kapubanner for mobile

Új cafeteria: súlyosan diszkriminálja a közszféra munkavállalóit a szakszervezetek szerint

Eltérően értékelik a kormány által a parlamentnek csütörtökön benyújtott új cafeteriaszabályokat a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) munkavállalói oldalának képviselői.

A kormány javaslata szerint az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató.

A Magyar Szakszervezeti Szövetsége (MASZSZ) közleményében úgy fogalmazott: a kormány javaslata elfogadhatatlan a szakszervezet számára, hiszen jelentősen korlátozza a dolgozók mozgásterét, és indokolatlanul kedvez a SZÉP-kártya lobbinak.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke úgy nyilatkozott, hogy elfogadhatónak tartja a kormány csütörtöki javaslatát, egyebek közt azért, mert megmarad a SZÉP-kártya, amely a munkavállalók rekreációját szolgálja.

A MASZSZ elítéli a dolgozók közti megkülönböztetést, szerintük ugyanazok a keretek kell, hogy vonatkozzanak a köz- és a versenyszféra munkavállalóira.

A szakszervezeti szövetség arra is rámutatott, hogy bár a kormány is hangoztatja az öngondoskodás fontosságát, az új cafeteria-rendszerből kihagyták az önkéntes nyugdíjpénztárakat, ez pedig súlyos károkat okozhat a dolgozók számára. A MASZSZ határozottan kiáll amellett, hogy az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagdíj továbbra is választható cafeteria elem maradjon.

A Liga szakszervezetek (Liga) közleménye szerint a szakszervezet a SZÉP-kártyák kérdésében a MOSZ álláspontjával, az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer megszűnésének ügyében pedig a MASZSZ véleményével ért egyet. A munkavállalók megkülönböztetésével kapcsolatban pedig kiemelték, hogy súlyosan diszkriminálná a közszféra munkavállalóit.

A MASZSZ megfogalmazott egy megoldási javaslatot, amely szerint a dolgozó maga dönthesse el, hogy a cafeteria-keret mekkora részét kéri készpénzben, és az bruttósítva épüljön be az alapbérébe, illetve mennyit igényel SZÉP-kártyán. Ez a változtatás a szakszervezeti szövetség szerint a SZÉP-kártya kibocsátókat arra ösztönözné, hogy kedvezményekkel igyekezzenek megnyerni a munkavállalókat szolgáltatásuk igénybevételére.

A Liga továbbra sem támogatja a cafeteria béresítését, mivel ez a megoldás álláspontjuk szerint a társadalombiztosítási rendszer bevételét és a munkavállalók várható nyugdíját is csökkenti.

A beterjesztett módosítás miatt a MASZSZ és a Liga is követeli a VKF azonnali összehívását.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell

Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk

Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk

Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk