Újra mehetnek dolgozni magyar diákok az USA-ba
Az Amerikai Nagykövetség január 24. óta újra fogadja a nyári munkára jelentkező diákok vízumkérelmét. A Camp America programra az elsők között jelentkező fiatalok már meg is kapták a munkavállalásra jogosító J1-es vízumot.
Az Egyesült Államok 2021. november 8-án nyitotta meg munkaerőpiacát az Európából érkező, teljes átoltottsággal rendelkező munkavállalók előtt.
Az amerikai gyermektáboroztatást szervező Camp America – és így a magyarországi képviselettel megbízott Meló-Diák Iskolaszövetkezet – ezt követően indította újra a „J1-es csereprogramokat”. A több száz jelentkezőből az elsők már a célegyenesben vannak: a követségi személyes interjút követően január végén kilenc magyar fiatal kapta meg az amerikai vízumot. A „J1” jelű vízum – pontosabban annak „camp counselor”, illetve „summer work and travel” alkategóriája – egyszeri kiutazásra és legális munkavégzésre jogosít a június–augusztusi időszakban. A Meló-Diák nemcsak a toborzást végezte, de a felkészülésben és a vízum-ügyintézésben is támogatta a fiatalokat.
A programra jelentkező, angolul jól beszélő és a 18. életévüket betöltött magyar fiatalok minimum 9 hétre kaphatnak munkavállalási lehetőséget az Egyesült Államok különböző gyermektáboraiban. Az 1990-es évek eleje óta több mint 22 ezer vállalkozó kedvű, az amerikai kultúrát megismerni vágyó magyar fiatal dolgozott és szerzett életre szóló élményeket az Egyesült Államokban működő mintegy négyezer tábor valamelyikében – számolt be Rasovszky Miklós projektvezető.
A táborokban kétféle munkát lehet végezni. A „J1 summer work and travel” vízummal „support staff”, azaz kisegítő pozíciókban lehet dolgozni: ezek jellemzően konyhai, takarító vagy karbantartó munkák, amelyekre csak nappali tagozatos egyetemisták vagy főiskolások jelentkezhetnek. A „J1 camp counselor” vízum birtokában gyerekfelügyelői feladatkört láthatnak el a jelentkezők; ebben a munkakörben nemcsak egyetemi hallgatókat, de 18. életévüket betöltött középiskolásokat és a diplomás fiatalokat – tanárokat, tanítókat, óvónőket, pedagógiai asszisztenseket és edzőket – is szívesen látják.
Az USA-ban népszerű táborok június 1–25. között kezdődnek és augusztus 15–25 között érnek véget. Erre az időszakra a munkavállalóknak „zsebpénz” jár, amelynek összege az életkortól és a munka jellegétől függ. Idén a fizikai munkát végzők a 9 hét alatt 1350 dollárt, míg a gyermekfelügyelők 800–1100 dollár közötti összeget kereshetnek. Akinek kedve és ideje van, akár hosszabbíthat is, egy-egy plusz hétért a program résztvevői 200 dollárt kapnak – tájékoztatott Rasovszky Miklós.
A programra február 25-ig kedvezménnyel lehet jelentkezni, a 449 eurós díj a retúr repülőjegy árát, a teljes útra szóló biztosítást, a szállást és a napi háromszori étkezést is magában foglalja.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre nehezebb gyakornoki helyet és pályakezdőként állást találni, sok korábban „biztosnak” (többek közt IT és HR) tűnő szakmában. A belépő... Teljes cikk
Miközben az autóipar lassulása óvatosságra intette a piacot, több ágazatban súlyos munkaerőhiány alakult ki 2025-ben. A logisztika, a kiskereskedelem... Teljes cikk
Jelentősen pesszimistábban ítélik meg a magyar munkavállalók a jelenlegi hazai munkaerőpiac mobilitási lehetőségeit az előző évhez képest.... Teljes cikk
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- Felmérés: A HR-politikák megoldást jelenthetnek a tehetséghiányra 4 hónapja
- Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké 5 hónapja
- Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen 5 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 5 hónapja
- Rég nem látott leépítési hullámot mértek az Egyesült Államokban 6 hónapja
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 6 hónapja
- Felmérés: ez a korosztály érezte a legnagyobb lassulást a béremelések terén 6 hónapja
- Egyre kevesebb amerikai tartja üzleti prioritásnak a sokszínűséget 6 hónapja
- Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra – ennyit lehet keresni 6 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?