Választ várnak a szakszervezetek a közszolgálat munkajogi rendszeréről feltett kérdéseikre
A közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezetek választ várnak a kormánytól arra, hogy tervez-e változtatni a közszolgálat munkajogi rendszerén, azaz megszünteti-e a közalkalmazotti törvényt, valamint változtat-e a közszolgálati tisztviselői törvény szervi és személyi hatályán - írja az MTI.
Boros Péterné kérdésfelvetésüket szakértői körökből származó információkkal, a keddi Kormányinfón elhangzottakkal, valamint a jövő évi költségvetési törvény tartalmával indokolta. Felidézte, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, alternatívákban gondolkodik a kormányzat, megemlített egy bértömeg-gazdálkodásra vonatkozó elképzelést, de nem zárta ki, hogy van más megoldás is.
Az MKKSZ elnöke a közszolgálatban dolgozók helyzetét felvázolva arról beszélt, hogy a költségvetési törvény a közszolgálati illetményrendszereket, a közalkalmazotti illetménytáblát, a köztisztviselői illetményalapot már 11. éve változatlanul hagyta, és 2019-re is befagyasztotta.
Várakozásaik szerint jövőre a munkaerőpiaci helyzet jelentős minimálbér- és bérminimum-emelést kényszerít ki, ami azt jelentené, hogy a közalkalmazotti illetménytábla szinte teljes egészében "hatályát vesztené", mert a pályakezdőt pont annyi fizetés illetné meg, mint a 40 éves szolgálati viszonnyal rendelkező többdiplomás szakembert - mondta Boros Péterné.
Hozzátette, hogy a bérrendezés mellett tárgyalásokat kezdeményeznek a közszolgálati létszámcsökkentés visszatérő témájáról és a cafeteria rendszerének átalakításáról.
2019-ben jelentős általános közszolgálati keresetnövelés szükséges, ellenkező esetben ugyanis létszámcsökkentés nélkül is kiüresedik az állami közszolgálat - hangoztatta.
Kitért arra is, hogy a szakszervezet gyűjtést indított az Inárcson megölt hivatali dolgozó három gyermekének segítésére. Eddig 55 magánszemély adományából több mint 386 ezer forint gyűlt össze, amelyet 100-100 ezer forinttal egészített ki az MKKSZ és a Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért Alapítvány. Az adományokat továbbra is várják - tette hozzá.
Földiák András, a SZEF elnöke azt mondta, hogy a közszolgálati alkalmazottak rossz körülmények között, rossz fizetésért és állandó bizonytalanságban dolgoznak. Ezért kezdeményezik a közszféra átfogó, általános fejlesztését, mindenkire kiterjedő életpálya létrehozását, a minimálbérhez igazodó átfogó bérrendezést, és a szakmai problémák megoldására forgatókönyvek kidolgozását - ismertette.
Kiemelte, felszólalásaikkal nemcsak az ágazatban dolgozókért küzdenek, hanem más állampolgárokért is, hiszen a kialakult helyzet - az egészségügyi dolgozók, óvónők és tanárok hiánya - másokat is érint.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
Csapatnak véljük, de csak csoportnak mérjük, közösségként pedig még csak a kanyarban sincs… - mikor és mitől válik valódi csapattá az emberek... Teljes cikk
Az AI-eszközök felgyorsítják a munkavégzést, a felszabaduló idő azonban sok cégnél nem a dolgozóknál marad. A Cisco HR-vezetője szerint az egyik... Teljes cikk
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 2 hete
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 2 hete
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 3 hete
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 3 hete
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 4 hete
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 1 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 1 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 1 hónapja
- Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben