kapubanner for mobile

Több mint félmillió magyar azonnal otthagyná jelenlegi munkahelyét

A munkaszervezési kérdések mellett leginkább a jövedelem és a juttatások mértéke a legfontosabb ma egy fizikai munkavállalónak (5-ös skálán 3,8-as érték), és változást is ezen a téren várnak leginkább - derült ki többek között az EMPX Solutions kutatásából.

images

images

A Privátbankár azt írja: a kereskedelem, a szállítás, a feldolgozóipar területén, valamint, a vendéglátásban és a turizmusban dolgozó munkavállalók körében végzett kutatás szerint a legtöbben havi nettó 200 és 300 ezer forint közötti jövedelemmel lennének elégedettek (34%), 29% több, mint nettó 300 ezer forintos fizetést szeretne, de viszonylag magas azok aránya is, akik megelégednének 150-200 ezer forint közötti nettó havi bérrel is (24%). (A KSH legfrissebb adatai szerint a bruttó bér éri el csak a 300 ezres szintet.)

Csak a válaszadók 29 százaléka keres éppen annyit, mint amennyit szeretne, a többség (44%) az aktuális fizetésénél legalább egy kategóriával magasabb bérsávot tart ideálisnak. A bérükkel leginkább az alacsony végzettségűek és a magyar tulajdonú cégeknél dolgozók elégedetlenek. A megkérdezettek leginkább a munkahely által nyújtott többlet szolgáltatásokkal (2,9) és a munkahelyi biztonsággal (3) elégedettek.

A megkérdezettek 17 százaléka azonnal, de legkésőbb 1-2 éven belül váltani szeretne, ami több mint 400 ezer embert jelent, további 6 százalék (mintegy 145 ezer fő) pedig jelenleg is aktívan keres új munkahelyet.

Középtávon 220 ezer ember hagyná el az országot, és noha kb. 600 ezer fő nem keresi aktívan a lehetőséget, de romló körülmények között elképzelhetőnek tartja, hogy külföldön vállaljon munkát. A fentiek alapján a legrosszabb forgatókönyv szerint akár 820.000 munkavállaló hagyná ott munkaadóját, ami már drámai hatással lenne a magyar gazdaságra. Ez indokolná, hogy a közepes méretű és kisebb vállalatok is különös figyelmet fordítsanak a munkavállalói élmény fejlesztésére, mégis, eddig döntően csak a multik és a nagyvállalatok foglalkoztak ezzel a szakterülettel tudatosan, de stratégiai szinten még közülük is csak kevesen.

A váltás elsődleges motivációja a magasabb jövedelem (61%), a megkérdezettek 45 százalékát a 20 százalékos bérkülönbség mozdítja meg. Vonzó a jobb munkakörnyezet, a biztonság és a kiszámíthatóság, a rugalmasabb munkaidő, de a szakmai fejlődést és a kihívást is szem előtt tartják a dolgozók.

privatbankar.hu
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fluktuáció

A fluktuáció az egyik legfontosabb HR-es mérőszám. A munkavállalók cserélődését mutatja, azaz hányan lépnek ki a cégtől, és hányan érkeznek a... Teljes cikk

AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is

Az AI térnyerése egyre több vállalatnál vezet leépítésekhez: több nagy cég is a technológiai átalakulással indokolja a létszámcsökkentést.... Teljes cikk

Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás

Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk