Üzleti protokoll - "Mi illendő ha tárgyalásra megyünk?"
"Hogyan érkezzek a tárgyaló-félhez? A titkárnőnek is be kell mutatkoznom? Hogyan és hol foglaljak helyet?" Majdnem minden embernek feszültséget okoznak ezek a protokolláris szokások, ezért sorozatunk első fejezetében a tárgyalásra érkezés illemtanával ismerkedhet meg.
Ha belépünk a céghez...
Egy megbeszélt tárgyalásra vagy találkozóra érkezéskor először a titkárságon kell 'keresztüljutnunk'. Talán ennek tudható be, hogy érkezéskor a legtöbb ember halkan kopog, majd a félig nyitott ajtón bepréseli magát és fejét kicsit lehajtva lentről-felfelé nézve halkan köszön. Keveseknek jut azonban eszébe, hogy az első megjelenés a siker kulcsa! Húzzuk ki magunkat és még mielőtt belépnénk, vegyünk egy-két mély levegőt! Gondoljuk azt, hogy "nyerni akarok, erre meg is van minden okom, hiszen okos vagyok, elegáns, kedves, nálam jobbat nem kaphatnak". Ezzel a
Bár elvben egy megbeszélt találkozóról az illetékes titkárnőnek tudnia kell a tárgyalásról, mégse számítsunk arra, hogy elénk lép és felajánlja segítségét. Belépéskor nekünk kell felmérnünk a szobát. Mikor belépünk a fogadó-térbe és több emberrel találjuk szembe magunkat a legtöbben megpróbálunk készségesen a legközelebb eső emberhez fordulni, ám van ennek egy sokkal kézenfekvőbb megoldása is! Felmérve a jelenlévőket ahhoz kell fordulni aki az íróasztalnál ül, ha többen ülnek akkor a legjobban pozícionált asztalt kell választani, mivel nyilvánvalóan ő lesz a főnök titkárnője. Odalépek hozzá, ismét köszönök, majd bemutatkozom és pár szóban közlöm, hogy miért jöttem. Amennyiben a titkárnő előre tudja, hogy pár percet várni kell, úgy részéről illendő, hogy ő is bemutatkozik - hiszen ekkor átmenetileg ő a házigazdánk.
Belépés a tárgyalófélhez...
Ha megtudtuk, hogy merre van a házigazda szobája és bemehetünk hozzá, akkor
A köszönést követően a kézfogás kötelező, de mivel mindig (!) a fölérendelt nyújtja először a kezét, így meg kell várnunk, míg a vendéglátó kezdeményezi a kézfogást.
Hol és hogyan foglaljak helyet?
A házigazda magától értetődően hellyel kínál. Ennél a pontnál kell a legjobban odafigyelni, hiszen a testbeszéd a találkozás első pillanataiban a legmeghatározóbb. Igyekezni kell, hogy asztal mellett álló széket válasszunk annál is inkább, mert ha elfáradtunk, kezünkkel az asztalra támaszkodhatunk. (Nem könyöklésben!) Nem szabad keresztbe átkulcsolni a kezünket, mert ez bezártságra utal. Jó tudni, hogy tárgyaló partnerünk bezártságát kinyithatjuk azzal, ha ilyen testbeszédnél a kezébe adunk egy önéletrajzot, vagy prospektust.
Ha ülőgarnitúra van és ahhoz irányít a házigazda, akkor semmiképpen ne az ajtóval szemben lévő fotelbe üljünk! Ez ugyanis legtöbb esetben a házigazda helye, ahonnan ráláthat az ajtóra. Amennyiben fotelek és egy nagyobb ülőalkalmatosság -például kanapé- is van, úgy vegyük fontolóra, hogy a fotel bár kényelmesebb, a mai süppedős kivitelű daraboknál "nincs az a színész, aki elegánsan tudná abszolválni" az ülést.
Mindenesetre ha a fotelt választottuk, a szélére üljünk le és egyik karunkkal támaszkodjunk a karfára. Így nyitottnak mutatjuk magunkat, de egyben támaszt is kapunk. Nem szerencsés azonban teljesen beülni a fotelbe, mert ekkor mindkét karunkat megtámasztva csak a fejünk mozoghat, testbeszédünket pedig ezzel teljesen behatároljuk.
Hogyan illendő ülni?
Nőknél megszokott, hogy keresztbe teszik a lábukat ülés közben. Bár ez egy természetes, védekező mozdulat, arról se feledkezzünk meg, hogy egy üzleti tárgyaláson nem illendő a fedetlen láb mutogatása, lóbálása pedig annál inkább elvetendő! A protokoll szabályai szerint ha már egy nő keresztbeteszi a lábát, akkor a keresztbe rakott láb lábfejét a földön lévő bokához kell szorítani. Persze kissé kényelmetlen, de még mindig esztétikusabb, mint -bármennyire szép lábról legyen is szó- egy szétterült vádli látványa. Mindazonáltal jó tudni, hogy a nőknek nem illik keresztbe tenni a lábukat! A helyes ülésmód szerint a lábak egymás mellett vannak, összezárva, legfeljebb a két boka nyithat szét egy kissé, térdek mindig zárva, két kar a lábakon nyugszik.
Női szokás az is, hogy az elgémberedett lábfejet a cipőből ki-kiemelve pihentetjük - ám ez szexuális felhívás-jellege miatt nem illendő!
Férfiak esetében tilos a túlzottan nagy terpeszben ülés -ami sajnálatos módon egyre nagyobb divat kezd lenni-, és a térden merőlegesen keresztbe tett láb. Az erősebbik nem az illemtan szerint egyenes háttal, laza kis terpeszben kell, hogy üljön! Fontos, hogy a nadrág ülésnél ne a zoknihossz felett érjen véget - erre kifejezetten oda kell figyelni a nagyobb tárgyalásokon és konferenciákon!
Cikkünk következő fejezetében a köszönésről, a bemutatkozásról és a kézfogásról lesz szó.
Amennyiben Önnek is van a munkahelyi protokollal kapcsolatos kérdése, úgy szakértőnknek, Görög Ibolya protokoll-szakembernek felteheti a főoldal alján található "Munkaügyi protokoll" boxban!
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról. Az adatokból kiderül, hogy bár elméletben a... Teljes cikk
Az őszi Internet Hungary HR-es szekciójában két előadás is a "munkahelyi hamis próféták" témakört járta körül. Milyen hazugságok figyelhetőek... Teljes cikk
Nem kell minden nap erősnek lenned, nem kell mosolyognod, ha fáradt vagy és nem kell eljátszanod, hogy „semmi bajom, csak a hormonok”. Ma van a... Teljes cikk


Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja