Tudta, hogy három évente kérhet méltányosságból nyugdíjemelést?
Ahogyan azt már korábbi cikkemben megírtam, a nyugellátás járulékfizetés fejében szerzett, jövedelemtől és szolgálati időtől függő, rendszeres pénzbeli ellátás. Kizárólag az részesülhet nyugellátásban, aki a jogszabályban meghatározott feltételeket teljesíti. Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a Tny.tv.66.§-a alapján a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, a megváltozott munkaképességű özvegy és az árva részére kivételes nyugellátást, nyugellátás emelést, illetve egyszeri segélyt állapíthat meg.
Méltányossági nyugellátásemelésre az jogosult, akinek a nyugellátását már megállapították. Ebből az is következik, hogy azon személyek, akik korábban korhatár előtti ellátásban részesültek, majd a törvény változása következtében 2012.01.01. napjától járadékot kapnak, nem jogosultak rá. További feltétel, hogy a nyugellátás és az egyéb pénzbeli ellátás együttes havi összege a 75.000 forintot ne haladja meg. Az igényt különös méltánylást érdemlő körülményeknek is alá kell támasztania. Ilyen körülménynek minősülhet a saját vagy hozzátartozó súlyos betegsége, a halál vagy elemi csapás, gyógyszerköltség vagy közüzemi számla is. Végezetül méltányossági nyugdíjemelés 3 évente kérhető.
Szűk körben nem engedélyezhető
Méltányossági emelés a méltányossági nyugellátáshoz hasonlóan nem engedélyezhető annak, aki előzetes letartoztatásban van, szabadságvesztés büntetését tölti, vagy a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 57. § (2) bekezdésének a) - c) pontja szerinti tartós bentlakásos intézményben él, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerinti otthont nyújtó ellátásban részesül, illetőleg javítóintézetben van elhelyezve.
A méltányossági nyugellátásemelés összege
A méltányossági nyugellátás emelés összege nem lehet kevesebb, mint az öregségi teljes nyugdíj jogszabályban meghatározott legkisebb összegének 10 százaléka, és nem lehet több annak a 25 százalékánál. Tekintettel arra, hogy az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege 2015-ben 28.500,-Ft, így a méltányossági nyugellátás emelés 2.850 forint és 7.125 forint között mozoghat. Ettől az összeghatártól azonban méltányosságból már nem lehet eltérni. A nyugellátásemelés összege a nyugdíjba beleolvad.
Kérelem benyújtása, jogorvoslat
A kérelem a „KÉRELEM-ADATLAP” elnevezésű nyomtatványon (K16 számú űrlap – nyugellátás méltányossági alapon történő emeléséhez) nyújtható be.
A nyomtatványt a kérelmező lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez vagy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központjához kell benyújtani. A méltányossági döntéssel szemben jogorvoslat nem kezdeményezhető.
Egyszeri segély iránti kérelem
Egyszeri segély engedélyezhető a nyugellátásban részesülő személy részére, ha olyan élethelyzetbe kerül, amely létfenntartását veszélyezteti, és a havi jövedelme nem haladja meg a 75.000 forintot, ha a közeli hozzátartozójával közös háztartásban él, a 85.000 forintot, ha egyedül él. A kérelmet – a méltányossági nyugellátás emeléstől eltérően – évente lehet előterjeszteni. A segély legkisebb összege 15.000 forint, maximum pedig az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a másfélszerese, azaz 42.750 forint. A kérelem a „KÉRELEM-ADATLAP” elnevezésű nyomtatványon a méltányossági nyugdíjemeléshez hasonlóképpen nyújtható be.
Nyugdíjba megy? Íme a konkrét teendők.
dr. Kéri Ádám
jogi szakértő
LIGA Szakszervezetek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 2 hónapja
- A projekt gyakran egyszerű, az emberek nem azok - így telik egy projektmenedzser egy napja 5 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 5 hónapja
- Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak 5 hónapja
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 5 hónapja
- Hogyan támogassuk a gyászoló kollégát a munkahelyen? 6 hónapja
- Nyugdíjemelés 2026: mértéke, korrekció, 13. havi nyugdíj 7 hónapja
- Ezt mondta Orbán Viktor a kiegészítő nyugdíjemelésről 7 hónapja
- Nyugdíj: novemberben pótlás, decemberben tényleges emelés lesz 7 hónapja
- Kiegészítő nyugdíjemelés jön – ennyivel pótolja ki a kormány a nyugdíjakat 7 hónapja
- Állás nélkül 60 felett? Így segíthet a nyugdíj előtti álláskeresési segély 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?