Tovább csökkent a munkanélküliség
A munkanélküliség idén június és augusztus között már csak 7,6 százalékos volt, a foglalkoztatottak létszáma pedig 4 millió 158 ezer főre nőtt.
A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 179 ezer fő volt, 55 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, munkanélküliségi rátájuk pedig 2,4 százalékponttal, 7,3 százalékra csökkent. A munkanélküli nők 162 ezer fős létszáma 44 ezer fővel volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, munkanélküliségi rátájuk 2,3 százalékpontos csökkenésének eredményeként 7,9 százalék volt.
A munkanélküliek 20,6 százaléka a 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 21,1 százalékos munkanélküliségi rátája 6,8 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A 25–54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 2,2 százalékponttal, 6,6 százalékra, az 55–64 éveseké pedig 1,4 százalékponttal, 6,2 százalékra csökkent.
A munkanélküliek 50,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagosan 19,2 hónapja tartott.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint 2014. augusztus végén 401,5 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 18,4 százalékos mérséklődést jelent 2013 augusztusához képest.
177 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt
Ugyanebben az időszakban 4 millió 158 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 177 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 62,4 százalékra emelkedett.
A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 4 millió 158 ezer fős létszáma 4,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A foglalkoztatottak közül 4 millió 127 ezren tartoztak a 15–64 évesek korcsoportjába, az őket jellemző foglalkoztatási arány 62,4 százalék volt, 3,4 százalékponttal magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában.
2014. június–augusztusban a 15–64 éves férfiak közül 2 millió 238 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 3,5 százalékponttal, 68,8 százalékra nőtt. A 15–64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 890 ezer fő volt, esetükben a foglalkoztatási ráta értéke 3,3 százalékponttal, 56,2 százalékra javult.
A 15–24 éves korosztályból 262 ezren voltak foglalkoztatottak, 23,6 százalékos foglalkoztatási rátájuk 3,3 százalékponttal volt több, mint 2013. június–augusztusban. A legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, valamint az 55–64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, az előbbiek foglalkoztatási rátája 3,0 százalékponttal, 79,1 százalékra, utóbbiaké pedig 3,6 százalékponttal, 42,5 százalékra emelkedett.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Így állt a munkanélküliség és a foglalkoztatottság a V4-ekben és az EU-ban - grafikon 2 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?