Egy év alatt eltűnt egy közepes városnyi dolgozó - íme a friss adatok
2025 májusában 80 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban. A 15–74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 669 ezer főre csökkent, miközben a munkanélkülieké 210 ezer volt. A munkanélküliségi ráta 4,3 százalék, a foglalkoztatási ráta pedig 75,1 százalék maradt. A férfiak és a nők körében is csökkent a foglalkoztatottság, a munkát keresők közel harmada pedig már legalább egy éve állás nélkül van - derül ki a KSH legfrissebb adataiból. Mi állhat a háttérben?
2025 májusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 669 ezer volt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. májusában a 15–74 éves korosztályban a foglalkoztatottak átlagos száma 4 749 000 fő volt, ami 36 000 fős emelkedést jelentett az előző év (2023) azonos időszakához képest. 2025 májusában viszont 80 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint 2024 májusában a 15–74 éves korosztályban.
A 2025. március-májusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 673 ezer volt, 38 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 18 ezerrel, 2 millió 478 ezerre, a nőké 20 ezerrel, 2 millió 195 ezerre mérséklődött.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 501 ezren dolgoztak március-májusban, ami 44 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért értéktől, míg a közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók létszáma érdemben nem változott, 66 ezer és 106 ezer volt.
A 15-64 évesek körében a népesség és a foglalkoztattak egyidejű csökkenése mellett az előző év azonos időszakához képest a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 75,1 százalék volt. A ráta a férfiak körében 78,9 százalékot, a nőknél pedig 71,2 százalékot tett ki.
A 2025. március-májusi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 4,3 százalék volt.
A férfi munkanélküliek száma 117 ezer, a nőké 95 ezret tett ki. A ráta gyakorlatilag mindkét nem esetében megegyezett az előző év március és május közötti értékkel, mely a férfiak esetében 4,5 százalék, a nőknél 4,1 százalékos adatot mutatott.
A munkakeresés átlagos időtartama 12,8 hónap volt, a munkanélküliek 42,1 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, miközben 33,2 százalékuk már legalább egy éve nem talált munkát.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2025. május végén az egy évvel korábbihoz képest 1,4 százalékkal, 223 ezerre mérséklődött.
Czomba Sándor: cél, hogy egyre többen dolgozhassanak
A magyar foglalkoztatottság Európa élvonalához tartozik, az új intézkedések célja, hogy ezt megőrizzük, és még többen dolgozhassanak - írta a legfrisseb munkaerőpiaci adatokhoz fűzött kommentárjában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait, amelyek alapján 2025 májusában is közel 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon, miközben a regisztrált álláskeresők száma rendkívül alacsony szinten maradt.
A munkavállalók számának mérséklődése elsősorban a teljes népességen belül a munkaképes korosztály lélekszámának csökkenésével magyarázható - állapította meg az államtitkár.
Czomba Sándor szerint a fizetések ráadásul egyre többet is érnek: több mint 1,5 éve folyamatosan nőnek a reálbérek, és ezzel párhuzamosan a kormány adócsökkentési politikájának köszönhetően a családok egyre több pénzből tudnak gazdálkodni.
A két- és három gyermeket nevelő édesanyák személyi jövedelemadó mentessége és a családi adókedvezmény megduplázása pedig még tovább erősíti a családok anyagi biztonságát.
Felidézte, hogy a kormány márciusban ismét elindította a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025." programot, amelynek célja, hogy a megfelelő motivációval és szakképzettséggel rendelkező közfoglalkoztatottak tartós álláshoz jussanak a versenyszférában. A programhoz kapcsolódó elhelyezkedési juttatás révén eddig több mint 20 000 ember lépett be az elsődleges munkaerőpiacra.
A kormány az 1,5 milliárd forintos keretösszegű "Munkából munkába" programmal támogatja az elbocsátott munkavállalók mielőbbi újbóli elhelyezkedését is. Emellett a "KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0" konstrukció közel 1700 fő foglalkoztatását segítheti elő, tovább erősítve a magas foglalkoztatottsági szint fenntartását - sorolta Czomba Sándor.
Hozzátette:
a teljes foglalkoztatottság elérését szolgálja a 30 év alatti fiatalokat és inaktívakat támogató Ifjúsági Garancia Plusz program, valamint a hasonlóan uniós forrásból megvalósuló, 30 év felettieket segítő program.
A kezdeményezések keretében az álláskeresők bértámogatást, valamint lakhatási és utazási térítést kapnak. Eddig több mint 42 000 regisztrált álláskereső talált munkát a programok révén, ami jól mutatja azok hasznosságát és eredményességét.
Ez már "figyelmeztető jel" - repedezik a magyar munkaerőpiac?
- olvassa el korábbi cikkünk!
kép: freepik
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk
A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk
A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk
- Így változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban - grafikon 2 hete
- Az üres álláshelyek számának változása - grafikon 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 2 hónapja
- Átadták az Év Fiatal Vállalkozója 2025 díjat 2 hónapja
- Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés 2 hónapja
- A vállalati gondoskodás megtérül – BeneFit PRIZE 2025 2 hónapja
- Az álláskeresők számának változása a fővárosban - grafikon 2 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 2 hónapja
- Kihirdették az idei BeneFit PRIZE 2025 – for Happy Employees pályázat győzteseit a Budavári Lovardában 2 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 3 hónapja
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa