kapubanner for mobile

Új adónemek bevezetését és a kata kivezetésének átütemezését sürgetik szakmai szervezetek

Az érdekképviseletek a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) egyes szabályainak ésszerűbbé tételét, továbbá új adónem bevezetését, és az áfamentesség bevételi határának megemelését javasolják.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) közleményében az új kata egyes részszabályainak ésszerűbbé tétele mellett az adónemből kiesők számára új adónemet javasol, valamint a szeptemberi határidő helyett január 1-jei bevezetést szorgalmaz.

Megfontolásra javasolják, hogy az 50 ezer forintos havi adótétel mellett legyen 100 ezer forintos, választható adótétel a magasabb TB-ellátás érdekében, és hogy a katások eseti jelleggel üzleti ügyfeleket is kiszolgálhassanak.

A BKIK továbbá javasolja azt is, hogy a kormány kezdeményezzen tárgyalásokat az Európai Unióval a jelenleg 12 millió forintos alanyi áfamentesség felső határának 18 millió forintra emeléséről, hogy a megemelkedő kata határ ténylegesen kihasználható legyen.

Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért érdekképviselet közleményében a kata kivezetésének átütemezését sürgeti, továbbá javasolja az atipikus foglalkoztatási formákra is alkalmazható rugalmas adózási módot.

Közleményében az IVSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyszerűsített adózás lehetőségének szűkítése a digitális munkaerő elvándorlását okozza. A szövetség az informatikai szakemberek tömeges elvándorlásának megakadályozása érdekében új adónemet javasol a kata átalakítása kapcsán. 

Az IVSZ szerint szükség van egy olyan adónemre is, amely egyszerű szabályok mentén stabil és kiszámítható, alacsony belépési küszöb mellett támogatja az atipikus munkavégzést.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elsietettnek, a kisadózókra nézve méltatlannak tartja a kata módosításáról szóló törvényjavaslatot, és további egyeztetéseket javasol az érintettekkel. Ez magába foglalja az esetleges kivezetés dátumának kitolását és az érintett kisvállalkozói kör további jogszerű és mérsékelt adózási lehetőségének megteremtését, beleértve az adóteher növekedését is.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet

Nullaszázalékos béremelési ajánlattal indult a 2026-os bértárgyalás a Audi Hungaria-nál, amit az Audi Hungaria Független Szakszervezet azonnal... Teljes cikk

Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben

A Tisza Párt február 7-én bemutatta választási programját. Mit tenne a párt, ha megnyerné az áprilisi parlamenti választásokat? A munka világát... Teljes cikk

10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt

A Magyar Szakszervezeti Szövetség országos online petíciót indított a munkavállalók helyzetének javításáért. A 10 pontos követeléscsomag a... Teljes cikk