Tudásunk töredékét szerezzük iskolában - mindent a munka során tanulunk meg
Tudásunk 10 százalékát szerezzük formális képzésekben, 20 százalékát személyes kapcsolatainkban, 70 százalékát pedig munkavégzés közben sajátítjuk el – átalakulóban a tanulási stratégiák. De pontosan mi lesz az, ami megváltozik a képzéssel kapcsolatban az elkövetkező 5-10 évben? – ezzel a kérdéssel kezdte előadását a HR ’n’ Rool legutóbbi találkozóján Koltányi Gergely, a Digitális Átállás a Tanulásban kezdeményezés egyik alapítója.

Az üzleti világban az innováció világszerte kiemelkedő fontosságú lett, ennek egyik leglátványosabb jele, hogy évek óta startup lázban égnek a piacok. Globális trend uralkodik ezekben az innováció-intenzív szervezetekben, startupokban: a sikeresség már nem az iskolai papírtól függ, - nem az a lényeg, hogy mit tudsz, hanem mire vagy képes, mit tudsz megcsinálni. Az információ szerzés módja is megváltozott az internetnek, a keresőportáloknak és a közösségi hálózatoknak köszönhetően. Elhalványulóban van az a korábbi Status quo, hogy a tudás birtokosa elsődlegesen az iskola és a tanár lehet. Ehelyett előtérbe kerül az információk keresésének képessége és ezzel együtt azok validálásának gyakorlata, hiszen egy-egy iskola, oktató tudása a mai felgyorsult igényekhez képest lassan formalizálódik és véges, míg az informatikai hálózatokon keresztül sokkal szélesebb körű és frissebb információk érhetők el.
A felgyorsult, innovációra, kreativitásra éhes szervezetekben a dolgozóknak át kell állítani a tanulási stratégiájukat a jövőben – javasolta Koltányi Gergely. A felnőttek a tanulást 10 százalékban formális képzéseken, 20 százalékban személyes kapcsolatokon keresztül, 70 százalékban pedig munkavégzés közben (on the job) végzik, akár információ, tudás megszerzéséről van szó, akár képességfejlesztésről, akár szemléletmódot érintő viselkedésbeli változásról. Az információk megszerzésére nagy mértékben hat a digitális eszközrendszer elterjedése, így itt már ma is jelentős átalakulást látható (MOOC, e-learning, wikipedia, weninariumok, közösségi hálózatok, stb.) a tanulási szokásokban. A képességek fejlesztését tekintve ma még egyeduralkodó tréningek helyét egyre növekvő sebességgel veszik át az online komoly játékok (serious games) és a játékosított megoldások (gamification). Az ügyfélszolgálati kompetenciafejlesztéstől az üzleti szimulációkon át egészen a vezetőfejlesztésig nemzetközi és hazai gyakorlatok bizonyítják, hogy a jövőben komoly hangsúlyeltolódás várható ezen a területen is a digitális fejlesztőeszközök irányába. Az ilyen megoldások által kapott eredmények feldolgozása, majd a következtetések levonása és a visszajelzések azonban már inkább az egyéni vagy csoportos coaching keretében történnek majd, hiszen a tanulót nem szabad magára hagyni a következtetések levonását és a változtatásokhoz szükséges döntések meghozatalát, illetve a változás során fellépő elakadásokat illetően.

Az munkavégzés keretében történő tanulás – ami 70 százalékos arányt jelent a felnőttek tanulási szokásaiban – pedig a munkahelyeken történő technológiai és munkaszervezési változások következtében alakul át jelentősen. Itt a virtuális szervezetek térnyerése, a távmunka és a munkavégzést támogató szoftverek (CRM, ERP, videokonferencia, stb.) és eszközök (tablet, okos telefon, stb.) elterjedése teremt új feltételeket. A kommunikáció és az együttműködés áttevődik a digitális eszközökre és a közösségi hálózatokra, amely alapjaiban változtatja meg az információk áramlásának szokásait, s ezzel együtt az „on the job” tanulási stratégiákat.
Növelni az agy hatékonyságát
A jövőben alkalmazott képzési és fejlesztési módszerekre komoly hatást gyakorol az elmúlt 20 évben jelentősen felgyorsult agykutatás eredményeinek alkalmazása is. A szakemberek már évek óta tanulják és kísérleteznek a John Medina: Agyunk csodás titkai című könyvében is leírt kutatási eredmények hasznosításával és komoly eredményeket értek el a tanulás hatékonyságának növelésében. Az elmúlt 10 évben nemcsak az agykutatás, hanem a hálózatkutatás tudománya is a képzési szakemberek célkeresztjébe került. A hálózatkutatás átalakítja, ahogyan az emberek együttműködését és természetesen a tanulását is hatékonyabbá lehet tenni. Az értékes kapcsolatok kialakítására a digitális hálózatokban komoly lehetőség lesz a jövőben függetlenül a földrajzi elhelyezkedéstől. Az emberek egyre nyitottabbak lesznek a fizikai találkozások hiányában kialakuló bizalmi kapcsolatok felé, az információ csere más térben fog történni. A nagy közösségi hálók mellett már elkezdődött a vállalaton belüli információ átadásra szolgáló hálók építése is (vállalati közösségi hálózatok).
A jövő szervezet és munkavállalója
Koltányi Gergely szerint 2025-ben már inkább hálózati típusú, mint hierarchikus szervezetek lesznek jellemzőek és egyre kevesebb fix munkaidőben dolgozó alkalmazott. Az ilyen szervezetek elterjedése magával hozza a szabadúszók és a projektekre szerződő munkások egyre nagyobb számát.

Összességében az a következtetés vonható le, hogy a jövőben a gazdasági környezet transzformációja (digitális gazdaság) komoly hatással lesz a munkavégzés módjára és ezen keresztül a tanulásra is. A gyorsan változó gazdasági, társadalmi és technológiai környezetben pedig azok lehetnek sikeresek, akik magas szintű alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, azaz képesek gyorsan újat tanulni, a tapasztalataikat újrastrukturálni a megváltozott körülményekhez igazítani, és képesek lesznek ügyesen felejteni is”.
Az előadása további részében Koltányi Gergely hangsúlyozta, hogy ma is és a jövőben is fontos lesz a vállalatok és a vevők kapcsolata. Nem a személyes látogatás lesz előtérben, előtérbe kerül a közösségi hálózatok használata. A közösségi hálózatok, mint a Twitter, Linkedin szolgál majd az üzletfelek egymásra találásra. Ezeken a hálózatokon keresztül történik majd a kommunikáció, a beszélgetés. A Twittert emeli ki, ahol röviden és tömören osztják meg az információkat, majd mindenki a számára fontosat elraktározza, és abból építkezik. Átalakult a közeg, amiben élünk - mondta, a vásárlás is, mint ahogy már ma is, nagy részben, online fog történni. A vevők online kiválasztják, és a legtöbb esetben meg is veszik a terméket.
Már nem csak a családnak
A szemléletváltás témakörénél a Google hangouts szolgáltatásra tér ki a tréner. Elmondása szerint a videó beszélgetést lehetővé tévő alkalmazások ma már sokkal több lehetőséget nyújtanak, mint csupán a családtagok közötti kommunikáció. A video beszélgetésekre teljesen alkalmas a Skype, de ennél fejlettebb a Google hangouts. A hangouts-nál akár 10 ember is bekapcsolódhat egy időben a videó beszélgetésekbe, kép és hang segítségével kommunikálhatnak egymással, és beépített alkalmazásokkal képesek a hatékony együttműködésre.
Koltányi Gergely több olyan tényezőre hívta fel a figyelmet, ami az online kommunikáció, - úgy az oktatásban, mint az üzleti életben - széleskörű elterjedésére utal. Lehet, hogy különböző belső és külső tényezők, előre nem tervezhető kisebb változtatásokat fognak okozni, de ez fogja meghatározni a jövő tendenciáját.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az elmúlt hónapokban, amikor beültünk egy-egy céges nyelvórára, egyre gyakrabban hallottuk ezt a mondatot a résztvevőktől: "Most már a ChatGPT... Teljes cikk
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való... Teljes cikk
A budapesti Szent István Gimnázium 12. osztályos diákja, Keresztély Zsófia sikeresen felvételizett a világ egyik legjobb - egyes listák szerint a... Teljes cikk
- Mi van, ha leáll a ChatGPT? Mennyire sérülékeny az MI-alapú munkavégzés? 1 hete
- Munkaerőhiány? Itt a rejtett 400 ezres tartalék - digitális, rugalmas, elérhető 1 hete
- Az álláskeresők szerint képzési hiány van, nem pedig készséghiány 2 hete
- Fagyigép, masszázs, borhűtő a munkahelyen: hódíthatnak az irodahotelek 2 hete
- Itt az első figyelmeztetés: pénteken 10 percre leáll a közlekedés Budapesten 2 hete
- Startupoknak épít jövőt az EU 3 hete
- A vezetők rejtett fegyvere: így alakítják át a munkahelyeket a túlélésért 3 hete
- A home office vége? 3 hete
- "Könnyű munka otthonról" - ezért kell vigyázni az álláshirdetésekkel 3 hete
- Coach képzések: ezek az akkreditált üzleti coach képzők 3 hete
- Végzett az első, duális képzésű vegyésztechnikus évfolyam Kazincbarcikán 1 hónapja