kapubanner for mobile

Több munkanélküli és foglalkoztatott 2006-ban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tavaly éves átlagban 3 millió 930 ezer fő minősült foglalkoztatottnak, a munkanélküliek száma 317 ezer volt, a foglalkoztatottak száma 29 ezerrel, a munkanélkülieké 13 ezer fővel nőtt az előző évihez képest, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal nőtt 7,5 százalékra - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Tavaly október-decemberben a foglalkoztatottak száma 3 millió 953 ezer, a munkanélkülieké 320 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalékos volt, 0,2 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakinál.

A KSH korábbi közlése szerint 2005 október-decemberben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbi bázishoz képest 47 ezerrel 310 ezer főre nőtt, a munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt, 1 százalékponttal magasabb, mint 2004 utolsó három hónapjában. Ebben az időszakban a foglalkoztatottak száma is emelkedett: 2005 október-decemberben 3,916 millió volt, míg 2004 azonos időszakában 3,909 millió.

2006 október-decemberében átlagosan a 15-74 éves népesség 55,3 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 65,5 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. Tavaly a negyedik negyedévben 37 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban.

A 15-74 éves népességen belül a foglalkoztatottak aránya 0,5 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbi szintet, és elérte az 51,2 százalékot. A 15-64 éves népesség körében a foglalkoztatottak aránya 57,6 százalék.

Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő novemberben: EU-15 országokban 7 százalék, a 25 tagállamban pedig 7,5 százalék volt.

A munkanélküliek 21 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 19,6 százalék volt, ez 0,5 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőtti értéket.

A munkanélküliek 47,4 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,7 hónapnak felelt meg.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek