Több mint egymillióan nyaraltak üdülési csekkel
Több mint egymillióan töltötték szabadságukat üdüléssel, pihenéssel, kikapcsolódással, egészségmegőrzéssel és sportolással a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott kedvezményes üdülési csekk felhasználásával a nyár végéig.
A most lezáruló főszezon adatai azt mutatják, hogy egyre népszerűbbek a hazai szolgáltatások, így egyre többen használják fel az üdülési csekkjeiket maguk és családtagjaik életminőségének javításához a több mint tízezer elfogadóhelyen.
Míg a tavalyi év első nyolc hónapjában hétszázezer fő 19 milliárd forintért vett igénybe belföldi szolgáltatásokat üdülési csekkel, addig az idei év azonos időszakában már több mint 1 millió fő 25 milliárd forintért:
szálláshely, vendéglátóhely szolgáltatásaira 18 milliárd forint
sport- és fürdő szolgáltatásokra 2,5 milliárd forint
közösségi közlekedésre 1,7 milliárd forint
utazási iroda belföldi szolgáltatásaira 1,4 milliárd forint
kulturális szolgáltatásokra 0,8 milliárd forint
egészségmegőrzésre 0,6 milliárd forint.
Kedvezőnek tartják az üdülési csekk kialakult rendszerét mind a munkáltatók, mind a munkavállalók, a hazai szolgáltatókról nem is beszélve, miközben az államháztartásra gyakorolt hatása is pozitív.
Míg a tavalyi év első nyolc hónapjában hétszázezer fő 19 milliárd forintért vett igénybe belföldi szolgáltatásokat üdülési csekkel, addig az idei év azonos időszakában már több mint 1 millió fő 25 milliárd forintért:
Kedvezőnek tartják az üdülési csekk kialakult rendszerét mind a munkáltatók, mind a munkavállalók, a hazai szolgáltatókról nem is beszélve, miközben az államháztartásra gyakorolt hatása is pozitív.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?