Szerző: Kertész Dalma
Megjelent: 11 éve

Tűzoltó-életpálya: megéri ma választani?

Tavaly január óta egységes katasztrófavédelmi rendszer működik Magyarországon, továbbá egységes rendvédelmi képzés kezdődött annak érdekében, hogy az életpályák átjárhatóvá váljanak. Hogyan alakul a tűzoltók életpályamodellje, és milyen kérdések foglalkoztatják a szakmát? Megéri-e ma ezt a hivatást választani? - riportunkban ezt a témát járjuk körbe.

Az elmúlt években több kutatás is készült arra vonatkozóan, mely szakma képviselőiben bíznak leginkább az emberek. A tűzoltók minden esetben előkelő helyet foglalnak el a listán. Jól tudjuk, a nap 24 órájában hívhatjuk őket, bármikor készenlétben állnak, hogy kockáztassák értünk az életüket. "Nem szakma, hanem hivatás, mondhatjuk úgy, egy életforma" - mondja a beosztott tűzoltóként dolgozó Tamás, aki azok közé tartozik, akik gyerekkori álmukat valósították meg, mikor szolgálatba álltak. Tamás szereti a munkáját, főleg a közösséget, amely körbeveszi, ennek ellenére nem szégyelli beismerni, hogy másodállásban asztalos munkákat vállal, ez szükséges ahhoz, hogy meg tudjon élni.

Ádám ilyen szempontból kedvezőbb helyzetben van, ő főiskolát végzett, így tiszti rangban - parancsnokhelyettesként - dolgozik. "A fizetésem megfelel a diplomás átlagnak, tudok belőle félretenni" - árulja el, hozzátéve azt is, karrierje zökkenőmentesen alakult, hamar sikerült elhelyezkednie. Munkája során szervezi a parancsnokság mindennapi életét, gondoskodik az állomány oktatásáról, képzéséről, terveket készít, melyek segítik a vonulós állományt a tűzoltás során. Munkája azt a célt szolgálja, hogy katasztrófa esetén hatékonyabb lehessen a beavatkozás. Ügyeletesként, ha magas fokú riasztás érkezik, felveszi a védőruhát és részt vesz a tűzoltásban.

Tamással együtt mindketten találkoztak már teljes terjedelemben égő épületekkel, égig érő lángokkal, és emberi tragédiákkal. Ezeket sosem könnyű megemészteni, és mindenki máshogy dolgozza fel a történteket, a képzés során kötelező nagyon szigorú pszichológiai tesztek azonban jól szűrik az embereket - értettek egyet.

Az egységes katasztrófavédelemi rendszer következményei

Magyarországon 2012 januárjától egységes katasztrófavédelmi rendszer működik. A hivatásos tűzoltóságok a katasztrófavédelmi szervezet részévé váltak. A tűzoltóság, a polgári védelem és az iparbiztonság valamennyi szereplőjét egységes irányítás alá vonó, közbiztonsági feladatokat ellátó új szervezet pedig a Belügyminisztérium alá tartozik. Az átszervezés kihatással volt a tűzoltók munkájára is. Ádám ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: "eddig kis parancsnokságok voltak, akiknek rálátásuk volt a problémákra, és meg is oldották őket. Most mindent egy nagy szervezet oszt be, és fentről néha nem látják a valós dolgokat. Folyamatos a pénzhiány, csökkent a beosztott állomány, nőtt a munkateher, és ez veszélyes."

Dr. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója a HR Portálnak elmondta: "A katasztrófavédelem egységes, a hivatásos tűzoltóságokat is magába foglaló rendszere az egységes irányításnak, a megindított fejlesztéseknek és a racionális átszervezéseknek köszönhetően sokkal hatékonyabban képes az ország mentő tűzvédelmét, a polgári védelem szervezését és az iparbiztonsági hatósági feladatokat ellátni. A hivatásos tűzoltóságok az egész országot lefedik, 22 katasztrófavédelmi őrs kezdte meg a munkát, többnyire olyan településeken, amelyekre eddig 25 percnél hosszabb idő alatt értek ki az első beavatkozók, ami sokkal biztonságosabbá teszi az itt élő ezrek, tízezrek mindennapjait."

A főigazgató nyilatkozata szerint sem a januári integráció, sem pedig az áprilisi, illetve októberi szervezeti átalakítás nyomán nem csökkent a vonulós tűzoltók száma. A teljes szervezetet illetően elmondható, hogy november végén 250-nel több betöltött státusz volt, mint az év első hónapjában, a teljes létszám pedig 533-al emelkedett. A szervezet azonban nemcsak létszámban, hanem felszerelésekkel és eszközökkel, valamint informatikai háttértámogatással is erősödött - tette hozzá Bakondi György.

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) szerint az új katasztrófavédelmi rendszer hatékonyságáról nehéz nyilatkozni, mert azt 2012-ben négyszer szervezték át. Az április elsejei beosztások közül többet október elsejével megszüntettek, illetve van olyan kiegészítő szakterületi beosztás, amelyet mind a három átszervezés érintett. "Nem látjuk az átszervezések megalapozottságát, inkább próbálkoznak megtalálni az ideálisnak nevezhető szervezeti modellt." A szakszervezet a katasztrófavédelmi őrsök tekintetében megjegyezte, hogy a 22 őrs többsége (körülbelül 90 százaléka) korábban, mint köztestületi tűzoltóság működött. Így az országos lefedettség és reagáló képesség jelentősen nem bővült.

"Az OKF nyilatkozatával ellentétben a vonulós tűzoltói állomány nem növekedett, hanem csökkent, hiszen a 22 katasztrófavédelmi őrs működtetéséhez minimálisan 400 főre lenne szükség. Ezzel szemben csak 250 fővel nőtt a betöltött státusz, így mínusz 150 fő már a statisztikában is kimutatható. Továbbá egy beosztás biztonságos működtetéséhez szükséges létszámot 4,5 tized főről 4-re csökkentették, és elrendelték több párhuzamos beosztás egy fővel történő ellátását. Ez azt jelenti, hogy például egy darukezelő feladata mellett egy másik tűzoltó gépjárművön is beosztást tölt be" - fejtette ki a szakszervezet.

Hogy alakul a tűzoltó életpályamodell?

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete sérelmezi, hogy az ígéretekkel szemben 2013-ban sem kerül bevezetésre az életpályamodell. Az elmúlt év híradásait nézve annyit lehet tudni, hogy az új közszolgálati életpályamodell kialakításáért egységes rendvédelmi képzés kezdődött szeptemberben. Az új, közös képzés eredményeként a rendvédelmi pályák átjárhatóvá válnak, tűzoltóból akár rendőr, rendőrből akár tűzoltó is válhat.

"Az egységes alapképzés elősegíti a rendvédelmi szervek közötti átjárhatóságot, bevezetésének éppen ez volt az egyik kimondott célja. Azoknak a tűzoltóknak ugyanis, akik valamiért, például fizikai állapotuk miatt nem tudnak eredeti beosztásukban tovább dolgozni, éppen az alapkiképzés során megszerzett ismeretek jelenthetik a más rendvédelmi területen való munkavégzés lehetőségét"- fejtette ki Bakondi György. A főigazgató kihangsúlyozta, hogy a valamennyi belügyi rendvédelmi szervezet számára kötelező rendvédelmi alapozó modul még nem ad szakmai képesítést, de elengedhetetlen feltétele annak, hogy a hallgatók megkezdjék speciális szakmai felkészülésüket. A tűzoltószakmai felkészítés a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban zajlik.
Februárban kezdik meg munkájukat az egységes rendvédelmi alapozó modul első turnusáról kikerülő tűzoltók. Így az ország különböző pontjain összesen 201 fiatal áll szolgálatba. Ezzel egy időben újabb kétszáz jelölt kezdi meg a rendészeti szakközépiskolák valamelyikében a kéthónapos alapozó képzést, amelyet a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban tartott oktatás követ három hónapon át. Ennek sikeres elvégzése után immár szakképzett tűzoltóként kezdhetik meg munkájukat a katasztrófavédelem valamelyik szervénél - mondta el az OKF.


A HTFSZ szakszervezet ezzel kapcsolatban elmondta, az egységesített képzési rendszerrel egyet tudnak érteni, de nem látják az egyes területekről történő átjárhatóság biztosítottságát. Az erről szóló jogszabályok nem készültek el - hangsúlyozták. "Az nem életpályamodell, hogy egy tűzoltó 52 éves korában 25 éves szolgálati viszony után az úgynevezett senior szolgálatban teljesíthet szolgálatot. Ha minden jól megy, még segédrendőr is lehet. Arról már nem is beszélve, hogy jelenleg semmilyen "védőháló" nincs azon kollégáknak, akik több tízéves szolgálat után valamilyen okból alkalmatlanok lesznek a szolgálatra. Nekik a megbecsülés helyett az utca marad" - mondták el a HR Portálnak.

Megújult képzés - egységes szakmai ismeretek

Az OKF nyilatkozata szerint a szakszerű tűzoltói munka érdekében történt az a változtatás, hogy míg a tűzoltók korábban a helyi tűzoltóságokon tartott, különböző módszerű és mélységű felkészítéseken sajátították el a szakma alapjait, és azt befejezve azonnal szakmai feladatokat láthattak el, addig most az új képzési rendszer során öt hónapon keresztül egységes szakmai ismereteket sajátítanak el, és csak a sikeres vizsga után kezdhetik el "az értelemszerűen magasabb színvonalú" szakmai tevékenységüket.

A képzési rendszer átalakításában meghatározó a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének létrehozása - jegyezte meg Bakondi György. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemtől átvett védelmi igazgatási szak tartalmában szinte teljesen megújult. A katasztrófavédelem szak katasztrófavédelmi műveleti, tűzvédelmi és mentésirányítási, valamint iparbiztonsági szakiránnyal 2013/2014-es tanévben indul. A katasztrófavédelmi szervek állományába tartozók államilag finanszírozott képzési formában végezhetik tanulmányaikat. Mindemellett elkészült az Országos Képzési Jegyzék megújítását célzó javaslat is, amelynek elfogadása esetén új szakmai feladatokat és hatósági jogköröket átfogó szakképesítési rendszer jöhet létre.
Az új típusú egységes képzés során olyan alapismeretekhez jutnak, amelyeket máshol nem szerezhetnek meg a rendvédelmi pályára készülő fiatalok, és amelyek nélkül nem futhatnak be sikeres pályát. A hivatásos szervezetek szigorú szabályok és egységes normák szerint működnek, amelyeket el kell sajátítania azoknak, akik ezen a pályán tervezik hosszú távú karrierjüket - mondta el Bakondi György.


Fegyvert a tűzoltóknak?

Sok rosszalló kommentet eredményezett az a közelmúltban napvilágot látott hír, hogy fegyveres kiképzést is kapnak ezentúl a tűzoltók. "A tűzoltók feladata a segítés, a fegyveres rendőr és a tűzoltó szakma más beállítottságú embert kíván meg, ez két egymástól távol álló terület" - mondja Tamás, aki szerint kollégái közül első hallásra többen megijedtek az intézkedéstől.

Bakondi György ezzel kapcsolatban kifejtette: a tűzoltójelöltek a többi belügyi szervezet állományába kerülőkkel együtt rendészeti szolgálat alapjai, munka-, környezet-, tűzvédelmi és egészségügyi alapok, társadalomismeret és kommunikáció, jogi alapok, informatikai és híradástechnikai alapok, testnevelés, idegen nyelv, valamint szakági általános alapok témakörökben szerzik meg az alapvető ismereteket. A 386 órás alapozó modul részét egy rövid fegyverismereti és lövészeti oktatás képezi, mindössze 16 órában. Ez idő alatt a pisztoly használatáról szereznek elméleti és gyakorlati ismereteket. A tűzoltók az alapozó modulon ugyanazt a felkészítést kapják, mint a rendőri, illetve büntetés-végrehajtási pályára készülő hallgatók. Eltérés éppen a fegyverzeti ismeretek és a lőkiképzés terén van, hiszen a tűzoltók a rendőri és a büntetés-végrehajtási pályára készülő tanulókkal ellentétben sokkal kisebb óraszámban tanulják ezeket.

A főigazgató szerint erre az ismeretre azért sincs mélyebben szükségük, mert egyrészt a tűzoltóságnál semmilyen fegyver nincs rendszeresítve, másrészt nem áll szándékukba más fegyveres testülethez vezényelni az állományt. Mivel ez az új modulrendszerű képzés tavaly indult el, az onnantól állományba kerülőket érinti. Célja a képzésnek a hivatásos állomány utánpótlása és felkészítése, amely a modulrendszerből fakadóan a mindenkori igényekhez igazítható - mondta el.

Az imázsváltás miértjei

Az állami katasztrófavédelmi szervezet létrejöttével imázsváltásra is sor került. Egységessé vált a hivatásos állomány egyenruházata, továbbá ezt tükrözi az egyes szervezeti egységek elnevezése, így a korábbi Központi Tűzoltó Zenekar a Katasztrófavédelem Központi Zenekaraként, a korábbi Tűzoltó Múzeum pedig a Katasztrófavédelem Központi Múzeumaként működik tovább. Bakondi György azonban kiemelte, hogy ez semmilyen, az intézmények tevékenységét érintő változással nem jár. Továbbá a szervezet hivatásos állományának valamennyi tagja tűzoltó és a helyi szervek elnevezése továbbra is hivatásos tűzoltó-parancsnokság maradt.

A szakszervezet ennek ellenére sérelmezi az intézkedést: "az egységes rendszert nehéz elfogadni és elfogadtatni a tűzoltókkal ugyanis mi mindig büszkén viseltük az egyenruhánkat, ami alapján egy külső szemlélő már messziről meg tudta különböztetni a tűzoltót, mondjuk egy rendőrtől. Ma már csak a rendfokozati jelzések és az egyenruha hátán lévő felirat különbözteti meg egymástól az egyenruhákat. Az csak hab a tortán, hogy egy 150 éves múlttal rendelkező szervezettől egyik napról a másik napra elveszik a múzeuma és a zenekara nevét." A HTFSZ szerint az ilyen "imázsváltásra" költött pénzeket más fontosabb dolgokra is lehetett volna költeni: "az államosítás előtt az önkormányzatok már nem költöttek annyi pénzt az eszközparkra és a laktanyákra, de úgy gondoljuk, hogy ez érthető a részükről."

Bakondi György nyilatkozatában kiemelte, hogy az egységesítés nem az eszközfejlesztés rovására történt, melyet egyértelműen mutat az a tény, hogy 2012. október végéig tízszer annyi pénzt költöttek a tűzoltójárművek javítására, mint amennyit a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok tavaly egész évben erre a célra fordítottak. Emellett 14 új jármű állt rendszerbe, ezek ma már az ország különböző pontjain szolgálják az állampolgárok biztonságát. A tűzoltók igényei szerint gyártott járműveken kívül ma már országszerte 17 teljesen felújított tűzoltó gépjármű is készenlétben áll. Csak a tűzoltójárművek javítására és felújítására összesen 3,7 milliárd forintot költött a katasztrófavédelem tavaly októberig - ismertette az OKF főigazgatója. A szakszervezet megjegyezte, tudomásuk szerint a tűzoltó gépjárművek beszerzése a biztosító társaságok által befizetett adóból történik.

Miért érdemes tűzoltónak állni?

"Azon túl, hogy egy társadalmilag elismert hivatást űzhetnek, az idei év a tavalyinál is kedvezőbb feltételeket hozott a hivatásos állomány számára"- válaszolta Bakondi György arra a kérdésre, mit remélhetnek a tűzoltók az idei évre. 2013-ban is megkapja a tiszthelyettesi és zászlósi állomány - több mint ötezer ember - azt a havi 14 ezer forint kiegészítő juttatást, amelyet tavaly januárban vezetett be a kormány a belügyminiszter irányítása alá tartozó fegyveres szervek tiszthelyettesi és zászlósi rendfokozati állománycsoportba tartozó tagjai számára, és amelyet az illetménnyel együtt minden hónapban megkapnak. Az eredetileg egy évre tervezett juttatás idei évre történő kiterjesztésével a kormány a rendvédelemben dolgozók megbecsülését, munkájuk elismerését kívánta kifejezni a főigazgató szerint. Egyéb juttatásról, vagy emelésről az OKF-nek egyelőre nincs információja.

"A szervezet számos intézkedést tett a beavatkozói állomány biztonságát érintően is" - tette hozzá Bakondi György. Felelősségbiztosítást kötnek a tűzoltókra a szakmai feladatok ellátása során bekövetkező esetleges baleset vagy kár okozásáért. "A gépjárművezetés-technikai képzések is beindultak" - folytatta. Ezeken az alapszintű ismereteket elmélyítő tanfolyamokon a megkülönböztető jelzést használók, a sajáthibás baleseteket okozók vagy elszenvedők, a terepjáró gépkocsit használók vettek részt nagy számban, de ezek mellett típus-specifikus képzések is zajlottak. Cél a balesetek számának csökkentése. Tavaly országosan 73 gépjárművezetés-technikai felkészítés zajlott, amelyen 906-an vettek részt. 2013-ban továbbra is kiemelt figyelmet kapnak a sajáthibás balesetet okozók, számukra a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban szerveznek tanfolyamokat és vizsgákat.

A főigazgató szerint legalább ilyen fontosak a védőfelszerelések is a beavatkozói állomány tekintetében. 2012 végén egy új típusú tűzoltó bevetési védőruha kifejlesztése fejeződött be, amelyet többen már most tesztelhetnek csapatpróba keretén belül. Amennyiben a visszajelzések pozitívak, a rendszeresítés pedig eredményes lesz, júniusig háromezer új védőruha beszerzése és kiosztása bonyolódhat le. Emellett 2012-ben megkezdődött az új gépjárművezetői sisakok beszerzése is. Ez 1644 darab, arcvédővel, nyakvédővel és sisaklámpával ellátott Rosenbauer Heros-Smart tűzoltó bevetési védősisakot takar. Ezekből a decemberben leszállított 250 sisakot épp most osztják ki. A többi februárban várható, így a következő hónapokban ezeket is megkapják az érintett kollégák. Továbbá a tervek szerint az idei évben még kétezer tűzoltó bevetési védősisak talál gazdára.

Bakondi György szerint nagyon fontos lépés volt, hogy a BM HEROS Zrt. megkezdte a hazai igények szerinti, saját fejlesztésű tűzoltó gépjárművek gyártását, amely a tűzoltók tapasztalatai és javaslatai alapján történtek. Ennek keretében a belügyminiszter kilenc város tűzoltó-parancsnokságának adta át az új magyar fejlesztésű vízszállítókat 2012 novemberében. Idén újabb szerek kerülnek a tűzoltóságokhoz, mert a cél, hogy 2017-re nemhogy harminc, hanem huszonéves járművek se legyenek rendszerben, ezzel is szolgálva a tűzoltók biztonságát. Az egységes technika, az egységes felkészültség garantálja az egységes biztonságot - jegyezte meg a főigazgató.

Kiemelten kezelik a dolgozók idegen nyelvi képzését is. Első körben azok számára szerveztek nyelvtanfolyamot, akik ugyan befejezték az állami felsőfokú képzést, de nem rendelkeznek a diplomához előírt nyelvvizsgával. Ez a lépés a katasztrófavédelem szervezetének 153 munkatársát érinti. Az állomány nyelvi előképzettségére és a már meglévő valamelyik nyelvvizsgára tekintettel angol és német nyelvből központilag tervezett és szervezett felkészítő nyelvtanfolyam indul a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban a BM Nemzetközi Oktatási Központ bevonásával.

A hivatásos állomány egészségügyi ellátása is teljesen megújult. Dolgozóik egészségügyi és mentális helyzetének megőrzése, szűrésére és szinten tartására érdekében Budapesten, Csornán, Kaposváron és Szegeden és Debrecenben is már működnek az új egészségügyi, pszichológiai és munkavédelmi központjaik. Ezzel egy évek óta megoldatlan problémát szüntettek meg, hiszen térítésmentesen, egységes protokoll szerint, saját ellátó rendszerünkben látják már el az állományukat.

A humángondoskodás keretében tett intézkedés az is, hogy az Erzsébet-program keretében 418-an nyertek üdülési lehetőséget. Közülük 149 főnek a katasztrófavédelem az önerőt vagy annak egy részét szociális segélyként átvállalta, ezzel is hozzájárulva a családja üdültetéséhez. Emellett az érintetteknek iskolakezdési támogatást is nyújtanak. Jelentősen könnyíti az állomány életkörülményeit a rezsiköltségek csökkentése is - sorolta tovább az OKF főigazgatója. "Természetesen még tudnám folytatni a sort. A célom az volt, hogy rámutassak, nemcsak létrehoztuk a katasztrófavédelem egységes rendszerét, hanem megváltoztattuk a munkavállalókról való gondoskodás irányát is" - mondta el Bakondi György.

A HTFSZ ugyanakkor sajnálattal veszi tudomásul, hogy a 2013-as évben sem lesz fizetésemelés a tűzoltóságokon. Mint írják, a szolgálati nyugdíjak tekintetében nincs változás és 2014 decemberéig nem is lesz. "Ha belegondolunk abba, hogy az elmúlt években több olyan kedvezményt vontak el tőlünk, ami ezt a pályát vonzóvá teszi, nehéz motivációt találni." Megjegyzik ugyanakkor, hogy a megyei igazgatóságokon létrehozott szociális bizottságok az elmúlt évben a rájuk bízott feladatokat jól látták el. Viszont jó lenne, ha erre a célra több pénz jutna a központi költségvetésből. A kormányzati intézkedések nem érintenek mindenkit egyformán, sajnos sokan nem tudják igénybe venni a kedvezményeket - tették hozzá.

"Évek óta kérjük a mindenkori kormányzattól a tűzoltók rekreációs gondjainak megoldását. Ezen a gondon sajnos a SZÉP-kártya sem hozott igazi áttörést, ugyanis a pihenési szolgáltatásokat kevesen tudják igénybe venni. Valahogyan el kell jutni a szállodáig, tehát jó lenne, ha egy fix összeg erejéig lehetne ebből a pénzből utazásra is költeni" - fejtette ki a szakszervezet. Az érdekvédők tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen mérvű átalakítás nem megy könnyen, ezért próbálják javaslataikkal, ötleteikkel segíteni az OKF munkáját. A szakszervezet is egyetért vele, hogy a tűzoltók társadalmi elismertsége megmaradt: "azon dolgozunk, hogy ez a jövőben is így maradjon, vagy még nagyobb legyen."
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk