő foglalkoztatást elsősorban az exportorientált nagy vállalkozások termelhetik ki 2007-ben. A hazai cégek a várakozásokat tekintve egyre pesszimistábbak" - hívta fel a figyelmet a sajtótájékoztatón Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

"A gazdaságpolitika sem kerülheti meg ezt a kérdést: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kkv-k helyzete javuljon" - tette hozzá Parragh. Miközben összességében valóban 33 ezer új munkahely keletkezik, félő, hogy a kis cégek elbocsátásokra kényszerülnek.

Több szakképzett munkásra van szükség

A felmérés alapján tartós munkaerőhiányra épp azokban az ágazatokban kell számítani, amelyek esetében Magyarország megnyitotta munkaerőpiacát az új tagállamok felé. Több szakképzett és szakképzetlen munkaerőt várnának a cégek az építő- és a feldolgozóipar, valamint a pénzügy területén. A legnagyobb hiány a szakképzett fizikai dolgozók esetében jelentkezik.

Alkalmi munkavállalók és pályakezdők
A megkérdezett cégek 22 százaléka rendszeresen foglalkoztat alkalmi munkavállalót, ami több mint 4 százalékpontos emelkedés a tavalyi adatokhoz képest. A mikro vállalkozásoknál kétszer gyakrabban fordul elő ez a foglalkoz- tatási forma. A felmérés szerint a cégek 34 száza- léka vett fel pályakezdő- ket 2006-ban, illetve 23 százalék tervezi ezt 2007-ben. A megkérdezettek 16 százaléka START-kár- tyával rendelkező fiatalt foglalkoztatott tavaly.
A kutatásból az is kiderül, hogy az új technológiát bevezető szegmensekben az ilyenkor szokásossal ellentétben nem csökken a létszám. Negatívum azonban, hogy a foglalkoztatás bővülése csekély mértékben javíthatja a hátrányos helyzetűek, például a romák vagy a fogyatékkal élők munkavállalási esélyeit. Ezért folytatni kell azokat a programokat, amelyek a nehezen elhelyezkedők integrálódását támogatják - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Fokozni kell az aktivitást

"A munkaerőpiac kiszélesítésére lenne szükség az igazságos közteherviselés feltételeinek a megteremtése érdekében" - magyarázta Kiss Péter a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) csúcstalálkozóján, nem sokkal a felmérés bemutatása után. Mint mondta, a társadalmi aktivitást százmilliárdos projektekkel, például az Új Magyarország Fejlesztési Terven keresztül is ösztönöznék.

Széles Gábor, az MGYOSZ elnöke az eseményen vendégén keresztül a képviseleti demokrácia erősítésére kérte fel a kormányt. A nagyvállalkozó egyébként üdvözölte a foglalkoztatásra vonatkozó felmérés eredményeit, amelyet pozitívnak tartott.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra?

A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk

Dolgoznának, de nem tudnak – 26 millió ember rekedt a munkaerőpiac szélén Európában

Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk

Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni

A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek