Túl sok minden érdekli? Nem tud kikötni egy helyen? - eláruljuk miért

Mi leszel, ha nagy leszel? – gyakran teszik fel a gyerekeknek ezt a nem éppen könnyen megválaszolható kérdést. Hiszen honnan tudhatná egy öt, tíz éves gyerek, milyen munkakörben lenne jó? Miért kellene eldöntenie egy tizennyolc éves, pályaválasztás előtt álló, személyiségében még nem kiforrott fiatalnak, hogy mivel szeretne foglalkozni életének következő néhány évtizedében, mi az a munka, amit szeretettel, odaadással és kellő motivációval, szakmai sikereket elérve tudna végezni? A kisgyerekek esetében még ártalmatlan kérdésnek számít, amit a megmosolyogtató válaszok miatt tesznek fel a felnőttek. „Kukás akarok lenni”, „fodrász” vagy „balett-táncos”, stb. – hangzik el a gyerekek szájából. Aztán a kérdésnek egyre nagyobb súlya lesz, mikor a középiskolásokat kérdezik, melyik szakra akarnak menni érettségi után. Kamaszkorban még nehéz eldönteni, milyen hivatásban élvezné leginkább az életét, de ritkán kap biztatást, hogy akármerre elindulhat, bármikor módosíthat rajta. Nem feltétlenül kell egy életen át egy szakmát végeznie, ha egyiket megvalósította, belekezdhet egy másik megtapasztalásába. Inkább annak kellene fontosnak lennie, hogy meg tudjon élni a keresetéből, és mellette tehetségének és képességeinek megfelelő munkát végezzen.

Természetesen vannak olyanok is, akik már életük igen korai szakaszában tisztában vannak saját képességeikkel, kiválasztották karrierútjukat, és tudják, mire akarnak specializálódni, merre szeretnének haladni a szakmai életben. Ez az ideális helyzet azonban sokaknál nincs meg – ami ugyan nem gond, csak abban az esetben okozhat problémát, ha a környezete felől érkező lelki nyomásnak engedve az egyén nem próbálja ki magát azokon a területeken, amelyek őt szíve szerint érdeklik. Lehet kísérletezni a munkákat, munkahelyeket illetően, míg megtaláljuk a nekünk legjobban megfelelőt, amelyben kivirágozhatunk, de az is előfordulhat, hogy egyszerre több hivatást is magunkénak mondhatunk. Azokat az embereket, akiknek több érdeklődési körük és munkájuk van életük során, multipotenciálisaknak nevezték el.

Nyomasztóvá válhat a „már nem jelent kihívást” érzése

Egy TED konferencián elhangzott előadásában Emilie Wapnick coach, író és művész megvallotta, soha nem tudott mit felelni, mikor megkérdezték tőle, mi lesz belőle, ha felnő. Saját bevallása szerint nem az volt a problémája, hogy semmi nem érdekelte igazán – éppen az ellenkezője: túl széles volt az érdeklődési köre. Ahogy mesélte az előadáson, középiskolai évei alatt a matematika, a művészetek, a nyelv, a weblaptervezés és a gitározás töltötték ki szabadidejét.

„Ez így folytatódott középiskola után is. Észrevettem egy mintát a viselkedésemben: amikor elkezd érdekelni egy terület, teljesen belemerülök, és semmi mással nem foglalkozom. Végül egész jó leszek benne, akármi is legyen az. Aztán elérek egy pontot, amikor elkezd untatni. Ekkor megpróbálom csak azért is folytatni, mert már annyi pénzt, időt és energiát beleöltem, de előbb-utóbb egyre elhatalmasodik bennem ez a „már megy ez nekem, nem jelent kihívást” érzés, ezért el kell engednem azt a területet.” – mesélte a TED konferencián az előadó. Emilie Wapnick ekkor egy teljesen másfajta terület iránt kezd el érdeklődni, minden időt és energiát ráfordít, mert úgy érzi, végre megtalálta a számára optimális tevékenységet, azonban megint elérkezik egy ponthoz, ahol ez is untatni kezdi, végül elengedi.

A coach, írónő számos „rátaláláson és elengedésen” van már túl, így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Ez a minta sok szorongást okozott nekem, két okból is. Az első, hogy elképzelni sem tudtam, hogyan fogok bármelyikből is karriert csinálni. Úgy gondoltam, félredobva az eddigi szenvedélyeimet, előbb-utóbb muszáj lesz választanom egyet, és megbékélnem az unalommal. A másik ok, amiért szorongással töltött el, egy kicsit személyesebb. Attól féltem, valami nincs rendben velem, hiszen nem normális dolog, hogy képtelen vagyok bárminél megragadni. Aggódtam, hogy az elköteleződéstől félek, vagy mert szétszórt vagyok, szabotálom magamat félve a saját sikereimtől.”

Multipotenciális, polihisztor vagy szkenner

Emilie Wapnick úgy látja, a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdés ahelyett, hogy arra inspirálná a gyerekeket, hogy megálmodják, mennyi mindenné válhatnának, valójában pont az ellenkezőjét teszi: azt a hiedelmet ülteti el bennük, hogy hiába érdekli őket számos hivatás, csak egyet választhatnak.

Az előadó tanácsa ezzel kapcsolatban: „Ritkán időpazarlás hajszolni valamit, ami vonz, még akkor is, ha végül abbahagyod. Lehet, hogy azt a tudást egy másik területen fogod tudni használni egy olyan módon, amire nem is számítottál.” A TED konferencián a coach, író, művész előadó több példát is felhozott: egy hangszerkészítő-pszichoterapeuta szakembert és egy illusztrátort, aki vállalkozó, magazin szerkesztő, tanár és kreatív rendező is egyben. „De a legtöbb gyerek nem hall ilyen emberekről. Csak azt hallják, hogy választaniuk kell. A szűkre fókuszált élet elképzelése túl van idealizálva a kultúránkban. A végzet, avagy az igazi hivatás gondolata, ami elhiteti, hogy mindenkinek van egy kiemelt dolga, amit meg kell tennie élete során, és ki kell találnia, mi az az egy dolog, aminek az egész életét neki kell szentelnie.

De mi van akkor, ha valaki egyszerűen nem így működik? Mi van akkor, ha egy csomó különböző téma érdekel valakit, és minden munkát ki szeretne próbálni, ami tetszik neki?” – teszi fel a kérdést Emilie Wapnick. Az előadó szerint még ha kilógnak is a sorból, semmi probléma nincs az ilyen emberekkel. Ők a multipotenciálisak, akiknek egyszerre több érdeklődési körük és kreatív törekvésük van. Barbara Sher „szkennereknek” hívja őket. Másik elnevezése a reneszánsz korból származó polihisztor. Klasszikus értelmezésében a polihisztor kifejezés több tudományágban jártas, ezekben kiemelkedőt alkotó, sokoldalú, tanult embert jelölt. A legismertebb polihisztorok főleg a reneszánsz idején éltek és alkottak (például Leonardo da Vinci). A reneszánsz korban a polihisztor a tökéletes ember jelképe volt. Manapság már a különféle, nem feltétlenül tudományos dolgokban jártas embereket is polihisztoroknak hívják. A polihisztorral szemben a monopata személyiség áll. A monopata ember szuperspecialista a saját szakterületén, csakis egyetlen dolog érdekli, azzal foglalkozik.

„A multipotenciálisak szuperképességekkel vannak megáldva”

Emilie Wapnick szerint sok előny származhat abból, ha valaki multipotenciális. Egyrészt azáltal, hogy különböző területeket, tudományágakat, szakmákat, érdeklődési köröket egyesít magában, az ötletek és egyedi megoldások új kombinációját hozza létre. Képességeiket és tapasztalataikat ötvözve innovatív produktumokat hoznak létre. Az előadó szerint a második multipotenciális szuperképesség a gyors tanulás képessége. Hiszen mikor egy új érdeklődési kört találnak maguknak, mindent jól megfigyelnek, és azonnal szakértőjévé szeretnének válni. Egy ismeretlen dolog elsajátításába való belekezdés nem új számukra, így hatékonyabban megy nekik, mint másoknak. Ez azzal jár, hogy nem tartanak attól, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, és kevésbé félnek új dolgokat kipróbálni. Ráadásul sok képesség átvihető a különböző tudományágak között, így a korábban elsajátított kompetenciákkal gazdagítják az új területeket.

A multipotenciális ember harmadik szuperképessége az alkalmazkodóképesség: képes azzá válni egy adott szituációban, akire éppen szükség van, az ügyfél igényeihez igazodva képes különböző szerepeket felvenni. A Fast Company magazin szerint az adaptációs képesség a fejlődéshez szükséges legfontosabb képesség a 21. században. Mivel a gazdaság gyors ütemben és kiszámíthatatlanul változik, ezért a jövőben a piaci igényekhez igazodó átalakulásra képes személyek és szervezetek fognak igazán gyarapodni – mondta el a TED konferencián Emilie Wapnick, aki hozzátette, ezt a három szuperképességet – az ötletszintézist, a gyors tanulást és az alkalmazkodóképességet – azonban könnyen elveszíthetik a multipotenciális emberek, ha külső nyomásnak engedve kénytelenek leszűkíteni a fókuszukat. „Nagyon sok komplex, multidimenzionális probléma van jelen a világban. Ahhoz, hogy ezeket megoldjuk, szükségünk van a kreatív gondolkodókra.” – hangzott el a TED konferencián.

A tökéletes munkacsoportba specialista és polihisztor is kell

Emilie Wapnick szerint az eszményi párosítást a specialisták és a multipotenciálisok közös munkája jelentené. Hogy jól működjön egy munkacsoport, hogy kreatív, innovatív megoldások szülessenek, ahhoz specialisták és multipotenciálisok együttműködésére van szükség. A specialista a témában való elmélyült tevékenykedést, míg a multipotenciális a széles látókört hozza a projektbe. Az előadó viszont felhívta a figyelmet arra, hogy sajnos ma a multipotenciálisakat többnyire arra ösztönzik, hogy olyanok legyenek, mint specialista társaik.