Tudástársadalom: élen járó Skandinávok, leszakadó dél-európaiak

A humán tőke Európa kialakulófélben lévő, tudásra épülő gazdaságának alapja. Ez a hivatalosan hangzó kijelentés nem az EU valamelyik hivatalnokának tollából származik, hanem az összefoglalása lehetne a londoni Work Foundation alapítvány egyik közelmúltbeli felmérésének. Az Exploiting Europe's Knowledge Potential (Európa tudáspotenciáljának hasznosítása)című tanulmány készítői a 27 tagország összehasonlító elemzésében azt vizsgálták, hogy a politikusok és szociális partnerek mit tehetnek Európában a szociálisan fenntartható növekedésért a 21. században. A tanulmány alapvető megállapítása szerint nem véletlen egybeesés, hogy azokban az országokban a legjobb a munkahelyek minősége és választéka, illetve legnagyobb a polgárok elégedettsége életük minőségével, amelyekben sikerült megvalósítani a munkaerőpiac és a társadalombiztosítás mélyreható reformját.

A vizsgálat kiindulópontja és vonatkoztatási kerete az EU állam- és kormányfőinek 2000-es lisszaboni ülésén megfogalmazott ún. Lisszaboni célok, amely szerint Európa tíz éven belül a világ vezető gazdasági térsége lesz. Az ugyan nyilvánvaló, hogy a 2010-ig még hátra levő néhány évben ezt a nagyra törő célt már nem lehet elérni, a portugál fővárosban megfogalmazott cél központi eleme, az tehát, hogy a növekedésnek Európában alapvetően a tudás társadalomra kell épülnie, továbbra is érvényes és fontos. Ezzel összefüggésben az Európai Bizottság is hangsúlyozza egy új fogalom, a flexicurity (a rugalmasság és a biztonság angol megfelelőiből, a flexibility és security szavakból képzett szó) fontosságát, amely azt az összefüggést fejezi ki, hogy a rugalmas munkaerőpiacot megfelelő szociális biztonsággal kell egyesíteni.

Minden második skandináv tudásmunkás

Peter Drucke osztrák közgazdász még a múlt század ötvenes éveiben dolgozta ki a "tudásmunkások" (Wissensarbeitern) fogalmát, amelyen magasan képzett, szakmai tevékenységét elsősorban korszerű információtechnikai eszközökkel végző munkaerőt értett. Lényegében ide számít az összes olyan munkakör, amelyhez felső szintű végzettségre van szükség. Ez alapján az EU-ban a foglalkoztatottak átlagosan 37 százaléka számít tudásmunkásnak. Területi bontásban Dél-Európában a legalacsonyabb ennek a foglalkozási kategóriának a részaránya: 29 százalék, Nyugat-Európában 41 százalék, a legmagasabb pedig Skandináviában: 49 százalék.

A munka minősége és összefüggése a tudástársadalommal

Nyilvánvaló, hogy a munka minősége és a munkahelyeken uralkodó munkaviszonyok nagy hatással vannak a versenyképességre és a szociális kohézióra. A kutatók ezzel összefüggésben bevezették a színvonalas munka (good job) fogalmát, amelyet azonban nem könnyű pontosan meghatározni. Az nyilvánvaló, hogy a fogalomnak feltétlenül tartalmaznia kell néhány alapelemet, amilyenek például a méltányos fizetés, minden fajta diszkrimináció hiánya, az érdekes és biztos állás, a bizalomra épülő vállalati kultúra és vezetői stílus, rugalmasság, autonómia stb. Mindez természetesen nemcsak a tudásmunkásokra áll, hanem minden fajta munkavállalóra, az előzőek esetében azonban a színvonalas munka fogalma nyilvánvalóan összetettebb, hiszen itt a szellemileg kihívást jelentő munka nagyobb lehetőséget nyújt a fejlődésre. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a szakmai és intellektuális fejlődés lehetősége nem minden; a színvonalas munka fogalmába beletartozik a munka értelme, a munkaerőgárda elkötelezettsége, morálja, a képességek kibontakoztatásának lehetősége stb.

A tanulmány készítői ezen összefüggéseknek az érzékeltetésére, a munkahelyek színvonalának összehasonlítására kidolgoztak egy tizenkilenc mutatóból álló indexet, amely figyelembe veszi a képességek fejlesztésének és alkalmazásának fontosságát. A mutatók az autonómiára, a karrierlehetőségekre, a munkahely biztonságára és a munka által nyújtott elégedettségre vonatkoznak, mert tapasztalatok szerint ezek tükrözik leginkább a tudásmunka minőségét. A 19 közül a legfontosabbak a következők:

- az ismétlődő, monoton feladatok részaránya;
- előre nem látható problémák megoldása;
- lehetőség "azt csinálni, amihez a legjobban értesz", illetve érezni a "jól végzett munka örömét";
- lehetőség az ötletek megvalósítására;
- a hasznos munka, intellektuálisan színvonalas munka, illetve a képességeknek megfelelő munka végzésének érzete;
- a munkáltató által fizetett képzés, karrierlehetőségek, tanulás és fejlődés lehetősége, méltányos bér és az, hogy a munkavállaló a következő hat hónapban - érzése szerint - meg fogja-e tartani állását;
- lehetőség bonyolult feladatok végzésére, új dolgok tanulásának képessége;
- önállóság a feladatok megoldásában, annak sorrendjének, módszerének és a munkatempójának megválasztásában.

A Színvonalas munka indexet régiónként kiszámítva Skandinávia és Hollandia a megszerezhető 19-ből 14,53 ponttal végzett az első helyen, majd az Egyesült Királyság és Írország következett 13,85; illetve alig lemaradva Nyugat-Európa 13,48 ponttal. A sereghajtók Kelet-Európa és Dél-Európa (13,5 és 12,76). A megállapított kritériumok szerint a skandinávok és hollandok helyzete a legjobb. Nem csak azért, mert ezen országokban a foglalkoztatottak kevésbé érzik munkájukat egyhangúnak, hanem azért is, mert képzettségük és esélyeik a szakmai előmenetelre jobbak, mint az EU többi országában foglalkoztatottaké. Felmerül tehát a kérdés, hogy mivel magyarázhatók ezek a különbségek. Miért van az, hogy egyes országok társadalmi modellje kedvezőbb a tudás társadalom szempontjából, mint másoké? Figyelembe véve, hogy az ebben a tekintetben sikeres országokban viszonylag rugalmas a munkaerőpiac és nagyvonalú a társadalombiztosítási rendszer, az eredmények - a tanulmány készítőinek következtetése szerint - megerősítik azt a nézetet, hogy a rugalmasság és a magas szintű szociális juttatások kedvezőek a tudásra épülő gazdaság kialakulása vagy fejlődése szempontjából.

Lemaradó Dél-Európa, vezető Skandinávia

A dél-európai országok gazdaságát ezzel szemben még az EU-hoz újonnan csatlakozott kelet-európaiaknál is jobban sújtja a kedvező skandináv vagy holland kombináció ellentettje: a merev szociális előírások és a társadalom biztosítási rendszer ezzel párhuzamos hiányosságai. Ezeket a problémákat az Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában a közelmúltban megvalósított munkaerő-piaci reformokkal sem sikerült megszüntetni. Dél-Európa a képzés és továbbképzés területén is elmaradt az EU északi országaitól. Ez szintén a munkaerőpiac kettészakadására utal, ami tovább hangsúlyozza a társadalombiztosítás reformjának fontosságát, mivel a rendszer ezen országokban egyre kevésbé felel meg a tudásra épülő gazdaság követelményeinek. Dánia esete egyértelműen jelzi, hogy a kilátás adott munkahely hosszú távú megőrzésére, illetve a sűrűn szőtt "szociális háló" nem elégséges feltételei a versenyképes vállalatok és a motivált munkavállalók létrejöttének. A skandináv országokban jelentős előny származik a munkaerőpiac rugalmasságából: az egyébként a munkanélküliek segélyezésére fordítandó összegek tovább képzésükre és munkahelykeresésük támogatására fordíthatók. A tudástársadalmak korában a dániai munkaerőpiac-politika sikerének titka úgy összegezhető, hogy a biztonság, amelyet a munkavállalóknak az a tudat ad, hogy állásukat meg tudják tartani, nem olyan fontos számukra, mint az a garancia, hogy képesek lesznek új munkahelyet találni, és rendelkeznek az ahhoz szükséges kompetenciákkal. A tanulmányból az is kiderül, hogy a munkaviszonyok átlagos hossza Skandináviában és Hollandiában viszonylag rövid, míg a többnyire mereven szabályozott dél- és közép-európai munkapiacokon az EU átlagnál hosszabb.

Magyarázatot igényel az a tény, hogy Hollandia a Skandináv országokkal egy csoportba került. Az ország igen figyelemre méltó átalakuláson ment át 1980 óta, és ma a kontinentális Európában kiemelkedőnek számít teljesítménye abban, hogy gyors ütemű növekedést és kis munkanélküliséget sikerült elérnie a jóléti állam megszüntetése nélkül. Ugyanakkor két évtizedre és tárgyalásokra épülő változások sorozatára volt szükség a kontinentális rendszerekre oly jellemző "munkanélküli jóléti állam" beteges képződményének meghaladásához a passzív tudásmunkások egyéb Dél-Európa, Közép-Európa, Kelet-Európa, Skandinávia és Nagy-Britannia, Hollandia és Írország jóléti állam intézményi, szociális és mentális jellemzőinek kiigazítási folyamatában. A kormány a munkaügyi törvények liberalizálásával kiterjesztette a részmunkaidős foglakoztatás gyakorlatát, amiből elsősorban a nők és a fiatalok profitáltak.

A tudásmunkások jelentik tehát annak az európai álomnak a kulcsát, hogy a térség a közeljövőben a világ vezető, tudásra épülő gazdasága lesz. A tanulmányból azonban kiderül, hogy az Unió több tagállamában a helyzet nem felel meg ennek a felismerésnek.

Humánpolitikai Szemle, 2008/2.