Trendalkotó múlt, inspiratív jövő - Ocskay Szilárd, a NEXON alapító-ügyvezetője
Piacvezető HR-outsourcing és bérszámfejtési szolgáltatás területén a NEXON Kft., amely a Budapest Business Journal iparági toplistáját is rendre vezeti. A vállalat megoldásait közvetve vagy közvetlenül több mint 1 millió munkavállaló használja. Ocskay Szilárdot, a cég ügyvezető igazgatóját többek között arról kérdeztük, hogy milyen növekedési potenciált rejt és milyen kihívásokat okoz a jelenlegi gazdasági helyzet, milyen szintlépést jelent a mesterséges intelligencia, milyen trendeket lát az iparágban, és mik a várakozásai a 2025-ös évre.

A vállalat tavaly volt 35 éves és már akkor bérszámfejtő programot fejlesztettek, amikor az első IBM személyi számítógépek megjelentek az országban. Azóta is folyamatosan fejlesztik a programot, amely felöleli a teljes dolgozói életutat a kiválasztástól a nyugdíjazásig. „Közel 3000 ügyfelünk van, több mint 1 millió munkavállalóval, így ami az országban bérszámfejtéssel kapcsolatos kérdés felmerül, azzal találkozunk, megoldjuk és beépítjük a rendszerünkbe, szolgáltatásunkba. Folyamatosan a legjobb megoldások biztosítására törekszünk annak érdekében, hogy továbbra is megőrizzük piacvezető pozíciónkat” - mondja Ocskay Szilárd.
Ezen a területen állandó szükséglet az alkalmazkodás, a folyamatos képzés, és az azonnali reagálás a folyamatosan változó jogszabályi környezetre, valamint a sokoldalú hatósági igényekre. Ez gyakran komoly kihívást jelent a vállalatok számára. Rendszerint nem áll rendelkezésre cégen belül a szükséges speciális szakértelem, a biztonsági követelményeknek maradéktalanul megfelelő IT-háttér, ezért sok esetben hatékonyabb a feladatok professzionális partner részére történő kiszervezése.
Az ügyvezető igazgató a kihívásokat említve felhívta a figyelmet egy mostanában jellemző tendenciára a multinacionális cégek körében, ami rajtuk kívül más magyar szolgáltatókat is érzékenyen érint. Ugyanis a nagyvállalatok gyakran központosítják a HR adminisztrációt és a bérszámfejtést úgy, hogy az egész területet elviszik Európából. Ugyanakkor bizonyos országspecifikus funkciókkal nem tudnak mit kezdeni, például a táppénzkifizetés témakörével, amit mégis itt hagynak helyben, azonban ezzel lehetetlenné válik az integrált szolgáltatás. Ocskay Szilárd hangsúlyozta, hogy ez az egyik legnagyobb kihívás jelenleg, amit úgy igyekeznek ellensúlyozni, hogy szorosabb kapcsolatra és együttműködésre törekszenek a tengerentúli nagy szolgáltatókkal.
Munkavállalói élmény és stabil működés
„Az outsourcing előnye a biztos működés, a kiszámítható költségek és a munkavállalók felé biztosított kiemelt szolgáltatás, amit a munkatársak akár a nap 24 órájában, a hét minden napján el tudnak érni. Az azonnali interakció lehetőségének biztosítása komoly versenyelőnyt jelent a munkavállalók megszerzésében és megtartásában, a munkavállalói élmény biztosításában zajló küzdelemben” – mondja az igazgató. A folyamatok kiszervezése nem feltétlenül olcsóbb, ugyanakkor mivel kevés új szakember lép be erre a területre, nagy a fluktuáció, így a cégeknek komoly kihívást jelenthet a megfelelő bérszámfejtő szakember és a megfelelő szoftver és IT háttér biztosítása.
A törvények és jogszabályok pedig évente tucatnyi alkalommal módosulnak, amelyet a NEXON szolgáltatása lekövet, így a vállalatoknak nem kell a fő tevékenységi körükbe nem tartozó területre további erőforrásokat fektetni.
Hiteles aláírást végre!
Reményeik szerint idén megoldódik a Digitális Állampolgárság rendszerén keresztül, hogy az alkalmazottak is hitelesen aláírhassanak. Erre a szoftver már készen áll, és komoly segítség és kényelmi szolgáltatás lenne a munkavállalók felé, mondja Ocskay Szilárd, aki szerint a digitalizáció egy igen fontos lépését tekintve most a kormányzat oldalán pattog a labda. A digitális aláírás és annak általános használata és elfogadása komoly könnyebbséget jelentene a munkahelyi ügyintézésekben is, nyilatkozatok, bizonylatok aláírásánál vagy akár banki hitelkérelmek elbírálása esetén.
Avatarok a tanításban, MI a beosztástervezésben
A cég idén komoly lépéseket tervez a mesterséges intelligencia alkalmazásának kiterjesztésére a működés több területén, például a toborzás-kiválasztási folyamat támogatására, ahol a megfelelő kompetenciájú emberek megtalálásától az első interjú elkészítéséig, az AI lebonyolítja a folyamatot a HR számára. A NEXON ügyvezetője kiemelte még a munkarend tervezését, amit a mesterséges intelligencia optimálisan tud segíteni. Mint mondta a termelő cégeknél a beosztás tervezése mindig bonyolult folyamat, kihívás lehet, hogy minden területen legyen mindig megfelelően képzett munkaerő. Az MI-val támogatott rendszer azonnal jelzi a munkavállalótól érkező igényt a vezető felé (szabadság vagy betegség), aki ez után automatikusan újra tudja tervezni a beosztást vagy értesítést kap, ha éppen nem helyettesíthető a kolléga, vagyis nem hagyható jóvá, mondjuk a szabadságkérelem. Így a döntés az AI segítségével megmaradhat azon a szinten, ahol az igény jelentkezett, és nem szükséges több terület vagy szint felé eszkalálni.
Az ügyféltámogatásban – kérdések gyors és érdemi megválaszolásában – bérszámfejtési kérdésekben is egyre komolyabb szerep jut az AI-nak.
A vállalat számos egyetemmel ápol kapcsolatot, a Kodolányi János Egyetemen pedig saját Digitális HR Business Partner képzése is van. Az ügyfeleik oktatásában is egyre nagyobb szerepet kap a mesterséges intelligencia, interaktív anyagok, sőt a tanárokat megszemélyesítő avatarok bevezetésével. A tananyagokban, prezentációs videókban szükség szerint gyors változtatásokat lehet tenni az MI segítségével, és szinte bármilyen nyelven elérhetővé lehet őket tenni. Mindezzel hatékonyabbá válik a tananyaggyártás, kényelmesebbé a használat, és növekszik a felhasználói élmény, mondja Ocskay Szilárd.
Trendek és tervek: trendalkotó múlt, inspiratív jövő
„Jelenleg a Budapest Business Journal HR-outsourcing és bérszámfejtés listájának TOP 10 cégéből 8 a mi rendszerünkkel dolgozik. Célunk, hogy Magyarországon is jelentősen növekedjen az outsourcing használata, ami a jelentős előnyei ellenére sem általános még. Pedig a 100 fő feletti cégek esetén, ahol már bonyolultabb a bérrendszer és munkaidő-beosztás (túlóra, műszakpótlék, táppénz stb.), költséghatékony döntés a kiszervezés. Egy 7/24-es szolgáltatással, amit a NEXON_PORT is biztosít, tehermentesíthető a HR. Ezzel pedig a cég az üzletre, a HR pedig az olyan stratégiai feladatokra tud koncentrálni, mint a tehetségek megszerzése és megtartása, a képzés, nem pedig az operációra kell helyeznie a fókuszt.”
Emellett folyamatban van az 5. generációs rendszerük, az eHR fejlesztése, amelyre idén már az egész béroutsource-ágazatukat át fogják állítani. A rendszert tavaly a NEXON saját magán tesztelte, a következő három év feladata pedig a piacra vitele és az ügyfelek körében az implementáció. Ocskay Szilárd megjegyezte, hogy várakozása szerint „Korszerű és jövőálló megoldásról van szó, amely meghatározó lesz a piacon a következő évtizedben.”
A legnagyobb bérszámfejtéssel foglalkozó cégek a Budapest Business Journal 2024-es listáján:
Rangsor | Cég neve | Kiszervezett bérszámfejtésből származó nettó árbevétel 2023-ban (M Ft) | Kiszervezett bérszámfejtésből származó nettó árbevétel 2024 első félévében (M Ft) |
---|---|---|---|
1. | NEXON Kft. | 2 456 (M Ft.) | 1 419 (M Ft.) |
2. | TMF Magyarország Kft. | 2 124 (M Ft.) | 1 203 (M Ft.) |
3. | Process Solutions Kft. | 1 343 (M Ft.) | 685 (M Ft.) |
4. | WHC Payroll Kft. | 771 (M Ft.) | 401 (M Ft.) |
5. | HR-FACE Számviteli és Humán Szolgáltató Kft. | 672 (M Ft.) | 328 (M Ft.) |
6. | MEMOLUX Szervező Fejlesztő és Szolgáltató Kft. | 647 (M Ft.) | 390 (M Ft.) |
7. | RSM Hungary | 537 (M Ft.) | 277 (M Ft.) |
8. | Prohuman Zrt. | 506 (M Ft.) | 314 (M Ft.) |
9. | Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft. | 440 (M Ft.) | 264 (M Ft.) |
10. | Bergmann Könyvelő Iroda Pénzügyi Szolgáltató Kft. | 436 (M Ft.) | 312 (M Ft.) |
11. | Grant Thornton Hungary | 355 (M Ft.) | 195 (M Ft.) |
12. | Econoserve Gazdasági Tanácsadó Kft. | 342 (M Ft.) | 180 (M Ft.) |
13. | ACCACE Hungary Outsourcing Kft. | 316 (M Ft.) | 169 (M Ft.) |
14. | BPION Services Kft. | 271 (M Ft.) | 176 (M Ft.) |
15. | ITL Group Kft. | 205 (M Ft.) | 95 (M Ft.) |
16. | Vistra Corporate Services Kft. | 151 (M Ft.) | 90 (M Ft.) |
17. | Trenkwalder Outsourcing Kft. | 145 (M Ft.) | 75 (M Ft.) |
18. | Béradmin Kft. | 122 (M Ft.) | 65 (M Ft.) |
19. | Humán Centrum Kft. | 91 (M Ft.) | VTA (M Ft.) |
20. | Leitner + Leitner Tax Kft. | 75 (M Ft.) | 36 (M Ft.) |
21. | Perscriptor Könyvelőiroda Kft. | 33 (M Ft.) | 29 (M Ft.) |
22. | Balance Adó- és Ügyviteli Kft. | VTA (M Ft.) | VTA (M Ft.) |
23. | HRCV Személyzeti Szolgáltató Kft. | VTA (M Ft.) | VTA (M Ft.) |
24. | Edutax Kft. | VTA (M Ft.) | VTA (M Ft.) |
25. | Moore Hungary Üzleti Szolgáltatások Kft. | VTA (M Ft.) | VTA (M Ft.) |
Részletes cikkünk a BBJ HR outsourcing és bérszámfejtő listájáról itt olvasható.
Nyitóképen Ocskay Szilárd
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A Budapest Business Journal (BBJ) listáját ismét vezeti a Santa Fe Relocations Kft., ahogy tette ezt a tavalyi évet kivéve rendszeresen. A cég növelni... Teljes cikk
Továbbra is toronymagasan vezeti a nyugdíjas szövetkezetek listáját a Szomszédok. Utána három szereplő közel egymáshoz: második a... Teljes cikk
Piacvezető HR-outsourcing és bérszámfejtési szolgáltatás területén a NEXON Kft., amely a Budapest Business Journal iparági toplistáját is rendre... Teljes cikk
- Nincs mozdíthatatlan munkavállaló: interjú Varga Péterrel, a Manpower ügyvezetőjével 4 hete
- Jelentős árbevétel-növekedések a flottakezelőknél 4 hete
- Ismét helycsere a dobogó tetején - itt a legnagyobb relokációs cégek listája 1 hónapja
- Milyen kihívások formálják a bérszámfejtés outsourcing piacot 1 hónapja
- Ők adnak munkát a nyugdíjasoknak: itt vannak a legnagyobb szövetkezetek 2 hónapja
- Élesedik a verseny a dobogón: itt vannak a legnagyobb HR és bérszámfejtő outsourcing cégek 2 hónapja
- Az outsourcing piacon terjeszkedik a Prohuman Group 2 hónapja
- Ők adnak munkát a diákoknak: itt az iskolaszövetkezetek toplistája 2 hónapja
- Itt a legnagyobb vezetőkiválasztó cégek listája: mozgások az élbolyban 3 hónapja
- Itt a lista, ezek a legnagyobb tréningcégek Magyarországon 3 hónapja
- Így töltse ki a 2025-ös adókedvezmény nyilatkozatokat! 3 hónapja