kapubanner for mobile

Új szemlélet a külföldi kiküldetések adóztatása során

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent állásfoglalás új szemléletmódot tartalmaz a kiküldetésekhez kapcsolódó, az OECD kettős adóztatás elkerüléséről szóló modellegyezmény alapján munkaviszonyból származó jövedelem adóztatásával kapcsolatban - hívja fel a figyelmet a PwC.

Az új szemlélet a tanácsadó cég hírlevele szerint a külföldről Magyarországra, valamint a Magyarországról külföldre kiküldöttek munkaviszonyból származó jövedelmének adóztathatóságának eldöntésekor alkalmazandó.

A korábbiakkal ellentétben már nem csak a 183 napos szabály, a költségviselés és költségátterhelés ténye befolyásolja a munkaviszonyból származó jövedelem adóztathatóságát, hanem most már a foglalkoztatással kapcsolatos körülmények komplexebb vizsgálata szükséges. A gazdasági munkáltató új megközelítése nyújt ebben segítséget. (A 183 napos szabály szerint ott kell adózni, ahol 183 napnál többet dolgozott a munkavállaló az adott évben.)

A gazdasági munkáltató vizsgálata során, az új szabályok értelmében első lépésben az úgynevezett integrációs tesztet kell lefolytatni, amely arra keresi a választ, hogy a kiküldött tevékenysége szervesen integrálódik-e annak a vállalkozásnak a tevékenységébe, amelynél a munkát végzi.

Az integrálódás tekintetében a munkavállaló munkájának eredményével járó felelősség vagy kockázat viselését fogja vizsgálni az adóhatóság. Amennyiben a teszt alapján a jogi, valamint a gazdasági munkáltató személye eltér, akkor az adott munkaviszony további, komplex szempontrendszer szerinti vizsgálata is szükségessé válik. Ilyen szempont például az, hogy ki jogosult utasítani a munkavállalót a munkavégzés módjára vonatkozóan; ki bocsátja a munkavégzéshez szükséges eszközöket a munkavállaló rendelkezésére; vagy az, hogy ki jogosult munkajogi szankciók alkalmazására a munkavállalóval szemben. A szempontokat együttesen kell vizsgálni, sorrendiség nem állítható fel közöttük.

A NAV által megadott szempontok mindegyikét érdemes szabályozni a kirendelési szerződésekben, annak érdekében, hogy a gazdasági munkáltató személye (ami eltérhet a jogi értelemben vett munkáltatótól) megfelelően alátámasztható legyen a jövőbeni kiküldetésekkel kapcsolatos munkaviszonyból származó jövedelmek adóztathatóságának megállapításakor.

Az új megközelítés tükrében az is előfordulhat, hogy egy külföldi magánszemélynek a Magyarországon végzett munkájából származó jövedelmét Magyarországnak lesz joga megadóztatni, még abban az esetben is, ha a Magyarországon töltött munkavégzés időtartama nem haladja meg a 183 napot, valamint a küldő cég viseli a költségeket, és ezen költségeket nem is terhelik át a magyar társaságra.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek